Kétes dicsőség

2024.03.14. 06:08

A dollárbaloldal az EU-pénzek felfüggesztéséért verseng

A közelmúltban még a Momentum egyik elnökségi tagja, Hajnal Miklós is büszkén hangoztatta, hogy az európai parlamenti képviselőik érdeme, hogy Brüsszel megvonja Magyarországtól az uniós pénzeket, illetve Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője is beismerte, hogy ő is hazánk érdekei ellen lobbizott külföldön. A baloldali képviselők uniós források elleni lobbija akár még sikerrel is járhat, ugyanis az Európai Parlament jogi bizottságának legújabb döntése szerint az EP elnökének keresetet kell benyújtania az Európai Unió Bíróságán, amiért pénzeket oldott fel Magyarország számára.

MW

Az uniós források felfüggesztéséért verseng a baloldal

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Kurucz Árpád

„A dollárbaloldal pártjai között igen nagy a versengés azért, hogy ki tudhatja magáénak a Magyarországnak járó uniós források felfüggesztésének kétes dicsőségét. Még tavaly áprilisban Gyurcsány Ferenc, illetve Molnár Csaba DK-s EP-képviselő is azzal dicsekedtek, hogy gátolják a pénzek kifizetését, utóbbi egyenesen hazafias kötelezettségének nevezte ezt. Most pedig az Action for Democracy jóvoltából a Karácsony Gergely-féle Budapestről derült ki, hogy lobbizott a pénzek ellen. Úgy tűnik, hogy a dollárbaloldal szereplői valóban ettől remélnek népszerűséget az ellenzéki keménymagon belül, ezért is igyekeznek egymást túllicitálni” – mondta Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője, akit a momentumos politikusok botrányos kijelentéseiről kérdezte a Magyar Nemzet.

A baloldal uniós kampánya

A mostani támadás már az európai parlamenti választási kampány része. A támadássorozat egyébként már év elején kezdődött: az EP január 17-i plenáris ülésén hosszú órákon át gyalázták hazánkat és kritizálták a pénzek felszabadításáról szóló bizottsági döntést. Ekkor már fenyegetőztek a globalista EP-képviselők azzal, hogy pert indítanak a döntés ellen.

A kampány most azonban magasabb fokozatba kapcsolt, aminél érdemes figyelembe venni, hogy április után az uniós intézmények már nem nagyon üzemelnek, mindenki az otthoni választási kampánnyal lesz elfoglalva

– mondta Dornfeld László. Az elemző szerint minden azon múlik, hogy az Európai Bizottság megijed-e, és inkább felfüggeszti a pénzek kifizetését, vagy pedig az Európai Unió Bírósága kötelezi erre. Mint fogalmazott: 

előbbire igen kicsi az esély, hiszen ebben az esetben Magyarország indíthatna pert, amelyet könnyedén meg is nyerne, így ez csak rontaná az Európai Bizottság helyzetét. 

Dornfeld László nem gondolja, hogy a mostani döntés közvetlen reakció lenne a Trump–Orbán-találkozóra. Fontos rámutatni ugyanakkor az elemző szerint, hogy 

ezek a személyek szinte mind az amerikai demokratákhoz, illetve a Soros-hálózathoz vannak bekötve.

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el. 

A momentum uniós képviselőinek is köszönhető, hogy az EU befagyasztotta a hazánknak járó pénzeket

Hajnal Miklós a minap az ATV-ben azzal büszkélkedett, hogy Donáth Anna és Cseh Katalin meghatározó szerepet játszottak a hazánknak járó EU-pénzek visszatartásában. A Magyar Nemzet cikksorozatának újabb részében a két momentumos képviselő asszony tevékenységéből ad ízelítőt.

DONÁTH Anna Júlia; Cseh Katalin
Cseh Katalin és Donáth Anna
Fotó: Illyés Tibor / Forrás: MTI

Donáth Anna már 2020-ban is rendszeresen egyeztetett a magyarellenes EU-biztossal, Vera Jourovával, aki szerint 

„Magyarországon nem illiberális demokrácia, hanem beteg demokrácia van”.

