Programok

2016.07.17. 13:37

Programok, rendezvények Zala megyében július 18-tól

Tudja meg, mi történik Zala megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények július 18-tól. Böngésszen és válogasson!

Munkatársainktól

JÚLIUS 30.

Hangverseny a templomban

Németfalu  - A kedden közölttől eltérően jövő héten, július 30-án szombaton este tartanak hangversenyt a németfalui Magyarok Nagyasszonya-templomban. A 19 órakor kezdődő koncerten fellép Cordula Finke-Hölzl, Anna Wienecke, Freda Groth, Inge Götte, Melanie Heczko, Lotte Ohlendorf, Helmut Batzing-Kraft, Hubert Ohlendorf, Peter Goldner Asmus Hess, Gustav Ohlendor és Dankos Attila, közreműködik az egerszegi zeneiskola igazgatója, Győrffyné Könczöl Tímea és diákjai: Moser Lili Marleen, Dovszkai Réka, Bérczesi Nóra.

 

Cserszegi sörnapok

Cserszegtomaj  - Tizedik alkalommal rendeznek sörnapokat a településen július 30-án és 31-én. Koncertekkel, kézműves sörökkel és kirakodóvásárral is várják az érdeklődőket a két nap folyamán.

 

JÚLIUS 24.

A Nagytemplom búcsúünnepe

Zalaegerszeg - Vasárnap tartják a megyeszékhelyi Mária Magdolna-plébániatemplom búcsúünnepét. A délelőtt 10 órai búcsúi szentmisét Lendvai Zoltán ezüstmisés rédicsi plébános mutatja be és ő mondja a szentbeszédet is. Az atya ezüstmisés áldásban is részesíti a híveket.

Kézművesekkel Jakab napján

Dobronak – Idén is megrendezi Jakab-napi kézműves vásárát a muravidéki település plébániája. A hagyományőrző rendezvényre július 24-én kerül sor. A reggel nyolc órakor kezdődő, s 15 óráig tartó programot a kézműves bemutatók és a hagyományos vásár mellett a gasztronómiai kínálat és a Jakab-napi szentmise teszi teljessé.

Egerszeg Búcsú

Vasárnap 10 órától kezdődik a megyeszékhely védelmezője, Mária Magdolna tiszteletére rendezett Egerszeg Búcsú a megyeszékhelyi skanzenben, valamint az olaj- és gázipari múzeumban. Az este nyolc óráig tartó program nyitányaként 11 órakor Nemes László festőművész és Horváthné Bencze Ilona üvegfestő munkáit mutatják be a Pajta galériában. Az ökumenikus istentisztelet fél 12-kor kezdődik. Népi mesterségek bemutatója, kirakodóvásár, játszóház, veterán járművek seregszemléje, egészségügyi mérések várják az érdeklődőket. A kulturális programokat fél háromtól láthatja a közönség, fellép egyebek mellett a Norton együttes, a letenyei Mákvirág citerazenekar és a győri Akkordeon Harmonika Zenekar az idei Lokálpatrióta díjat negyed négykor adják át.

Búcsú a hegyen

Vasárnap 15 órától Magdolna-napi búcsút tartanak a Nagyrécséhez közeli bacónaki hegyen. Az ünnepi szentmise 15 órakor kezdődik a hegyi kápolnában, majd komolyzenei koncertet adnak, 18 órától pedig a nagyrécsei nótakedvelők klubja énekelteti meg az egybegyűlteket.

Járműszentelés

Szent Kristóf, az utazók védelmezőjéről is megemlékeznek ezen a hétvégén. Megyénkben több helyen is tartanak járműszentelést. Lentiben, Tornyiszentmiklóson vasárnap a fél kilences mise után, míg Zalaegerszegen a kertvárosi templomban 10 órakor kezdődő istentiszteletet követően kerül sor a szertartásra.

 

 

JÚLIUS 23.

