Pókaszepetk

2017.04.24. 17:35

Övék a Föld, ezért ismerkednek vele

Pókaszepetk - "Miénk a Föld" címmel egyhetes programsorozat indult hétfőn a falu Festetics Kristóf Általános Iskolájában.

Zalai Hírlap

Az ünnepélyes megnyitó keretében az első osztályos diákok egy időkapszulát helyeztek el, míg az ötödikesek almafát ültettek.

- Az alsós csoportok mindegyike előzetesen választott egy állatot, amelyhez többek között élőképeket és rajzokat készítettek - árulta el Kovács Árpádné iskolaigazgató.

Balról: Molnár Mercédesz, Kalányos Patrik, Péter Ádám, Szommer Péter, Hajcser Ivett és Szakosné Biczó Marianna tanárnő - a rókákról közösen készített makettjük mellett
Fotó: Katona Tibor

A nap további részében játékos feladatokra és a Drózd Károlyné matematika versenyre is sor került, melyre a környék iskoláiból érkeztek fiatalok. A felsősöknek papír- és hulladékgyűjtéssel telt a délután, s ezekből az anyagokból különböző használati tárgyakat is készítenek majd.

Kedden az egészséges táplálkozás, szerdán a hulladékgyűjtés kerül a középpontba, a csütörtök és a péntek pedig a kirándulásoké lesz: a célpontok közt a Kis-Balaton és Vértes-hegység is szerepel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!