Programok

2015.09.23. 14:18

Pénteken kutatók éjszakája - A BGF, az egészségügyi főiskola és a Georgikon Kar is csatlakozott

Zalaegerszeg, Keszthely - Tudomány közérthetően és a szórakoztatóan ez a lényege a kutatók éjszakájának, amelyet szeptember 25-én, pénteken tartanak.

Szabó Judit

Idén is megrendezik a kutatók éjszakáját, amely Európa legnagyobb tudománykommunikációs rendezvénysorozata. Magyarországon csaknem 70 kutatóintézet, felsőoktatási intézmény, és több száz kutató aktív részvételével zajlanak a programok szeptember 25-én. A látogatók különleges helyszíneken fordulhatnak meg, megismerhetnek érdekes embereket, a fiatalok pedig kedvet kaphatnak ahhoz, hogy tudományos életpályát válasszanak. Zalában is több helyszínen lesznek programok.

A BGF Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg ötödik alkalommal vesz részt a programban. Az Infocentrumban 17 órakor, a megnyitó után számos előadás várja az érdeklődőket, egészen 21 óráig. Szó lesz egyebek mellett a Z generáció pénzügyi kultúrájáról, rendeznek sportversenyt, kulturális és környezetvédelmi vetélkedőt, és lesz kódfeltörő fejtörő is. A versenyeken szerzett pontokat helyi termékekre lehet váltani az Infocentrumban. Végül Rock and roll party zárja a rendezvényt.

A BGF-en, Zalaegerszegen két éve többek között dr. Nagy Sándor hozta közelebb a tudomány világához a látogatókat Fotó: archív/Katona Tibor

Zalaegerszegen, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központjában pénteken 17 órakor dr. Kovács Antal olimpiai bajnok, egyetemi adjunktus Sport és tudomány című előadásával kezdődik a kutatók éjszakája, majd a további előadások során bemutatják a PTE ETK részben Zalaegerszegen készült, okostelefonon használható egészségfejlesztő programját, s arról is szó esik, hogy pénzért meg lehet-e venni az egészséget. Az egyensúlyfejlesztésről, az elesés megelőzéséről szintén hallhatnak az érdeklődők, és 17-től 21 óráig állapotfelmérés, továbbá elsősegélynyújtással és újraélesztéssel kapcsolatos bemutató várja őket.

A Pannon Egyetem keszthelyi Georgikon Karán zajló program bepillantást nyújt az intézmény tudományos munkájába és a Georgikon Kar közreműködésével Keszthelyeb és környékén folyó kutatásokba. Pénteken 19 órától dr. Liker András egyetemi tanár tart előadást az éghajlatváltozás és az urbanizáció együttes ökológiai hatásairól. Ezt köveőten, 19:45-kor dr. Mándó Zsuzsanna, a hévízi gyógyfürdőkórház orvosigazgatója a Hévízi-tó gyógyító hatásairól beszél. 20:30-kor dr. Bódis Judit egyetemi docens (PE GK) Mindent a megporzókért! címmel tart előadást a magyarországi orchideák csábítási trükkjeiről.

A kutatók éjszakáján minden program ingyenes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!