Programok

2015.02.01. 12:48

Programok, rendezvények Zala megyében február 02-tól

Tudja meg, mi történik Zala megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények február 2-tól. Böngésszen, és válogasson!

MÁRCIUS 28.

Már lehet jelentkezni a Pintyőkére

Nagykanizsa – Március 28-án ismét megrendezi a kiskanizsai Pipitér Óvoda a nagy sikerű Pintyőke Fesztivált. Az immár nagy hagyományra visszatekintő Pintyőke Népi Gyermekjáték- és Gyermektáncfesztiválra évről-évre a városrész általános iskolájának tornatermében kerül sor. A fesztivált az óvodás korosztálynak szervezik, a gyerekek az óvónénikkel, netán óvóbácsikkal közösen játékfűzést, népszokásokat mutathatnak be maximálisan 10 perc időtartamban. A találkozó végén minden alkalommal van lehetőség arra, hogy a szakmai értékelő bizottság a fellépő nevelőknek tanácsot, segítséget, útmutatást nyújtson. A résztvevő gyermekeket a házigazda intézmény megvendégeli és egy kis ajándékkal is kedveskedik nekik. A délelőtt folyamán kézművesek tartanak bemutatót, a munkába a gyerekek és az óvópedagógusok is bekapcsolódhatnak. A házigazdák kiállítást is rendeznek a csoportokról készült fotókból, amennyiben a nevezők eljuttatják azokat hozzájuk. Nevezni a kiskanizsai Pipitér Óvoda elérhetőségein lehet.

 

FEBRUÁR 21.

Az egész falut meghívják a farsangi bálra

Alsórajk – Jelmezes bált szervez február 21-én, szombaton a helyi kultúrházban a nemrégiben alakult Kisfaludi Strobl Zsigmond Alapítvány. Arról, hogy a vendégsereg gyomra ne maradjon üresen, disznótoros gondoskodik.Mint azt Boros Attila, a község polgármestere elmondta: a 120 kilogrammos disznót a Backó Kft. vezetője, Gelse első embere, Szegedi Ferenc ajánlotta fel a rendezvényre. A falusi bálon természetesen nemcsak eszem-iszom várható, hanem farsang lévén díjazzák a legszebb maskurában öltöző vendégeket is. A bálon Anlauf Attila húzza majd el a résztvevők nótáját. A kifulladásig tartó táncon kívül, tombolasorsolás is színesíti az estet, melynek bevétele az alapítvány munkáját és a falu fejlesztését segíti. A polgármester azt is jelezte: a mostanihoz hasonló, széleskörű rendezvényre évek óta nem volt példa a településen, éppen ezért sok vendégre számítanak.

 

FEBRUÁR 15.

Szerelmesek miséje Nagykanizsán

Nagykanizsa – Február 15-én vasárnap a 18 órai szentmisében adnak hálát a szerelmes-, és házaspárokért. Az istentisztelet a nagykanizsai Szent József (alsóvárosi) plébánia-templomban lesz.

Fácánvadászat lesz jótékonysági céllal

Zalakoppány – Polgár Árpád fácántenyésztő vadászatot rendez február 15-én, melynek bevételét jótékony célra ajánlja fel. A vadászathoz a maga részéről 100 fácánt ajánlott fel. Nyilván, nem úgy kell elképzelni az eseményt, hogy egy tágas mezőn szabadon engedik a madarakat és aztán meg könnyűszerrel halomra lövik őket, hanem egy zalaszentgróti erdőrészben eresztik el a fácánokat, hogy a vadászoknak azért ne legyen olyan könnyű dolguk. A 100 fácános vadászat kikiáltási ára 270 ezer forint, és erre kell licitálni rövid szöveges üzenetben, tehát sms-ben a 06-30-572-0893-as mobiltelefonszámon. Tíz-tizenöt fős csapatok jelentkezését várják, és amelyik többet ígér, az szerzi meg a jogosultságot a 100 fácán elejtésére. Licitálni február 8-ig lehet.

 

FEBRUÁR 14.

