Programok

2016.06.12. 18:53

Programok, rendezvények Zala megyében június 13-tól

Tudja meg, mi történik Zala megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények június 13-tól. Böngésszen és válogasson!

Munkatársainktól

JÚNIUS 19.

Filmvetítés

Vasárnap 13 órakor vetítik a zalaegerszegi Art Moziban a Szamárköhögés című filmet, amelyről Gárdos Péter rendező beszélget a nézőkkel. Vendég Kiss Henriett, a fővárosi Scheiber-gimnázium helyettes vezetője. A belépés ingyenes.

20 éves a hegyikápolna

A zalaegerszegi Jánkahegyen vasárnap az Antal-napi búcsúval együtt ünneplik a hegyi kápolna és a körülötte levő stációk felállításának 20. évfordulóját. A 14 óra 30-kor kezdődő ünnepségen Balaicz Zoltán polgármester mond beszédet, majd 15 órakor Horváth István zalalövői plébános szentmisét celebrál.

Kirándulás a kilátóhoz

Zalaszentbalázs – Az önkormányzat túrázni hívja a lakókat vasárnap, 14 órától a közeli Magyarszerdahelyre. A faluba autóbusszal viszik a jelentkezőket, akikre ezután kiadós séta vár: cél a magyarszerdahelyi kilátó. A fáradt vándorokat az út végén étellel-itallal várják a kilátónál.

JÚNIUS 18.

Fehér Jani-emléknap

Hosszúfaluban, a muravidéki település faluotthonánál szombaton délután három órakor koszorúzással emlékeznek meg a település híres szülöttéről, Fehér Jani opera- és operetténekesről. A program délután négy órakor kulturális műsorral folytatódik a vadászháznál.

Kispályás focitorna

Nován Belvárosi Kupa elnevezéssel idén már második alkalommal szerveznek kispályás labdarúgó tornát. A program szombaton délután két órakor kezdődik, előtte déltől utánpótláskorú és női labdarúgó-mérkőzéseket is láthat a közönség. Délután öt órakor hetesrúgó versenyt rendeznek.

Szent András-túra

Zalabaksán szombaton délelőtt tízórai kezdettel rendezik meg a hagyományos Szent András-túrát, amely során nemcsak a község egyik őstelepülésének helyét keresik fel, de a környező természeti értékeket is megtekinthetik a résztvevők.

Falunap

Kiscsehiben szombaton rendezik a falunapot. A program reggel nyolc órakor főzőversennyel kezdődik, majd tíz órától egészségsátor és különböző ügyességi játékok várják a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt. Délután egy órától a letenyei Mákvirág citerazenekar lép fel, ezt kézműves játszóház és parasztolimpia követi. Délután négy órától társastánc bemutató is lesz a településen, fél öttől pedig bohóc szórakoztatja az érdeklődőket.

Szent Iván-éj

Zalalövőn, a Salla Művelődési Központ előtti téren szombaton délután négy órától rendezik meg a Szent Iván-éji programot. Lesz közös főzés, kézműves program, illetve fellép a helyi Galaxy rock and roll csoport, Herczeg Zsófia, a Stand-Art Band, a Kelta Álom ír sztep tánccsoport, valamint a körmendi hastánccsoport is. A program tűzugrással és tábortűz melletti zenéléssel ér véget.

Könyvbemutató

Szombaton Gutorföldén 17.30-kor a művelődési házban mutatja be Megnyugvás című kötetét a helyi Hidas Attila festő, író.

A Balaton napja

Balatongyörök lesz az egyik kiemelt helyszíne az egész tavat körbeölelő szombati strandszezonnyitó programnak, a Balaton napjának. 14 órakor tóba futással kezdődik a rendezvény: a szervezők arra biztatnak mindenkit, öltözzenek vicces sellődresszbe, retro fürdőruhába! Ezzel egy időben keresik a legszebb strandpiknik kosarat és terítést. A leghangulatosabban berendezett piknik placcot piknikkosárral jutalmazzák. Gasztrokalandok mottóval a strandi éttermek különleges napi ajánlattal és kreatív fröccsökkel várnak mindenkit. A délután folyamán fellép a türjei Táncolni Szeretők Csoportja, lesz családi homokvárépítő verseny és játszani lehet a Nők a Balatonért Egyesület óriás Balaton társasjátékával. A program 16 órakor zárul az eredményhirdetéssel.

A solymászat története

A Magyar solymászat történetéről nyílik kiállítás szombaton 10.30-kor Keszthelyen, a Helikon kastélymúzeum Vadászati Múzeumában. Az eseményen láthatóak lesznek az első magyar természet-és solymászfilmek, a múzeum parkjában pedig madarakat röptetnek a solymászok.