Természetfotós lepketúra

Őriszentpéter – Az idei Őrségi Lepkekaland alkalmából is megszervezi már hagyományos természetfotós lepketúráját az Őrségi Nemzeti Park. A rendezvényt július 23-án, hajnali öt és délelőtt kilenc óra között tartják, a találkozási pont Szalafőn, a pityerszeri parkolónál lesz. A túra során nemcsak az Őrségben fellelhető pillangók, hanem az egyéb természeti értékek, valamint a táj fotózására is lehetőség nyílik. 

Kiállítással zár az alkotótábor

Alsópáhok – Az alsópáhoki alkotótábor zárókiállítását július 23-án, szombaton 14 órakor nyitják meg a helyi művelődési házban. Az alkotókat Czigány Sándor polgármester köszönti, a tárlatot Pelcz István tanár ajánlja az érdeklődők figyelmébe.

Maratoni tánc

Egeraracsa – Maratoni táncversenyre várja július 23-án a táncos lábú párokat az IKSZT. Jelentkezni péntekig lehet, a táncot retro zenére rophatják a nevezők, a legtovább táncoló pár lesz a győztes.

Kéklámpás nap

Szombaton rendőrök, mentősök, tűzoltók és motorosok lepik el az egerszegi AquaCityt. Lesz kerékpáros ügyességi pálya; a mentőszolgálat, a honvédség, tűzoltóság és a rendőrség tart bemutatót. A Kék Lámpás Motoros Ördögök Egyesület tagjai vonultatják fel gépeiket, és Erdős Csaba motoros kaszkadőrtől láthat kunsztokat a közönség.

 

Hastánc gála

Nasreen és tanítványai, az Ezer Rózsa Kertje tagjai lépnek fel a 22. hastánc gálán szombaton este fél nyolckor az egervári kastélyban.

Falunap

Nagybakónakon szombaton 13 órától falunapi ünnepség lesz a sportpályánál. A rendezvényen főzőversenyt, sörivó versenyt, vízifoci kupát is szerveznek, és gyermekprogramokból, kulturális műsorokból sem lesz hiány. Márokföldön szombaton tartják a falunapot. A program a tavaly létrehozott levendulás kert megnyitójával kezdődik délelőtt 10 órakor, majd íjász-, darts és lengőteke versenyeket tartanak a településen. A délután folyamán retró disco és asztalitenisz verseny várja még az érdeklődőket. Gosztolán vasárnap tartanak falunapot. 11 órakor szentmise kezdődik a Mária Magdolna-kápolnában, 14 órakor fát ültetnek a Csordás kertben a település legkisebb újszülöttjének. Délután bábelőadás, hastáncbemutató és zenés fellépők várják a látogatókat.

 

Kannavirág királynő

Szombaton 20 órától immár negyedik alkalommal választják meg Zalakaroson a „Kannavirág királynőt”. A fürdőváros szépségversenyén – a gyönyörű hölgyek mellett – fellép Freddie, aki idén az Eurovíziós Dalfesztiválon képviselte Magyarországot.

 

Családi nap

Szombaton családi napot rendeznek Kisszigeten a művelődési házban. 14 órától egészségügyi szűrővizsgálatokra várják az érdeklődőket, s lesz arcfestés, agyagozás, csillámtetoválás készítés, az udvaron floorball mérkőzés kicsiknek és nagyoknak, valamint sorversenyek. A zenés, szórakoztató program 17 órakor kezdődik.

 

Alkotótábor

Szombaton ér véget az első alkalommal megrendezett alsópáhoki alkotótábor. A művelődési házban 14 órakor zárókiállítás nyílik. A képzőművészet iránt érdeklődők Magyar József festőművész kiállítását tekinthetik meg a györöki nyári tárlatokon, amit szombaton 18 órakor P. Szabó Ernő művészettörténész nyit meg a balatongyöröki Bertha Bulcsu Művelődési Házban.

 

Férfinap

Szentgyörgyvölgyön szombaton 15 órai kezdettel rendezik meg a hagyományos férfinapot. A programban különböző ügyességi és sportversenyek szerepelnek, míg este a helyi hölgyek meglepetésvendéggel és gasztronómiai különlegességekkel kedveskednek a megjelent férfiaknak.