Családi vetélkedő

Zalaegerszeg – A Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat keretében február 14-én, szombaton 14.30-tól vidám családi vetélkedőt rendez a Zalaegerszegi Városrészek Művelődési Központja és Könyvtára (volt Apáczai VMK). A vetélkedőre 3-5 fős csapatok jelentkezését várják a szervezők, január 26-ig. A legjobban teljesítő csapatok jutalomban részesülnek.

Jótékonysági maszkabál

Zalaegerszeg – A Válicka Citerabarátok Egylete télűző jelmezes mulatságot rendez február 14-én 18 órakor a botfai közösségi házban. A citerások előadásában meglepetés produkció, valamint táncház várja az érdeklődőket, a talpalávalót a Gyéres Műhely szolgáltatja. Akik jegyet váltanak a jelmez- és fánkevő versennyel színesített batyus bálba, a Válicka Citerabarátok Egyletét támogatják.

 

FEBRUÁR 12.

A Gyógyító kód bemutatója

Zalaegerszeg – A Gyógyító kód című könyvet mutatják be február 12-én, csütörtökön 18 órakor a Zalaegerszegi Városrészek Művelődési Központjában (Apáczai tér 5.). Előadáson is ismertetik a könyvben leírt egészségmegőrző módszert.

Csonkás Sándor felvételei

Zalaegerszeg – Csonkás Sándor amatőr fotográfus 1950-1960 között Bázakerettyén készített felvételeiből nyílik kiállítás a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumban február 12-én, csütörtökön délután négy órakor (Zalaegerszeg, Falumúzeum u.). A Papp Simon Népfőiskola rendezvényén Bajzik Zsolt szombathelyi történész ajánlja az érdeklődők figyelmébe a kollekciót. A tárlat március 31-ig lesz megtekinthető.

 

FEBRUÁR 9.

Hazahúzó vetélkedő

Zalaegerszeg – Az önkormányzat Zalaegerszeg rendezett tanácsú várossá válásának 130. évfordulója alkalmából február 9. és április 15. között „Hazahúzó" diákvetélkedőt rendez. A várostörténeti és -ismereti kvízjátékban végzős középiskolások vehetnek részt egyénileg. A város honlapján részletes tájékoztatás olvasható a játékról.

Házasság Hete – Zalaegerszegen

Zalaegerszeg – Mindennap más-más helyszínen találkozhatnak egymással a házasság kötelékében élők Zala megyei székhelyén, kapcsolódva az országos rendezvénysorozathoz. Február 9-én, hétfőn 17 órakor a kertvárosi templomba várják az érdeklődőket; kedden a Bíróság épületében Gaál Boglárka előadására kerül sor szintén 17 órai kezdettel. Február 11-én szerdán „Exitgames" a Berzsenyi u.7. szám alatti házban, 16.30 órától. Csütörtökön filmvetítésre invitálják a házasságban élőket, a Mindszenty Gimnáziumban 17 órakor a The Vow (Fogadalom) film kerül lejátszásra. Pénteken az Evangélikus lelkészi hivatalban vidámjátékok várják a résztvevőket. A Házasság Hete zalaegerszegi program-sorozat szombaton, a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve plébániatemplomban 17 órakor kezdődő szentmisével zárul.

Főpapi szentmise a házasság hetében Keszthelyen

Keszthely – Magyarországon nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a Házasság Hete rendezvénysorozat, a magyarországi keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával. A rendezvény célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a család értékeinek fontosságára. A mozgalom magyarországi rendezvénysorozata február 8-án református istentisztelettel kezdődik a budapest-fasori református templomban, és február 15-én a városmajori Jézus Szíve plébánia-templomban tartandó misével fejeződik be. Keszthelyen február 9-én (hétfőn) főpapi szentmisét mutat be Bíró László tábori püspök, az MKPK családügyi bizottságának elnöke. Az istentisztelet a Magyarok Nagyasszonya (Fő téri) plébánia-templomban 18 órakor kezdődik.

 

FEBRUÁR 8.

Klezmer a Színházban

Keszthely – Vasárnap este hét órakor Keszthelyen a Balaton Színházban lép fel a Budapest Klezmer Band. Az 1990 óta működő Budapest Klezmer Band zenei átiratokat játszik, amelyeket az együttes alapítója és vezetője, a munkácsi származású Jávori Ferenc komponál. A dallamok Közép-Kelet-Európa azon területéről származnak, ahol a zsidó zenei kultúra egykor virágzó volt.

Zenés áhítat

Lenti – Lentiben vasárnap a 8.30-as szentmisén Pálmai Árpád esztergomi egyházzenész tart zenés áhítatot a Szent Mihály templomban, amin közreműködik Pahocsa Júlia, a Magyar Kultúra Apródja is.

Aranykorúak farsangja

Sármellék – Sármelléken az aranykorúak farsangját rendezik meg a művelődési házban február 8-án, vasárnap. A Vöröskereszt szervezésében a Zala megyében működő egészség-egyesületek, életmód klubok és nyugdíjas szervezetek vesznek részt a programban, a legtöbb érkező csapat műsorral is szolgál majd a közönségnek.

A kultúra közös ünnepnapja

Domonkosfa – A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szervezésében  egyszerre ünneplik a magyar és a szlovén kultúra napját a muravidéki településen. A  vasárnap délután fél kettőkor kezdődő programnak a helyi faluotthon ad helyet. A műsorban az Ugrós Táncegyüttes, az Új Muravidék Citeraegyüttes mellett a helyi népdalkör és  citerások, a Pártosfalvi Kétnyelvű Általános Iskola szavalói, illetve a településen élő óvodások és iskolások működnek közre.

 

FEBRUÁR 7.

Pál Ferenc könyvbemutató

Zalaegerszeg – Pál Ferenc római katolikus pap, mentálhigiénés szakember lesz a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár vendége február 7-én, szombaton 16 órától. Ez alkalommal mutatják be az atya A magánytól az összetartozásig – szenvedély, elégedettség, biztonság című könyvét. A szakember a rá jellemző oldott, sokszor humoros stílusban azon munkálkodik, hogy változtasson azon a tapasztalaton, hogy a társas kapcsolatokban élőknek több mint fele magányosnak érzi magát.

Szabó Rezső Emléktorna

Zalaegerszeg – Szabó Rezső emlékére rendez teremlabdarúgó-tornát szombaton a ZTE FC utánpótlás szakága. Az idei Szabó Rezső Emléktornán az U12-es és az U16-os korosztályok csapatai versengenek egymással, és a viadal nemzetközi jelleget is ölt. Két helyszínen zajlanak majd a mérkőzések: az U12-es korosztály a Kölcsey-gimnáziumban verseng egymással, míg az U16-osok a Városi Sportcsarnokban mérik össze tudásukat. A ZTE FC csapatai mellett ott lesz a mezőnyben a Hévíz és a Nagykanizsa, továbbá a Haladás, a Pápa, az Ajka, a Szekszárd, valamint a Lendva és az ND Mura képviselteti magát. A mérkőzések tehát szombaton, 9 órakor kezdődnek mindkét helyszínen s délutánig tartanak.

Szépkorúak farsangja

Zalaegerszeg-Andráshida – Február 7-én, szombaton délután rendezi meg az andráshidai településrészi önkormányzat a szépkorúak farsangját a művelődési házban. A helyi nyugdíjas klub vendégül látja a zalaegerszegi, páterdombi, kertvárosi klubokat is. A csácsbozsoki Tűtáncoltatók Foltműhelye patchwork kiállítása öt órakor nyílik.

Madárgyűrűzés Botfán

Zalaegerszeg-Botfa – A botfai Mindszenty Ifjúsági Ház parkjában (Erdődy-Hüvös-kastély) madárgyűrűzésre, és bagolybemutatóra várják az érdeklődőket. A program február 7-én, szombaton kilenc órakor kezdődik.

Vollein Ferenc újabb tárlata

Keszthely – Február 7-én szombaton, 14 órakor nyílik meg a 16 éves Vollein Ferenc 26. önálló tárlata a Balatoni Múzeumban. A program a fiatal alkotó országos kiállítás sorozatának nyitánya is egyben. Havasi Bálint, a Balatoni Múzeum igazgatója köszöntőjét követően Szemes Péter, a Pannon Tükör főszerkesztő-helyettese méltatja a műveket, s mutatja be a Vollein Ferenc munkáit tartalmazó, A színek bűvöletében című kiadványt. A tárlat központjában az ifjú alkotó A Helikon-ünnepségek nyitánya Keszthely (1817) című olajfestménye áll.

Fúvósok farsangja

Balatongyörök – Huszadik alkalommal rendez fúvós farsangot a Kék Balaton Fúvós Egyesület. A bál február 7-én 18 órakor kezdődik Balatongyörökön, a Hotel Panorámában. A fúvószenekar 19 órakor farsangi koncertet ad, közreműködik a Vonyarcvashegyi Mazsorett Csoport. A Gyenes Néptánc Együttes nyitótánca után svédasztalos vacsora és meglepetés műsor várja a vendégeket.

Alapítvány bál az óvodában

Zalaszentgrót – Alapítványi bált rendez a Zalaszentgróti Napközi Otthonos Óvoda és Egységes Óvoda-bölcsőde „Ép testben ép lélek" – alapítványa, valamint az intézmény szülői munkaközössége. A rendezvény február 7-én, jövő szombaton 19 órakor kezdődik a város Kis-Korona Vendéglőjében. A bál jótékony célú, a zenét a Főnix duó szolgáltatja majd.

Bakancsos túra

Bajánsenye – Az Őrségi Nemzeti Park február 7-én várja bakancsos túraajánlatával a  természet kedvelőit, ennek során Bajánsenye szőlészeti kultúrájával, illetve a környék természeti értékeivel ismertetik meg az érdeklődőket.

Termelői vásár

Böllér bemutatóval egybekötött termelői vásárt rendeznek szombaton 7 órától a kanizsai vásárcsarnok parkolójában. A rendezvény amellett, hogy felidézi a hagyományos népi disznóvágás hangulatát, kulturális programot is kínál az érdeklődőknek, fellép többek közt a Zalagyöngye Táncegyüttes és a Kanizsa Csillagai Együttes is.

Baranta mulatság

A nagykanizsai Thúry Baranta Közösség szombaton 18 órától rendez farsangi mulatságot a Csengery úti barlangban. Az énekes, táncos mulatságon a Mákvirág Citerazenekar muzsikál.

Madaras nap

Szombaton 10-12 óra között a madarak kerülnek a középpontba az obornaki Nyitnikék Erdei Iskola rendezvényén. A délelőtt során Lelkes András természetvédelmi őr tart előadást a gyerekeknek a Balaton-Felvidéki Nemzeti park madarairól, majd az erdészet által meghirdetett madáretető szépségverseny eredményhirdetésére kerül sor.

Kertbarátok bálja

Szombaton Rédicsen a kultúrházban tartja a helyi Kertbarátkör a tizenharmadik alkalommal megrendezésre kerülő bálját, melyen a civil szervezet elmúlt egyéves tevékenységéről is szó lesz.

Batyusok, jelmezesek

Szombaton Csömödérben batyus farsangi mulatságot szerveznek 19 órától a művelődési házban jelmezversennyel, tombolasorsolással egybekötve.

Játék-kuckó

Zalaegerszegen a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központban szombaton délelőtt kilenctől délig a Játék-kuckó kézműves foglalkozására várják a gyerekeket. Az összejövetel a farsang jegyében zajlik.

 

Az esküvőről mindent

Kiállítók, bemutatók, kóstolók, különlegességek házasulandókat és minden érdeklődőt várnak szombaton 10 órától Keszthelyen a Balaton Színházba, a VII. Esküvő kiállításra. Az egész napos program keretében 17 órától divatbemutató kezdődik Molnár Zsuzsa tervező esküvői ruháiból, majd vőfély rigmusokat követően egy ruhaszalon kínálatát csodálhatja meg a közönség.

 

Fánkparádé

Pacsán szombaton délután négykor kezdődik a művelődési házban a városi farsang, amit a faluvédő egyesület és az önkormányzat közösen rendez. A jelmezes felonulás mellett fánkparádé várja az érdeklődőket.

 

Az Ebola pokla

Nagypáliban a közösségi házban tart előadást pénteken este hatkor dr. Steier József, a Guineai Köztársaság konzulja, Az Ebola poklában jártam, 21 nap rettegés című könyv szerzője.

 

Pál Ferenc a magányról

Zalaegerszegen a Deák Ferenc Megyei Könyvtárban szombaton délután négy órakor tart előadást Pál Ferenc római katolikus nap, metánhigiénés szakember, aki a Magánytól az összetartozásig című könyvét is bemutatja.

 

Együtt a szépkorúak

Andráshidán szombaton délután három órától kezdődik a művelődési házban a szépkorúak farsangja, amelyet az Igazgyöngy Hagyományőrző Egyesület rendez. A táncos-zenés együttlétre hivatalosak a város és környéke nyugdíjasklubjai.

 

Múzeumi jelmezek

Farsangi családi napra, fánkevő versenyre, arcfestésre, álarckészítésre invitálják a gyerekeket és szüleiket Keszthelyen a Balatoni Múzeumba szombaton délután két órától, ahol lehetőség lesz fényképezkedni a múzeumi jelmezekben. Ugyanitt, szintén aznap 14 órakor Vollein Ferenc Balatoni Tündérország című kiállítása nyílik meg.

 

Fúvósok Györökön

Idén Balatongyörökön, a Hotel Panorámában rendezi meg a Fúvós Farsangot a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar, szombaton 18 órától. A fúvósok mellett fellép a Vonyarcvashegyi Mazsorettcsoport és a Gyenes néptánc együttes. A résztvevők a svédasztalos vacsora kínálatából választhatnak, majd hajnalig tartó bálon mulathatnak.

 

Batyus táncház

Tánc és fánk a cserszegtomaji Kultúrházban szombaton 17 órától családi batyus táncházra és farsangi fánkok versenyére várják a család minden tagját.

 

FEBRUÁR 6.

A Nyitott Szív összejövetele

Zalaegerszeg – A Zalai Nyitott Szív Egyesület február 6-án, pénteken 17 órakor tartja rendezvényét az egészségügyi főiskola nagyelőadójában. Ez alkalommal dr. Varga Imre tart előadást Az egészséges gerinc és az atlas profilax címmel. A program nyitott, minden érdeklődőt várnak.

Teliholdkor, halomsírok közt

Zalaszántó – A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság február 6-án térítésmentes éjszakai túrát szervez a Tátikára. A résztvevőket este nyolc órára várják Zalaszántóra, a Turul étterem parkolójába, aztán innen indul a nagyjából 12 kilométeres (benne 250 méter szintemelkedés) gyaloglás. A Tátika fellegvárához a telihold fényénél, halomsírok között, vadregényes erdőrezervátumon át visz az út.

Az erdész háborús képei

Rédics – A pórszombati erdész, Kovács Gyula első világháborús képeiből nyílik kiállítás Rédicsen, a Bellosics Bálint Kulturális és Közösségi Ház kiállító termében pénteken 18 órakor. A tárlatot Horváth Erzsébet, a néhai Utassy József költő özvegye nyitja meg.

Világháborús tárlat

Pénteken Rédicsen 18 órakor I. világháborús képekből összeállított kiállítás nyílik a Bellosics Bálint Kulturális és Közösségi Ház kiállító termében. A tárlatot megnyitja Horváth Erzsébet nyugalmazott pedagógus.

Népfőiskolán a sajtról

Pénteken Gutorföldén 17 órától a Népfőiskola programsorozat első állomásán Horváth Gábor kóstolóval egybekötött előadást tart Sajtkészítés a Hetési Kézműves Sajtműhelyben címmel a művelődési házban.