Cirill-Metód ünnepség

Szent Cirill-Szent Metód ünnepséget tartanak a Zalavári Történelmi Emlékparkban szombaton 11 órától. A zalavári önkormányzat, a Katolikus Tábori Püspökség - Katonai Ordinariátus és a fővárosi szlovák önkormányzat közös rendezvényén szentmisét mutat be Bíró László püspök és Frantisek Rábek püspök.

Tour De Zalakaros

Szombaton és vasárnap a kerékpározás kerül a középpontba Zalakaroson, ahol 9. alkalommal rendezik meg a Tour De Zalakaros programsorozatot. Szombat délután a legkisebbek versenyezhetnek, illetve tekinthetnek meg különféle kerékpáros bemutatókat, majd vasárnap 10 órától három különböző távon indulhatnak az érdeklődők.

Nemzetközi jóganap

Szombaton Kanizsán is megrendezik a nemzetközi jóganapot, melynek keretében az indiai kultúrával, tánccal, zenével, gasztronómiával ismerkedhetnek az érdeklődők a Medgyaszay Házban.

Gyógynövények a természetben

Szatta – A közvetlen környezetünkben is fellelhető, ehető, illetve bármi egyéb formában felhasználható gyógynövények megismerésére szervez túrát szombaton az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság. A körülbelül három kilométeres kirándulás délelőtt kilenc órakor a szattai kápolnától indul. 

Vetélkedő Kerecsenyben

Kerecseny - Vetélkedőt rendez gyerekeknek a Halis István Városi Könyvtár Kerecsenyben, a könyvtári információs helyen június 18-án, 16 órától. Ezt megelőzően, 14 órakor ugyanott Tüsi bohóc gyermekműsorát tekinthetik meg az érdeklődők, majd 15 órakor Vajda Margit és a Bojtár együttes ad műsort a kicsiknek.

A gólyalábasok Rigyácon

Rigyác - Június 18-án Rigyácon lép fel a Kanizsai Gólyalábasok együttese. A program 14 órakor kezdődik a könyvtári információs és közösségi helyen.

Nemzetközi folklórtalálkozó

Zalakaros - Szombaton 17 órakor nemzetközi folklórestre került sor a zalakarosi kertmoziban. Felléptek többek közt a helyi hagyományőrző csoportok (így például a Zöld Ág Táncegyüttes, a Gyöngyvirág nép gyermekjáték csoport), illetve a horvátországi KUU Seljacka Sloga Kulturális Egyesület.

Lelkes Márk  új szobra

Zalaszentgrót – A zalaszentgróti Villa Negra Művésztelep alapító-vezetőjének „Szimbiózis” című szobrát avatják fel június 18-án, szombaton 15.45-kor Bia és Torbágy egyesítésének 50. évfordulója alkalmából a Komárom megyei városban. Az alkotást Miksa Bálint festőművész méltatja.

A kitelepítettek emlékére

Őriszentpéter - Emlékünnepséget rendez az Őrségi Kitelepítéseket Kutató Egyesület az általa felújított őriszentpéteri emlékműnél, a református templom kertjében június 18-án, szombaton 14 órakor. Az ünnepség után a művelődési házban levetítik Gulyás Gyula és Gulyás János Törvénysértés nélkül című dokumentumfilmjét, amit beszélgetés követ az alkotókkal.

Miró képei - Tárlatvezetés most magyar nyelven

Lendva - Magyar és szlovén nyelvű szakmai tárlatvezetéssel is bemutatják szombaton este a Joan Miró kiállítást a lendvai várban. Mindezt a Múzeumok éjszakája program keretében kínálja a képzőművészetet kedvelők számára a Galéria és Múzeum.  Mint ismeretes, a XX. század egyik legismertebb képzőművésze, Joan Miró grafikáiból még áprilisban nyílt kiállítás a Galéria és Múzeumban, a tárlat szeptember végéig lesz látogatható. Ezeket a képeket most először mutatja be magyar nyelvű szakmai tárlatvezetéssel a lendvai intézmény, a szombat este hat órakor kezdődő program koordinátora Pisnjak Attila művészettörténész lesz.

"Nyíljon út száz előtted”

Zalaegerszeg  - A kertvárosi plébániatemplomban szombaton (június 18.) 19 órakor a Liszt általános iskola Régi Diákok Kórusa ad koncertet a fenti címmel.