A Momentum EP-képviselője mindemellett folyamatos kapcsolatban állt az általa is csak új Sargentininek nevezett Gwendoline Delbos-Corfield-el. 

Donáth egyébként elégedett volt a saját hazája ellen végzett tevékenységével, hiszen kijelentette, hogy „90 százalékban sikeres” volt a munkája. 

Később Donáth Anna tagja volt a magyarországi jogállamiságot vizsgáló LIBE-bizottság budapesti delegációjának, amit az új Sargentininek tartott Gwendoline Delbos-Corfield vezetett 2021 szeptemberében, aki még az elődjénél is negatívabb képet festett a magyar jogállamiságról a „Jelentéstervezet az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikke (1) bekezdésének megfelelően az Unió alapértékeinek Magyarország általi súlyos megsértése egyértelmű veszélyének megállapításáról szóló tanácsi határozatra irányuló javaslatról” című előterjesztésében.

Azt, hogy nem csupán asszisztáltak a baloldali képviselők a brüsszeli intézmények hazánk elleni lépéseihez, hanem aktív kezdeményezőként és ösztönzőként is felléptek, jól példázza, hogy Donáth Anna 2022 szeptemberében gyengekezűséggel vádolta meg a magyar kormánnyal egyezkedő Európai Bizottságot és azon sopánkodott, hogy szerinte teljesíthető feltételeket szabott a testület Magyarországnak. 

Donáth Anna azért is lobbizott, hogy a hazai oktatás kérdését az uniós források kifizetéséhez kössék, annak ellenére, hogy a szakterület tagállami hatáskörbe tartozik.

Egy tavaly májusi Facebook-bejegyzésében írt arról, hogy az Európai Bizottsághoz fordul, és arra kéri őket: emeljék be az EU-s pénzekkel kapcsolatos, magyar kormánnyal szemben támasztott feltételek közé az oktatás átfogó reformját. 

Donáth Anna azért is lobbizott, hogy a hazai oktatás kérdését az uniós források kifizetéséhez kössék, annak ellenére, hogy a szakterület tagállami hatáskörbe tartozik. 

Egy tavaly májusi Facebook-bejegyzésében írt arról, hogy az Európai Bizottsághoz fordul, és arra kéri őket: emeljék be az EU-s pénzekkel kapcsolatos, magyar kormánnyal szemben támasztott feltételek közé az oktatás átfogó reformját. 

DONÁTH Anna Júlia; Cseh Katalin
Cseh Katalin és Donáth Anna
Fotó: Illyés Tibor / Forrás: MTI

A Momentum másik uniós képviselője is megmozgatott minden követ azért, hogy Magyarország ne jusson hozzá a jogosan járó pénzekhez. 

Cseh Katalin még Ursula von der Leyennél is lobbizott azért, hogy a demokratikusan megválasztott magyar kormányt hagyják ki az uniós források elosztásásából.

Ez persze egyet jelentett a pénzek befagyasztásával, hiszen a tagállamoknak juttatott különböző szakterületek fejlesztésére szánt forrásokat minden országban a kormányzati szervek osztják szét, ezeket az összegeket nem lehet más szereplőknek, például civil szervezeteknek odaadni. Utóbbiak számos egyéb pályázati lehetőségekből juthatnak uniós forrásokhoz.

Cseh Katalin 2022 szeptemberében az ATV-ben elismerte, hogy az elmúlt három évben a momentumos EP-képviselők „munkája” is kellett ahhoz, hogy ez Európai Bizottság „felvegye a kesztyűt” az Orbán-kormánnyal és bízik benne, hogy „ez most nem áll meg.” A politikus azzal is büszkélkedett, hogy többek között az ő munkájuknak köszönhető, hogy a pénzek elosztásáról nem csak a kormányok döntenek.

A Magyar Nemzet cikksorozatának újabb része ITT olvasható el. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában