Pacsa

2016.09.08. 18:52

Átalakuló intézmény

Családi Bölcsőde néven működnek tovább. Átalakul a napközi, de ez csak az elnevezést érinti, mert a tartalom érintetlen marad, erről kaptunk tájékoztatást Kelemen Tamás polgármestertől.

A kisváros döntéshozó testülete a megyében szinte egyedüliként már egy évvel ezelőtt felismerte, hogy a kisgyermekes szülők munkavállalását, valamint a munkába történő mielőbbi visszatérését önkormányzati szinten is segíteni kell, ezért 2015. október 1. napjától családi napközi létrehozásáról döntött, fogalmazott a polgármester.

Az eltelt időszak bebizonyította, hogy a Napsugár Óvoda épületében működő, elsősorban helyi, 1-3 év közötti gyermekek napközbeni ellátását, felügyeletét biztosító intézményre óriási igény van, hiszen a kihasználtsága a megnyitása óta százszázalékos.

Biztosítják a gyermekek napközbeni felügyeletét, ellátását
Fotó: Önkormányzat

Napjainkban számos településen folyik az előkészítő munka, hiszen az Országgyűlés által elfogadott törvénymódosítás 2017. január 1-jei hatályba lépéssel rendelkezik a gyermekek napközbeni ellátását érintő szabályozás - különösen a 3 éven aluli gyermekek ellátását, felügyeletét érintő átalakításáról.

A jogszabályi változás lényegében az egy évvel ezelőtti pacsai döntés helyességét alátámasztva immár az önkormányzatok alapfeladatává teszi ilyen intézmény megalakítását.

Pacsán az egy éve jól működő napközi névváltozással, de szinte változatlan formában tovább működhet, hiszen a feltételeknek eddig is mindenben megfelelt.

Az önkormányzat 2016 augusztusi ülésén döntött úgy, hogy a szolgáltatást családi napközi helyett a Családi Bölcsőde keretében biztosítja a továbbiakban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!