Jakab-napi vásár

A hét végén tartják a történelmi Hetés legrangosabb kézműves és hagyományőrző rendezvényét, a Jakab-napi vásárt Dobronakon. A program szombaton este hat órakor a zarándokok találkozójával és a dobronaki plébánia ifjúsági kórusának koncertjével kezdődik, majd vasárnap reggel nyolc és délután három óra között a hagyományos kézművesvásár, gasztronómiai bemutató és további kulturális program várja a muravidéki település központjában az érdeklődőket.

 

Pecás gyerekek versenye

A zalaszentmihályi Örömpeca-tónál szombaton 7 órakor kezdődik 4-14 éves horgászok versenye.

 

JÚLIUS 22.

Göcseji Dombérozók

Becsvölgye-Milejszeg – Péntektől három napon át tart a két településen a Göcseji Dombérozók kulturális, szórakoztató programsorozat. Ma reggel gyalogos, kerékpáros és motoros túrák indulnak reggeltől a becsvölgyei faluháztól. Milejszegen pedig kézműves és kistermelői vásár nyílik, majd a nap folyamán lesz mesekoncert, főzőverseny, orgonakoncert, este pedig Oláh Ibolya koncert.

Sanzonok és operettek

Nagykanizsa - Szerenád a gesztenyefák árnyékában címmel ingyenes zenés estekre várják a közönséget a Károlyi kertbe. Az első előadást július 22-én (péntek) 19 órakor tartják, ekkor Sári Gábor, Szabó Zsuzsa és Sári Fruzsina előadásában örökzöld operetteket és sanzonokat hallgathatnak meg az érdeklődők.

Egregyi búcsú hétvégén

Hévíz - Szokás volt a kislányok hajából ezen a napon egy keveset levágni, hogy még hosszabbra nőjön. A bácskai Felsőszentivánban sütőlapátra ültetve vágtak le a hajból, amit titokban ástak el, nehogy rontani lehessen a hajszállal. A Flavius Napokon is eláshatják a lányok a fodrász által levágott hajtincseket, ha dúsabb és hosszabb fürtökre vágynak. Koncertek, jósda, gyerekprogramok, borok és ételek is várják a vendégeket Egregyen péntektől vasárnapig.

Búcsú

Péntek délutántól vasárnap estig várják az érdeklődőket Hévízen, a Mária Magdolna-napi búcsúra rendezett Flavius napokon, a „Korok és Borok” tematikus sétaútnál, az egregyi rendezvénytéren, a múzeumnál és a borozósoron – itt ma utcazenészek is fokozzák a jó hangulatot. A múzeumban ókori római ruhapróba és fotózás, tárlatvezetés, fotófal is várja a vendégeket. Mária Magdolna kamarakiállítás is nyílik. Szó lesz népszokásokról, néphagyományok elevenednek meg, aki kíváncsi a jövőre, jósoltathat magának. Kézműves foglalkozások, családi programok, gyermekelőadások is várnak kicsiket és nagyokat. Koncertek szórakoztatják a közönséget, szombaton nosztalgia diszkó, vasárnap musical előadás lesz. Akik megéheznek vagy megszomjaznak a mulatságon, azoknak gasztronómiai és boros kitelepülők kínálnak étkeket és italokat.

Operett est

Pénteken 19 órai kezdettel örökzöld operett slágereket, népszerű sanzonokat hallhat a közönség Kanizsán a Károlyi kertben. A műsor keretében fellép többek között Sári Gábor, Szabó Zsuzsa és Sári Fruzsina.

Könyvbemutató

Dobronakon, a művelődési házban péntek este fél nyolckor mutatják be Cár József Második eresztés – Dobronaki adomák című új kötetét. Az intézményben ezzel párhuzamosan nyílik meg a Szt. Jakab plébániatemplom felújítása című kiállítás is.

