Augusztus 20.

2023.08.17. 11:59

Vadkovászos kenyér nyerte a Szent István-napi kenyérversenyt (videó)

Nem tartalmaz élesztőt, csak lisztet, vizet és sót.

MW

Az év kenyere 2023-ban

Forrás: Heim Sütöde

Vadkovászos kenyerével Heim Endre nyerte meg a Magyar Pékszövetség idei Szent István-napi kenyérversenyét, a dunabogdányi Heim Sütöde fiatal tehetsége Borbás Marcsit, a programsorozat nagykövetét is beavatta a fortélyokba - tájékoztatta a szövetség csütörtökön az MTI-t.

A szervezet kiemelte, a versenyt 2023-ban is a hagyomány és innováció jegyében rendezték meg.

Az idei Szent István-nap kenyerének megalkotásakor kovászos technológiát alkalmaztak, a győztes termék tehát egy vadkovászos kenyér. Ez lényegében azt jelenti, hogy 

nem tartalmaz élesztőt, csak lisztet, vizet és sót.

A győztes termék egy durum kenyér, amelyhez nagyságrendileg 75 százalékban durumlisztet és 25 százalékban BL 80-as kenyérlisztet használtak fel.

Különleges jellemzője az is, hogy hosszan, 16 órán át kelesztik egy speciális hűtőben, amely magasabb hőfokon működik, mint az otthoni hűtők - áll a közleményben.

Heim Endre magyarázata szerint ez a hosszabb, hűvösebb kelesztési folyamat még fermentáltabb, könnyebben emészthető, valamint rendkívül ropogós kérget eredményez.

Az idei Szent István napi kenyeret az államalapítás napján, nemzeti szalaggal díszítve az ország számos pontján meg lehet majd vásárolni. Budapesten, a Magyar ízek utcájában pedig augusztus 18-20-án 

mindenkinek lehetősége lesz arra, hogy megkóstolja. 

Heim Endre Borbás Marcsit is beavatta a fortélyokba:

A standokon a Magyar Pékszövetség versenyének másik két díjazott terméke is kapható lesz: az idei Innovatív kenyér, valamint a nyertes Sétáló sütemény - írták.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában