Programok

2016.07.11. 12:39

Programok, rendezvények Zala megyében július 11-től

Tudja meg, mi történik Zala megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények július 11-től. Böngésszen és válogasson!

Munkatársainktól

JÚLIUS 23.

Természetfotós lepketúra

Őriszentpéter – Az idei Őrségi Lepkekaland alkalmából is megszervezi már hagyományos természetfotós lepketúráját az Őrségi Nemzeti Park. A rendezvényt július 23-án, hajnali öt és délelőtt kilenc óra között tartják, a találkozási pont Szalafőn, a pityerszeri parkolónál lesz. A túra során nemcsak az Őrségben fellelhető pillangók, hanem az egyéb természeti értékek, valamint a táj fotózására is lehetőség nyílik. 

Maratoni tánc

Egeraracsa – Maratoni táncversenyre várja július 23-án a táncos lábú párokat az IKSZT. Jelentkezni péntekig lehet, a táncot retro zenére rophatják a nevezők, a legtovább táncoló pár lesz a győztes.

JÚLIUS 22.

Göcseji Dombérozók

Becsvölgye-Milejszeg – Péntektől három napon át tart a két településen a Göcseji Dombérozók kulturális, szórakoztató programsorozat. Ma reggel gyalogos, kerékpáros és motoros túrák indulnak reggeltől a becsvölgyei faluháztól. Milejszegen pedig kézműves és kistermelői vásár nyílik, majd a nap folyamán lesz mesekoncert, főzőverseny, orgonakoncert, este pedig Oláh Ibolya koncert.

JÚLIUS 21.

Zsidó népzenei koncert

Nagykanizsa - Népek zenéje, népek tánca címmel indított népzenei fesztivált a Kanizsai Kulturális Központ. Ennek következő előadását július 21-én tartják az Erzsébet téren a zenepavilonban, ahol a Sabbathsong Klezmer Band zsidó népzenével varázsolja el az érdeklődőket.

JÚLIUS 20.

Az alkotás kulisszatitkai

Alsópáhok – Nyitott műterem címmel  szerdán és csütörtökön délután várják az érdeklődőket is várják   az idén először megszervezett Alsópáhoki Alkotótáborba.  A program alkalmával a művészetkedvelők, aktív alkotók betekintést nyerhetnek a művészek alkotó folyamatába, igény szerint lehetőség nyílik saját munkáik bemutatására, szakmai kérdések szabad megvitatására a résztvevőkkel. A művésztábornak a Sportcentrum ad otthont.

JÚLIUS 19.

Parketten az idősek

Nagykanizsa - A Hevesi Sándor Művelődési Központban kedden 10 órától szenior táncot szervez a Magyar Nyugdíjasok Egyesületének Országos Szövetsége a Zala Megyei Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezetével karöltve. A rendezvény célja, hogy aktív mozgással enyhítse az idősödő emberek ízületi, mozgásszervi panaszait.

JÚLIUS 17.

Pannon Maraton

Vasárnap 9 órakor rajtol el Lendváról a 13. Háromországos Kerékpáros Pannon Maraton. Az indulók három távban nevezhetnek a biciklis rendezvényre. 9-kor indul el a leghosszabb, száz kilométeres dombvidéki túra Az ötvenöt kilométeres középtávú túra vonala sík vidéken halad, és idén első alkalommal mindhárom országot érinti. A 10 kilométeres családi maraton 9.20-kor indul el.

TEKER családi nap

Az egészséges életmód népszerűsítéséért, jó hangulatú családi napot szervez vasárnap 13.30 órakor a nagykanizsai TEKER Egyesület. A kerékpáros csapat mindenkit vár a Zrínyi utcából induló rajthoz, aki szeretné átmozgatni az izmait egy jó hangulatú tekeréssel. A programban a biciklisek a város Fő útjának érintésével, a motocross pálya mellett hagyják el a várost. Ezt követően a régi 7-es úton haladva Galambok, Zalakomár érintésével Zalakarosig tekernek.

JÚLIUS 16.

Vörcsök-hegyi búcsú

Kerkaszentkirályon szombaton tartják a hagyományos Vörcsök-hegyi búcsút. A program délelőtt fél 12-kor ünnepi szentmisével kezdődik, majd egy órától kispályás focitorna, fél öttől pedig kulturális bemutatók várják az érdeklődőket. Fellép a letenyei horvát nemzetiségi önkormányzat tánccsoportja, illetve lesz hastáncbemutató is. Este hat órától hegyi ügyességi hétpróbát tartanak.

Bábelőadás

Lendván, a Városi Színház- és Hangversenyterem szabadtéri színpadán szombaton este hét órakor mutatja be a Pupilla Bábszínház a Sosemvolt című előadását.

Kiállítás

Nován, az IKSZT-ben szombaton délután egy órakor Több, mint fénykép címmel Szak Zita grafikáiból és festményeiből nyílik kiállítás.

Fotókiállítás

Nyáron is aktív a türjei fotóklub. Július 16-án a tekenyei pogácsa- és fröccsfesztiválon, augusztus 13-án pedig a türjei falunapon láthatják az érdeklődők szebbnél szebb képeiket.

Holdfénytúra

Szombaton 19 órára várnak mindenkit, aki kicsit szokatlan időpontban, és egy egészen másik oldaláról szeretné megismerni az erdőt: holdfénytúra indul a gyenesdiási Természet Háza Látogatóközponttól. A túrára pénteken délután négy óráig lehet bejelentkezni.

Séta téri esték

Szombaton 20 órakor Letenye központjában folytatódik a Séta téri zenés esték sorozat. Ezúttal a Mákvirág citerazenekar és helyi amatőrök alkotta tánczenekar szórakoztatja a közönséget.

Májusfa-kitáncolás

Szombaton Alsórajkon a faluházban 20 órától kicsit megkésve zenés májusfa kitáncolást tart a Kisfaludi Strobl Zsigmond Kulturális és Hagyományőrző Egyesület.

Falunapok

Pókaszepetken a faluházban és környékén tartják szombaton 15 órától a falunapot. Játszóház várja a gyerekeket különféle kreatív tevékenységekkel, majd a kulturális program részeként 17 órától művészeti csoportok fellépése szórakoztatja a falunapra látogatókat. 19.45-től szabadtéri bál kezdődik a rendezvénysátorban.

Surdon szombaton 10 órakor főzőversennyel kezdődik a falunap. A 14 órai hivatalos megnyitót követően számos helyi és környékbeli kulturális csoport ad műsort. Majd 15 órától Márió, a harmonikás lép fel, 17 órától pedig Aradszky László, majd 20 órától Janicsák Veca szórakoztatja a közönséget.

Külsősárdon szombaton tartják a falunapot, amely déli 12 órakor ünnepi szentmisével kezdődik. Ezt pálinkakóstoló, kézműves foglalkozások, egészségügyi szűrővizsgálatok követik, majd délután négy órától veterán autós találkozó lesz a településen. Öt órától kulturális programot tartanak a kapcai József Attila Művelődési Egyesület népdalköre, valamint a csesztregi pávakör közreműködésével. Hat órától operett slágereket hallhatnak az érdeklődők, ezt pedig a Csillag születik sztárjainak fellépése követi.

Hottón ismét bábparádé

Hottó – Július 16-án rendezik meg újból a hottói bábparádét a faluház környékén. A 14 órakor kezdődő programban fellép a szombathelyi Kasírmasír promenád zenekar, a hottói Ziránó Színház, a pécsi MárkusZínház, a zsámbéli Fabók Mancsi Bábszínháza, s bábkészítésre hív a helybéli Magamura Alkotóműhely. A közönség találkozhat Babszem Jankóval és Hős Miklóssal is.

Kukoricatánc a IV. Göcseji Hacacárén

Becsvölgye  - Július 16-án, szombaton 13 órakor kezdődnek a IV. Göcseji Hacacáré népművészeti forgatag rendezvényei a becsvölgyei faluházban és környékén. A Cserta Egyesület szervezésében zajló családi, hagyományőrző program keretében egyebek mellett szeretnék beállítani a mezítláb kukoricán táncolás rekordját. A részvételhez nem szükséges tánctudás, csak lelkesedés. Emellett fellép számos néptáncegyüttes, népdalkör, zenekar, lesz göcseji hétpróba, kézművesvásár és  Kárpát-medencei népviselet-kiállítás is.

JÚLIUS 15.