 

 

JÚLIUS 21.

Zsidó népzenei koncert

Nagykanizsa - Népek zenéje, népek tánca címmel indított népzenei fesztivált a Kanizsai Kulturális Központ. Ennek következő előadását július 21-én tartják az Erzsébet téren a zenepavilonban, ahol a Sabbathsong Klezmer Band zsidó népzenével varázsolja el az érdeklődőket.

Györöki borfesztivál

Balatongyörök - Csütörtökön kezdődik a balatongyöröki borfesztivál, amely vasárnap estig kínál gasztronómiai és kulturális élményeket. A megnyitó holnap 19 órakor lesz a móló melletti sétányon, a rendezvényt dr. Brazsil József, a Da Bibere Zalai Borlovagrend nagymestere nyitja meg.

JÚLIUS 20.

Az alkotás kulisszatitkai

Alsópáhok – Nyitott műterem címmel  szerdán és csütörtökön délután várják az érdeklődőket is várják   az idén először megszervezett Alsópáhoki Alkotótáborba.  A program alkalmával a művészetkedvelők, aktív alkotók betekintést nyerhetnek a művészek alkotó folyamatába, igény szerint lehetőség nyílik saját munkáik bemutatására, szakmai kérdések szabad megvitatására a résztvevőkkel. A művésztábornak a Sportcentrum ad otthont.

JÚLIUS 19.

Parketten az idősek

Nagykanizsa - A Hevesi Sándor Művelődési Központban kedden 10 órától szenior táncot szervez a Magyar Nyugdíjasok Egyesületének Országos Szövetsége a Zala Megyei Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezetével karöltve. A rendezvény célja, hogy aktív mozgással enyhítse az idősödő emberek ízületi, mozgásszervi panaszait.

Borkiválóságok könyve

Keszthely – Kiss Eliza, a Földművelésügyi Minisztérium kiemelt borágazati ügyekért felelős miniszteri biztosa országos roadshow keretében mutatja be a 2016. évi Borkiválóságok könyvét (fehér- és rozéborok). Keszthelyen július 19-én, kedden 10 órakor lesz a rendezvény a Balaton Színházban.

JÚLIUS 18.

RENDEZVÉNYEK

Zalaegerszeg

Városi Hangverseny- és Kiállítóterem: „A zalaegerszegi zsidóság emlékezete” című állandó kiállítás

Keresztury VMK, Gönczi Galéria: „Duplex” címmel Sándor-Nagy Tünde és Kacsák Tamás kiállítása

Kézművesek Háza: 10.00-16.00 Vitrinkiállítás: „Cserépvarázs” címmel válogatás Csuti Tibor, a népművészet ifjú mestere, népi iparművész munkáiból

Nagykanizsa

Képzőművészetek Háza: „Múltbéli arcok” - arcrekonstrukciós kiállítás

Magyar Plakát Ház: Puchheim-Nagykanizsa képző- és iparművészeti kiállítás; „Háttérképek” (augusztus 31-ig)

VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház: „Olajipar és az ember / Olajipar és a természet” - A Magyar Olaj- és Gázipari Bányász Szakszervezet olajipari vándor fotókiállítása

Keszthely

Helikon Kastélymúzeum állandó kiállításai: Főúri életforma a 18-19. században (kastély); 18-19. századi kocsik, hintók és lovas szánok (Hintókiállítás); Öt földrész trófeái (Vadászati kiállítás); 19-21. század vasútjait szemléltető óriásmodell (Modellvasút kiállítás); Trópusi és mediterrán növényvilág (Pálmaház)Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely állandó kiállításai: A növénytermesztés eszközei és gépei; Majorok és népe a 18-20. században; A keszthelyi agrárszakoktatás története; A gabonatisztítás-, tárolás- és mérés eszközei a 19. században; Szőlészet és borászat a Balaton-felvidéken; Állattenyésztési kiállítások; Kovács-, bognár-, és kádárműhelyek neti kiállítás (állandó kiállítás)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!