Vállalkozói találkozó

Teskándon február 6-án, pénteken este hat órakor a Kemence-házban látja vendégül az önkormányzat a településen működő vállalkozásokat. A program során fogadás keretében egyeztetik az idei közös programlehetőségeket, de bemutatkozik az esten a zalaegerszegi kistérség közhasznú nonprofit szervezete is.

 

FEBRUÁR 5.

Dáriusz kincséről

Nagykanizsa – Irán, a négy évszak országa - Dáriusz kincse címmel tart csütörtökön 17.30-kor vetített képes úti élménybeszámolót a Hevesi Sándor Művelődési Központban Böröcz Zsolt tanár.

Nyugdíjasok farsangja

Nagykanizsa – A MOL Bányász Nyugdíjas Klub tagjainak szerveznek farsangi mulatságot csütörtökön 15 órai kezdettel a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban. A klubtagokat zenével enni- és innivalóval várják a szervezők.

Grafikák és festmények

Keszthely – Frech' Ádám festményeiből és grafikáiból nyílik kiállítás csütörtökön 14.30-kor a VSZK-ban. A tárlatot Cséby Géza ajánlja az érdeklődők figyelmébe.

Kosarakat fonnak

Páka – Hat foglalkozásból álló kosárfonó tanfolyamot szervez a jövő hónaptól a község könyvtára. A kézműves program az elképzelések szerint február 5-én kezdődne,  a foglalkozásokra hat egymást követő héten, mindig csütörtök esténként kerül sor az intézményben. A tanfolyamot szervező Rikli Katalin érdeklődésünkre elmondta: ez már a harmadik  kosárfonó tanfolyamuk lesz, és az első kettő  sikere ösztönözte  őket arra, hogy ismét  meghirdessék a programot, amelyet ezúttal is Dulics Margit vezet.

 

FEBRUÁR 4.

Élmények a mítoszok szigetén

Zalaegerszeg-Ságod – A ságodi közösségi házban február 4-én, szerdán 17 órakor A mítoszok szigete, Kréta címmel tart előadást dr. Ferenczy Sándor a TIT Öveges József Ismeretterjesztő és Szakképző Egyesület alelnöke. A Görögország legnagyobb szigetét bemutató rendezvényt a Gyöngyvirág Nyugdíjas Klub szervezi.

 

FEBRUÁR 3.

Király László zeneszerzővel

Zalaegerszeg – A Február 3-án (kedden) 17 órakor tartják a zsidó közösségi házban ( Eötvös út. 3.) a Tu BiSvát, a fák újévének ünnepét. Ez alkalommal előadást tart Király László Erkel Ferenc díjas zeneszerző. Auschwitz felszabadításának évfordulójáról.

 

FEBRUÁR 2.

Februári örömkör hétfőn

Zalaegerszeg – Hétfőn délután öt órától tartják az örömkör februári foglalkozását a landorhegyi József Attila könyvtárban. A babusgatón ölbeli játékokat mutatnak a legkisebbeknek Godina Mónika gyógytornász vezetésével. A mesebirodalmi mesekuckó és játszóházban a bagoly kerül a középpontba, a foglalkozásokat Domján Károlyné óvónő vezeti majd.

Borászati programok

Nova – Februárban két borászattal kapcsolatos program is lesz a göcseji községben. Rögtön a hónap elején, 2-án este hat órai kezdettel a Borhóbort program keretében dr. Kántor Mónika borász, okleveles borbíráló tart előadást a szőlő károsítóiról, a növényvédőszerekről, valamint a metszésről és az oltócsap szedéséről. A programnak gyakorlati része is lesz, ezen a az érdeklődő gazdák borainak elemzését végzik el, illetve a hibák okainak elemzésére is sor kerül. A második rendezvény a település hagyományos borversenye lesz, ennek kezdési időpontjául február 21-én délután három órát  jelölték ki. A borbírálatra február 20-ig jelentkezhetnek a gazdák a művelődési otthonban.

