Otthon

2016.08.29. 05:53

Ismét a Mikocsics-családé a legszebb konyhakert a normál kategóriában

Nagykanizsa-Bajcsa - Idén is - immár másodszor - a bajcsai Mikocsics György és neje állhatott fel a képzeletbeli dobogó felső fokára a Legszebb konyhakertek verseny nagykanizsai fordulójában.

Horváth-Balogh Attila

- A kanizsai versenyben a normál kategóriában volt a legtöbb jelentkező - bocsátotta előre dr. Szabados Gyula önkormányzati tanácsadó, a program koordinátora. - A nevezők csaknem fele új versenyző, a másik fele a korábbi években jelentkezőkből került ki. A zsűri tagjainak ebben a kategóriában volt a legnehezebb dolga, ugyanis nagyon sok szép kertet láthattak a szemlék során. Ám az első helyezett kiválasztása mégis lényegi vita nélkül sikerült: a bajcsai Mikocsics György és neje, Murai Anikó kertjét találta a zsűri a legszebbnek. A 2.-3. helyezettek körében pedig szó szerint dömpinggel, több kertben is hasonló színvonallal találkoztunk.

Mivel már lassan az őszbe lépünk, a Mikocsics-család kertje is ennek megfelelő arcát mutatja. Habár a támrendszerre felfuttatott zöldbab gyönyörű és szépen díszlik a paprika is, a „főkertész”, Anikó a másodvetéshez készíti elő a nyár második felére megürült ágyásokat.

Mikocsics Györgyné a fűszernövényeket mutatja (Fotó: Horváth-Balogh Attila)

- Tavaly a szomszédasszony beszélt rá minket, hogy jelentkezzünk, az idén pedig sokat vacilláltunk, hogy induljunk, vagy ne, végül előbbi mellett döntöttünk - hallottuk Mikocsics Györgynétől. - Ugyanis szó, ami szó, a kertszemlék mindig egyfajta kötöttséget jelentenek, hiszen mire jön a zsűri, puccba kell vágni a kertet - ez pedig általában rohammunkát igényelt. Főleg idén, amikor a sok csapadék akadályozta a kerti munkát, s bizony, az esőzések hatására sokkal gyorsabban nőttek a gyomok is.

Hozzátette: ő és férje is dolgoznak, és mivel kertjük elég nagy, szinte minden nap, így hétvégén is kellett benne foglalatoskodni.

- Számomra fontos, hogy minden legyen benne, amire szüksége van az embernek - folytatta Mikocsics Györgyné. - Egy kis virág, némi fűszer (bazsalikom, kakukkfű, citromfű, miegymás) - viszont ne legyen benne gaz, azt nem szeretem. Ez fokozott odafigyelést igényel, akinek kertje van, tudja, miről beszélek.

A kert szélében, mint az őrt álló katonák, sorakoznak a kelbimbók, levelük hónaljában már gömbölyödnek a diónyira megnövő virágbimbók (tulajdonképpen ezeket fogyasztjuk el), mint megannyi aprócska fejes káposzta.

Mikocsicsék ökológiai szemlélettel kertészkednek, nem használnak se műtrágyát, se növényvédő szert, viszont élnek a növénytársítás kínálta lehetőséggel, hiszen az egyes növények a megfelelő párosítás révén elriasztják egymás kártevőit, és még a gombabetegségek ellen is hatásos az eljárás.

- Másodvetésben vetettem kerekrépát, savanyítani szeretném, illetve spenótot is - fűzte hozzá. - Továbbá vetettem csemegekukoricát és hagymát őszre, hogy széthúzzuk az idényt. Szóval, egy ideig kitart még a munka, de novembertől februárig a pihenésé lesz a főszerep. Aztán jövő tavasszal kezdődik minden elölről .

Címkék#konyhakert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!