Dombérozó

A Göcsej Civil Társaság első alkalommal rendezi meg e hét végén a Göcseji Dombérozó elnevezésű, Milejszegen és Becsvölgyén zajló programsorozatát. Pénteken 16.30-tól Milejszegen kiállítás nyílik és könyvbemutató lesz, Becsvölgyén 19-től megnyitó beszélgetés kezdődik a malom kulcsosházban 20 órától pedig színjátszók bemutatója lesz. Szombaton Becsvölgyén a faluház környékén 13 órától megyei népművészeti forgatag indul, közben 15,30-tól pedig a IV. Göcseji Hacacáré megyei néptáncbemutató. 18,30-tól fellépnek a Kutyakölykök, az este folyamán morzsolt kukoricán mezítlábas táncra invitálnak mindenkit a szervezők. Vasárnap reggel Becsvölgyéről gyalogos, kerékpáros és motoros túrák indulnak. Milejszegen a Zsuppán-kert pajtagalériában 10-14 óra között kézművesvásár lesz.

Aratónapok

Nován e hét végén rendezik meg a XXVIII. Göcseji Aratónapokat. A program pénteken este az előnapi bállal veszi kezdetét. Szombaton hagyományőrző programokra kerül sor, a kézikaszás aratóverseny 9 órakor kezdődik az ünnepélyes megnyitóval. Ezt követi az aratási ételbemutató és a cséphadarós cséplőverseny. 13 órától gulyáspartit tartanak, ahol a Csádé népzenei együttes játszik, 15 órától pedig hagyományőrző együttesek lépnek fel. Az esti bál közben, 22 órakor látványos tűzijáték lesz a településen. Vasárnap főleg szórakoztató programok várják az érdeklődőket.

Kiállítás

Lendván, a Galéria és Múzeum Fő utcai kiállítótermében pénteken este nyolc órakor nyílik az a képzőművészeti tárlat, amely a 21. LindArt - Fiatal Képzőművészek Nemzetközi Alkotótelepe munkáit tárja az érdeklődők elé.

Gyenesdiási bornapok

Vasárnapig neves borházak kínálják a zalai és badacsonyi borokat, lacipecsenyések ételeiket, a kézművesek és népművészek portékáikat, közel a Balatonhoz, a gyenesdiási Kárpáti korzón, a piac mögötti területen. A Gyenesdiási Bornapokon napközben kulturális és zenei műsorok, gyerekprogramok, esténként koncertek ígérnek kikapcsolódást a családoknak, az estéket pedig zenés-táncos utcabál zárja.

Folkfeszt

Pénteken este veszi kezdetét a Keszthelyi Folkfeszt. Fél héttől a Balaton-parton fellép a Kanizsa Csillaga, a Kis-Balaton Táncegyüttes, majd a Dűvő zenekar. Szombaton este héttől a Zala Táncegyüttes bemutatója szórakoztatja a közönséget, majd a Mydros zenekar és Iliosz Táncegyüttes tagjai fellépését követően görög táncokat tanulhatnak a résztvevők, akiket végül a Re-Folk zenekar kíséretével moldvai csángó táncház is vár.

Városnap Zalakaroson

Pénteken 9 órakor a strandfürdőn 24 órás úszással kezdődnek Zalakaros várossá nyilvánításának 19. évfordulója alkalmából szervezett programok. A városnapi kavalkádban ismét helyet kapnak a kézművesek és a borházak is kitelepülnek a Gyógyfürdő térre. A 18 órai megnyitó ünnepség után a kertmoziban fellép többek között a kanizsai Eraklin Táncklub, 20 órától pedig a Grácia hegedűtrió ad koncertet. Szombaton folytatódik az ünneplés, melynek keretében 19 órától a Karos Fúvósegyüttes, majd 20 órától az Apostol ad élő koncertet. Vasárnap 19 órakor a Dalárda szórakoztatja a közönséget.

Falunapok

Teskándon pénteken 22 órától Fáraó koncerttel, bállal kezdődik, majd szombaton és vasárnap is programokat kínál a falunap, a sportpályánál. Szombaton délelőtt többek között főzőverseny és sportprogramok lesznek, 14-től indul a teskándi gladiátorok viadala, 17 órától énekesek és táncegyüttesek fellépése követi egymást, a nap 22 órakor a Forte Együttes zenéjével kísért bállal zárul. Vasárnap 14 órától kupamérkőzések várják a sportrajongókat, 16,30-kor fellép Kasza Tibor, majd 17,30-kor a Bagossy Brothers Company.

