Reakció

2024.01.15. 21:57

A román sajtó támadja Novák Katalint

Novák Katalin úgy viselkedik Romániában, mintha Erdély Magyarország része lenne – mondta az Evenimentul Zilei portálnak a Gazeta de Cluj című kolozsvári lap főszerkesztője, Liviu Man. A magyar köztársasági elnök a családjával együtt Erdélyben járt január első napjaiban.

MW

Novák Katalin a Brassó-Csíkszereda mérkőzésen is szurkolt

Forrás: Facebook/ Novák Katalin

Ellátogatott a székelyföldi Vargyas-szoroshoz, s megnézte a Brassói Corona és a Csíkszeredai Sportklub jégkorongmérkőzését, írja a Magyar Nemzet. Ennek kapcsán kérdezték a kolozsvári újságírót, aki szerint ezek a vizitek azt hivatottak igazolni, hogy a magyar anyaország szolidaritást vállal a romániai magyarokkal.

Man nehezményezte azt is, hogy Novák Katalin akkor jön, amikor akar, s nem tart be semmilyen diplomáciai protokollt, mivel magánlátogatásra hivatkozik. 

A főszerkesztő ezzel kapcsolatban hiányolta a román kormány és a civil társadalom fellépését. A lap megszólaltatott egy nyugalmazott hírszerző ezredest is. Tudor Pacuraru azt mondta: nem a látogatásokkal van a gond, hanem azzal, hogy a magyar államfő és a miniszterelnök mindegyik útját provokatív, nacionalista-soviniszta, sőt revansista gesztusok kifejezésére használják. 

A cikk folytatása a Magyar Nemzet oldalán olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában