A madarak haszna a virágzó cseresznyefán

Kedvenc germersdorfi cseresznyefám is felöltötte vakítón fehér nászruháját, aláállva hallgatózom, zümmögnek-e körülötte az udvarlók? Mert ugye hiába bontott százezer virágot, ha a méhecskék nem segítenek a beporzásban. De ejnye-bejnye! Egy maroknyi szinte ép virág hever szétszórva a fa alatt. Leverte valaki? Potty - egy újabb virág landol a fűben. Együtt mind az öt szirma, csupán a közepe hiányzik. S már hallom is a tetteseket. Egy kis szürke madárpár devendíroz a sziromrengetegben. Fogalmam sincs mifélék, az biztos, hogy nem verebek, leginkább a szürke légykapóhoz tudom őket hasonlítani. Pontosabban szeretném, mert akkor jól elkapkodhatnák a cseresznyelegyeket, s a hártyásszárnyú haramiák nem petéznék tele a gyümölcsöt. Igaz, a szürke légykapó, alias „légyész”többnyire karón vagy valaminek a tetején, esetleg ághegyen áll lesben, s úgy ejti el a repülő zsákmányát, de olvastam, a fákon is vadászhat. Lehet, hogy éppen ezt teszik, s közben leverik a virágot. Aztán desszertként kieszik a zsenge cseresznyekezdeményeket? Az tudott, hogy a verébnép és vegetáriánus társaik  koratavasszal, ha koplalnak, lecsipkedhetik a rügyeket, de hogy a virágot is megdézsmálnák, olyanról még nem hallottam.  Most űzzem el őket? Akkor majd röpködhetek magam a legyek után. Viszont ha a gyümölcsből mindig hagyok a fán a madárkák részére is, miért sajnálnám tőlük a virágot? Jut is, marad is. Herman Ottót idézve: „lehet a madár hasznos is, káros is, de a kár sokszor olyan, mint az a darab kenyér, amit a gazda hasznos munkáért a cselédjének ád, mert hiszen igaz, hogy a gazda megvonja a falatot a maga vagy családja szájától, de a cseléd megszolgálja. Azonképpen a legtöbb madár is.”

Virágoznak a cseresznyefák - ennyiből jut egy kevés a madaraknak is

Persze azért nem hagyatkozom teljesen a madarakra, a becsesebb cseresznyefák legmelegebb, déli oldalára sárga színcsapdákat aggatok. Ezekre ráragadnak a legyek, kár, hogy az óriásokat ilyen módszerrel képtelenség teljesen megvédeni. Marad a megelőzés: a lepotyogott gyümölcsöt nem szabad a fa alatt hagyni, szerencsére az utószüretben számíthatok a kertemben tősgyökeres madárkolóniákra. A kukacok ugyanis kimásznak a gyümölcsből, befurakodnak a földbe, ott bebábozódnak, majd tavasszal a felmelegedő földből már mint legyek bújnak elő és kezdenek családalapításba. A cseresznyelégy a petéit általában a már sárguló termésekbe rakja, s a nyüvek a gyümölccsel együtt fejlődnek ki. Gyéríthetjük az állományt, ha a telelő bábok életfeltételeit rontjuk, én például telente a cseresznye- és a meggyfák alá szórom ki a fahamut, ez ha nedvesség - eső, hó - éri, maró lúggá alakul. A jó tanácsok között olvastam: ősszel a fa koronája alatt 15 centi mélyen forgassuk meg a talajt, így megbolygatjuk a bevackolódott bábokat.

Na, de megéri ennyit küzdeni az aprócska gyümölcsért? Naná! Igaz, hogy 80 százaléka víz, alacsony a zsír- és fehérjetartalma, viszont sok szénhidrátot és növényi rostot tartalmaz, vagyis oltja a szomjat, javítja az emésztést, táplál, de nem hizlal. A vitaminok közül megtaláljuk benne az A-, és a C- mellett a B összes variációját, az ásványi anyagok és a nyomelemek közül a kalcium, a kálium, a foszfor, a nátrium, a kobalt és a vas bőségét emelhetjük ki. Segíti a csontozat és a fogak fejlődését, adjuk hát bátran a gyerkőcöknek is! A természetgyógyászok a vese- és vértisztító gyümölcsök között tartják számon. Csökkenti a vér húgysav szintjét, s ezzel hozzájárul az ízületi megbetegedések, például a köszvény és a reuma megelőzéséhez, s ezt a hatását már tudományos kísérletekkel is igazolták.