Zalaháshágyon pénteken 19 órától egy Bagoly-túra vezeti fel a falunapot. Az ünnepélyes megnyitó szombaton 14-kor lesz, beszédet Vigh László országgyűlési képviselő mond. Ezt követi a kulturális műsor, amelyben fellép az Exit együttes, Boros Eleonóra hastáncos, a KISZÖV Senior Táncegyüttes, a helyi Ezüsthárs asszonykórus, Mutyi bohóc, valamint a helyi gyerekek is.

Kiállítás a 21. LendArt Nemzetközi Ifjúsági Művésztelepen készült művekből

Lendva – Június 6.-án kezdődő, s július 16-ig tart 21. LendArt Nemzetközi Ifjúsági Művésztelep. A lendvai Galéria és Múzeum által szervezett szimpózium különlegessége, hogy a részt vevő képzőművészeket – akik a jelentkezésük időpontjáig nem tölthetik be a 35. életévüket – párba sorsolják össze, s így készítik el alkotásaikat. Az idei szimpóziumon készült művekből július 15-én nyílik tárlat a Galéria és Múzeum Fő utcán található kiállítótermében.

JÚLIUS 14.

Gyógynövények a természetben

Lispeszentadorján – Gyógynövény ismereti tábor lesz július 14. és 18. között a dél-zalai településen. A résztvevők a négy napos kurzus során dr. Babulka Péter etnobotanikus és kertészmérnök vezetésével ismerkedhetnek a szabadban előforduló, különösen a megyénkben gyakori, illetve a termesztett gyógynövényekkel.

JÚLIUS 13.

Népek zenéje, népek tánca

Nagykanizsa – Szerdán 19 órai kezdettel új sorozatot indít a Kanizsai Kulturális Központ az Erzsébet téri zenepavilonban. Az augusztus 4-ig tartó, 4 részből álló, ingyenes sorozat első alkalmán a balkáni népzenét játszó Babraband ad koncertet, illetve tart táncházat. A továbbiakban a Sabbathsong Klezmer Band, az A.K.T. Zenekar és a Boglya Népzenei Együttes szerepel.

Engesztelő napot tartanak

Homokkomárom - Szerdán 13-a lesz, így ismét sor kerül a hagyományos engesztelő napra a kegytemplomnál. A Magyarországon élő horvát anyanyelvűek nemzeti zarándoklata is most lesz a Zala Megyei Horvát Nemzetiségi Önkormányzat és a Stipan Blazetin Horvát Művelődési Intézet szervezésében. A szentmise 18.30-kor kezdődik, amit Karlo Simek, Prelog város plébánosa celebrál. A misén a hívek Blaz Horvat, a Varasdi Püspökség nemrég elhunyt volt kanonoka lelki üdvéért imádkoznak, aki hosszú éveken át járt át a Mura menti horvátok vallási eseményeire. A misén közreműködik a Prelog-i templomi énekkar és a zalai horvát települések kórusainak tagjai.

Juliális és gulyásparty

Nagykanizsa - Ma 13.30-kor rendezi meg a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban hagyományos juliális-gulyáspartyját a Vasutas Nyugdíjas Klub. Ekkor nyílik meg a MOL Bányász Szakszervezet, illetve a közművelődési intézmény szervezésében az Olajipar és az ember/Olajipar és természet című fotó vándorkiállítás is.

Fatimai engesztelés

Vaspör - A Vaspörhöz tartozó, Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelt pusztacsatári kegytemplomban, valamint  a hozzá tartozó területen a hagyományos Fatimai engesztelésben lehet részük a híveknek július 13-án, szerdán. Az engesztelés 17 órakor, a szentmise 18 órakor kezdődik. Gyónásra az engesztelés teljes ideje alatt lehetőség lesz a helyi plébánosnál, Mikolás Attila atyánál.

Babra Band az Erzsébet téren

Nagykanizsa - Népek zenéje, népek tánca címmel új világzenei sorozatot indít a Kanizsai Kulturális Központ. Ennek első előadásán ma 19 órakor a Babra Band lép fel az Erzsébet téri zenepavilonban. A balkáni népzenét játszó csapatot öt tehetséges muzsikus alkotja, akik többek között megszólaltatják a harmonikát, a tamburát, a szaxofont és az érdekes ütőhangszert, a darbukát is.

JÚLIUS 11.

Bluesdalok akusztikusan

Keszthely – Saját dalokat, valamint közismert rock- és bluesslágereket mutat be akusztikus hangszerelésű fellépésén hétfőn este hétórai kezdettel a keszthelyi sétálóutcában a zalaegerszegi Shabby Blues Acoustic formáció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!