 

RENDEZVÉNYEK

Zalaegerszeg

Hevesi Sándor Színház: 19.00: Csókos asszony (Virág Benedek-bérlet); Zalaegerszegi Sajtófotó kiállítása nézőtéri előtérben (február 20-ig)

Griff Bábszínház: 10.00 és 14.00: Illemtan gyerekeknek (Bagoly-, illetve Gyöngyfüzér-bérlet)

Göcseji Múzeum: „Sírva jössz a világra, és körülötted mindenki mosolyog" című kiállítás (március 1-ig)

Városi Hangverseny- és Kiállítóterem: Kor-Képek Élet-Képek (válogatás Völgyi-Skonda Kortárs Gyűjteményéből) című kiállítás

Keresztury Dezső VMK, Gönczi Galéria: Mondik Noémi képzőművész kiállítása (február 18-ig)

Nagykanizsa

Hevesi Sándor Művelődési Központ: 19.00: Mese habbal (Bródy-bérlet) – a Körúti Színház előadása; „Ép testben, ép lélek" címmel id. Bűcs Lajos sportbélyeg gyűjteményének bemutatása az Én hobbim sorozatban (február 13-ig); „MŰ" – a Kanizsa Fotóklub tagjainak kiállítása (február 11-ig); Ifjúsági galéria: A kiskanizsai általános iskola tanulóinak rajzkiállítása

Thúry György Múzeum: „Előre a szocializmus útján! – Így éltünk a ›70-es években" című kiállítás (február 22-ig); „A magyar baka" (február 22-ig); „Bemegyek szent templomodba" – a népi vallásosság hajdani emlékei és a még élő hagyományai – kamarakiállítás (február 28-ig)

Keszthely

Helikon Kastélymúzeum állandó kiállításai: Főúri életforma a 18-19. században (kastély); 18-19. századi kocsik, hintók és lovas szánok (Hintókiállítás); Öt földrész trófeái (Vadászati kiállítás)

Balatoni Múzeum: „Hetvenen innen és túl" Szilágyi Imre grafikusművész kiállítása; Történelmi idők sodrában – az I. világháború centenáriumi kamarakiállítása

Hévíz

Gróf I. Festetics György Művelődési Központ Muzeális Gyűjteménye: A világon egyedüli: Balneológiai és helytörténeti kiállítás; Dr. Moll Károly orvostörténeti emlékszoba (Szent András Reumakórház „B" osztály)

MOZI

Zalaegerszeg: Art Mozi: 16.30 Mancs (magyar játékfilm); 18.00 Annie (amerikai vígjáték); 20.00 A mindenség elmélete (angol életrajzi dráma); Cinema City: 16.45, 19.30 Blackhat (amerikai akció-krimi); 14.00, 16.00 Mancs (magyar kalandfilm); 15.00, 18.00, 20.15 Mortdecai (amerikai akció-vígjáték); 13.00, 17.15 Annie (amerikai filmvígjáték); 19.45 Dumapárbaj (magyar vígjáték); 14.30 Hős6os (amerikai animációs vígjáték); 15.30, 17.45, 20.00 Elrabolva 3. (francia akciófilm); 13.00 Éjszaka a múzeumban (amerikai filmvígjáték)

Kanizsa: Cinema: 14.30 Mortdecai (amerikai akció-vígjáték); 15.45, 20.00 Blachat (amerikai akció-krimi); 16.30 Mancs (magyar kalandfilm); 17.45 Annie (amerikai filmvígjáték); 18.15 A mindenség elmélete (angol film); 20.30 Joker (amerikai thriller); 16.00 Bogyó és Babóca (magyar animációs film)

Hévíz: Fontana: 1. terem: 14.30 Barbie, a szuperhős hercegnő (amerikai animációs film); 16.00 Mancs (magyar kalandfilm); 18.00 Blackhat (amerikai film); 20.00 Joker – Wild Card (amerikai film); Kisterem: 17.00 és 19.00 Laggies (amerikai film)

VÉRADÁS

Zalaegerszegi Területi Vérellátó: 08.00-15.00; Petőfi Sándor Általános Iskola, Zalaegerszeg: 15.30-17.00; Keszthelyi Vértranszfúziós Osztály vérvétele: Vérellátó: 13.00-16.00

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!