Versenyfutás a fürdővárosban

Hévíz – Szombaton tartják a Hévízi Futó és Fitnesz Egyesület által szervezett I. Hévízi Futófesztivált, az eseményre 5-600 sportolót várnak. Nevezni még aznap is lehet 8 és 15.30 között a Deák téri átriumban, az indulók ott vehetik át a rajtcsomagokat is. Parkolni a nagyparkolóban, valamint 14.30-tól a termelői piacon lehet. Mint a szervezők elmondták: 11 órától az óvodás korosztálynak, 13 órától pedig az iskolásoknak tartanak futóversenyt a sétálóutcán, a kettő között Csepregi Éva érkezik gyerekeknek szóló műsorával. A tófürdő bejáratánál kalandpark szórakoztatja az érdeklődőket, akiket a Deák téren Fitt Expó vár. A felnőttek versenye 16 órakor startol a sétálóutcáról, a résztvevők 7, 14 és 21 kilométeres távok közül választhatnak. (Utóbbi kettő esetében kettes, illetve hármas váltóra is lehetőség lesz.) Az eredményhirdetés 19 órakor kezdődik, a nap Kasza Tibi nagykoncerttel zárul. A nap folyamán részleges útlezárásokra kell számítani a városban.

Program a vakációra

Gelse – Vakáció indító gyermekprogramra várja a legkisebbeket a Princivil Értékteremtő Egyesület szombaton a községben. Népi játszóház, trambulin, homokvár építés, arcfestés és táncház is szórakoztatja majd, 15 órától a gyerekeket a rendezvénynek helyt adó könyvtár mögötti zöldterületen. A szervezők nem csak szórakoztató játékokkal, hanem finom ételekkel is kedveskednek a kicsiknek.

JÚNIUS 17.

Kézimunka-kiállítás

Pártosfalván, a muravidéki település faluotthonában pénteken 17 órakor nyílik kiállítás a helyi Horváth József Művelődési Egyesület hímzőszakkörének munkáiból.

Nyári esték

Pénteken 20 órától a Lenti Nyári Esték programján a Silverband együttes és Oszvald Marika operetténekes lépnek fel a rendezvénytéren.

Sör és fúvószene

Pénteken és szombaton is rengeteg program várja az érdeklődőket az 5. Kanizsai Sör- és Fúvószenei Fesztiválon. A több mint félszáz sörkülönlegesség mellett, helyi és környékbeli rezesbandák adnak koncerteket az Erzsébet téren, de a két nap során fellép többek között Heinz Gábor „Biga”, a Zanzibar, Nagy Feró és a Beatrice együttes is.

Emlékezés

Június 17-én,  pénteken 15 óra 30 perckor a Hortobágyi Kényszermunkatáborba Elhurcoltak Egyesülete emlékezik az áldozatokra a kanizsai vasútállomáson.

Évadzáró gálaest

Június 17-én, pénteken 16.30-tól évadzáró gálaestet szervez a kanizsai Honvéd Kaszinóban a Magic Ritmo Tánccsoport, a Városi Diákszínpad és a „Mit tehetnék érted?” karitatív ifjúsági közösség.

Éjszakai gyalogtúra

Gyenesdiás - Szentjánosbogár gyalogtúrára várja az érdeklődőket a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság. A résztvevők június 17-én, pénteken 20 órakor indulnak az éjszakai kirándulásra, a program körülbelül éjfélig tart. A túrázók a gyenesdiási Nagymezőtől Büdöskútig járják be a gyönyörű Keszthelyi-hegység lankáit az esti szürkületben. Körülbelül 11 kilométert kell gyalogolni. A részvétel díjmentes, csak az időjárásnak megfelelő öltözetre és lábbelire, valamint enni- és innivalóra van szükség.

JÚNIUS 16.

Kétkötetes monográfia

Őriszentpéter  - Az Őrségi Nemzeti Park és a szombathelyi Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum közös gondozásában a minap jelent meg az a fotókkal gazdagon illusztrált, kétkötetes monográfia, melynek bemutatóját június 16-án tartják a Savaria Múzeumban. Az Őrségi Nemzeti Park I-II. című kötetet dr. Bartha Dénes, a Nyugat-Magyarországi Egyetem intézetigazgató egyetemi tanára szerkesztette.

Dr. Bence Lajos új verseskötete

Lendva  - Szóval vágok rendet címmel jelent meg dr. Bence Lajos muravidéki magyar író-költő, irodalomtörténész legújabb verseskötete. A kiadvány bemutatóját csütörtök este hét órakor tartják a lendvai Bánffy Központban. Az alkotót és a kötetet Halász Albert méltatja.

JÚNIUS 15.

