Programok

2015.11.14. 12:51

Programok, rendezvények Zala megyében november 16-tól

Tudja meg, mi történik Zala megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények november 16-tól. Böngésszen, és válogasson!

Munkatársainktól

NOVEMBER 28.

Liszt Ferenc művei csendülnek fel

Zalaegerszeg - Liszt-műveket hallhat a közönség november 28-án a zalaegerszegi hangversenyteremben, Chopin néhány ismert művével együtt.

NOVEMBER 24.

Az íróra emlékeznek

Keszthely - Tolsztoj halálának 105. évfordulója alkalmából a keszthelyi Fejér György Városi Könyvtárban kedden 17.00 órakor „ A nő ezer arca Tolsztoj regénypoétikájában” címmel tart előadást Horváthné Bugovits Valéria – irodalomtörténész.

NOVEMBER 23.

Két este, két helyszínen

Bázakerettye – Két helyszínen is közmeghallgatást tart  jövő hét elején a település önkormányzata. Hétfőn este öt órától a bázai községrész kultúrházába, míg kedden  este öttől Déryné Művelődési Házba várják mindazokat, akik érdeklődnek a  közügyek iránt, vagy szeretnének közérdekű felvetésekkel élni.

NOVEMBER 22.

Nyitott műhely galériák

Zalaegerszeg - A megyeszékhelyi Gébárti tó partján álló Kézművesek Házában vasárnap délután kettő órától hatig már az adventi készülődés jegyében nyílnak meg a műhelyek. A programsorozat keretében többek között vesszőből készült adventi ajtókopogtatót, csuhé- és gyékényfigurákat, adventi naptárt, agyag karácsonyfadíszeket készíthetnek az érdeklődő gyerekek és felnőttek. Közben a helyi kistermelők kínálnak kézműves termékeket és Bujtor Tibor fafaragó vitrintárlata is látogatható lesz. A belépés díjtalan.

Idősek napja

Teskánd - Vasárnap délután 14 órakor kezdődik az önkormányzat és a vöröskereszt szervezésében a teskándi idősek napi ünnepség a település általános iskolájában. A műsorben fellép az andráshidai Igazgyöngy Hagyományőrző Egyesület, valamint a helyi óvodások és iskolások is köszöntik és szórakoztatják a meghívottakat. A hagyományokhoz híven a vendéglátás sem marad el.

A koraszülöttek napján

Zalaegerszeg - A "Korán Érkeztem" Közhasznú Egyesület születésnapi együttlétet szervez  megyeszékhelyen. Vasárnap délután négy órától a ZVMMK-ban (volt Apáczai ÁMK) Kiskalász koncerttel indul a program. A Hepehupa hangverseny után Bartos Erika megzenésített versei szórakoztatják az ötéves egyesület tagjait, a szülőket és gyerekeket. A sütiversenyt Borka bohóc műsora kíséri, de lesz mindenféle kreatív játék is. A szervezők kérik, mindenki vigyen magával egy-egy babazoknit, aminek a feladata a helyszínen derül ki.

NOVEMBER 20.

Két kiállítás egy helyszínen

Lendva  – Egyszerre két kiállítás is nyílik péntek este hat órai kezdettel a lendvai Galéria és Múzeumban. Az első emeleti kiállítótérben a 2014-es Lindart Nemzetközi Ifjúsági Művésztelep nyertes párosa, Orbán Péter és Szerdi János mutatkozhat be önálló tárlattal, a padlásgalériában pedig az idei, vagyis a 2015-ös Nemzetközi Művésztelepen készült bronz alkotásokat tárjak az érdeklődők elé. Előbbi kiállítást Edita Filo, utóbbit Pavel Toplak művészettörténészek ajánlják a közönség figyelmébe.

Kézműves alkotások tárlata

Gyenesdiás – A keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ nívódíjas szövő és népi kismesterségek  szakkörének, valamint kosárfonó szakkörének alkotásaiból nyílik kiállítás november 20-án, pénteken 16 órakor a gyenesdiási községházán. A tárlatot Csengei Ágota, a művelődési központ igazgatója nyitja meg. A rendezvényen közreműködik a Gyenesi Négyes. A kiállítás  december elsejéig látogatható, munkanapokon 13 és 17 óra között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!