Dús László kiállítása

Zalaegerszeg - Dús László, zalaegerszegi származású festőművész munkáiból nyílik jubileumi tárlat az alkotó 75. születésnapja alkalmából június 15-én, szerdán 17 órakor a városi hangverseny- és kiállítóteremben. A programon Balaicz Zoltán polgármester mond köszöntőt, a július 7-ig látogatható tárlatot Takács Ferenc irodalomtörténész nyitja meg.

Szabó Dániel Quintet-koncert

Nagykanizsa - Szerdán 19.30-kor a Szabó Dániel Quintet lép fel a kiskanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Házban. A jazz-zenekar tagjai: Szabó Dániel, Bacsó Kristóf, Zana Zoltán, Szandai Mátyás és Juhász Márton.

Lelkészként a házasságról

Alsópáhok - A házastársi kommunikációról tart előadást a Kolping hotelben dr. Papp Miklós görög katolikus lelkész, a Sapienta Hittudományi Főiskola erkölcsteológia tanszékének vezetője szerdán 17 órától. A szervezők bevételt a zalaegerszegi Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítványnak ajánlják fel.

JÚNIUS 14.

Az MSZP kitelepülései

Zalaegerszeg – Kitelepülést tart az MSZP helyi szervezete a héten az alábbi helyszíneken és időpontokban. Kedden  Zalaegerszegen,  a buszpályaudvaron 15 órától 16.30-ig, szerdán a buszpályaudvaron és a Platán soron, a  ruhagyári ABC előtt 15 órától 16.30-ig,   csütörtökön szintén a buszpályaudvaron és a ruhagyári ABC-nél 15 órától 16.30-ig, pénteken  és vasárnap pedig a piacon 8-tól 10 óráig.

Pulcinella szerelmes

Páka - Pákán, a Könyvtári Információs és Közösségi Helyen a Ziránó Színház társulata lép fel június 14-én 11 órakor. A Zala megyei Hottón működő bábszínház a Pulcinella szerelmes című darabot adja elő.

Falugondnokok szakmai napja

Tófej - A Zalai Falvakért Egyesület falugondnoki tagozata június 14-én, kedden 13.45-től szakmai napot rendez a tófeji közösségi házban falu-és tanyagondnokoknak, önkormányzatoknak, kistelepülési közösségeknek. Az összejövetelen a szolgálatok támogatását érintő ellenőrzésének tapasztalatai, a szakmai változások irányai, valamint a házi gondozókkal való együttműködés kérdései egyaránt terítékre kerülnek.

Rétvári Albin előadása

Zalaegerszeg - Rétvári Albin nyugalmazott tanár tart ismeretterjesztő előadást Szíriáról, Jordániáról és Libanonról ma 15 órától a VMK Landorhegyi úti épületében. Az előadó az utazásai során szerzett tapasztalatairól számol be, és saját készítésű videófilmjét is bemutatja.

Csillagászati bemutató

Zalaegerszeg - Derült égbolt esetén ma 20 órakor távcsöves csillagászati bemutató lesz a Dísz téren. Az ingyenes program házigazdája Bánfalvi Péter amatőrcsillagász, a témát pedig a Hold, a Mars és a Jupiter szolgáltatja.

JÚNIUS 13.

Csillagászati előadás

Keménfa – Távcsöves bemutatóval egybekötött csillagászati előadást tart hétfőn este fél nyolctól a község faluházánál a Vega Csillagászati Egyesület elnökségi tagja, Bánfalvi Péter. A program a közelmúlt csillagászati szempontból izgalmas eseményeit érinti, derült égbolt esetén pedig lehetőség lesz a Hold, a Jupiter, a Szaturnusz és a Mars, valamint a nyári csillagképek megfigyelésére.

Fatimai engesztelés

Vaspör – A Vaspörhöz tartozó, Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelt pusztacsatári kegytemplomban, illetve a hozzá tartozó területen a hagyományos Fatimai engesztelésben lehet részük a híveknek június 13-án, hétfőn. Az engesztelés 17 órakor kezdődik, ezt követően szentmise lesz 18 órakor.

Népek zenéje, népek tánca

Nagykanizsa - Ma este 19 órakor kerül sor a Kanizsai Kulturális Központ új rendezvénysorozatának első programjára az Erzsébet téri zenepavilonban. A Népek zenéje, népek tánca című sorozat mai fellépője a balkáni zenét játszó Babra Band lesz, 21-én pedig a Sabbathsong Klezmer Band zsidó népzenét ad elő. Július 28-án az A.K.T. Zenekar olasz, illetve francia sanzonestjére kerül sor ugyanitt, a sorozatot augusztus 4-én a Boglya Népzenei Együttes és a Zalagyöngye Néptáncegyüttes zárja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!