Programok

2015.10.11. 09:19

Programok, rendezvények Zala megyében október 12-től

Zala megye - Tudja meg, mi történik Zala megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények október 12-től. Böngésszen, és válogasson!

Munkatársainktól

OKTÓBER 25.

Az éghajlatvédelemnek is van világnapja, és ha már van, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park túrát is szervez rá. A program október 25.-én a balatongyöröki Szépkilátótól indul majd, ahová 10 órára várják az ingyenes program iránt érdeklődőket. A táv 8 kilométer, a séta várhatóan 4-5 órát vesz igénybe. A kirándulókat a nemzeti park természetvédelmi őre a Bél Mátyás kilátóhoz is elvezeti, ahonnan a közeli őszi erdők színpompája csodálatos látványt nyújt.

OKTÓBER 21.

Üvegház és szobor

Gyenesdiás – Palkó Sándor ornitológus mellszobrát avatják fel október 21-én, 11 órakor a „Földünkért” világnap alkalmából Gyenesdiáson. Az iskola tanparkjában üvegházat is avatnak.

OKTÓBER 20.

A bélrendszer és az agy

Zalaegerszeg – Az egészséges életmódról tart előadást Dany Toussaint dietetikus és Jacques Toussaint épületbiológus a zalaegerszegi Faipari Centrum oktatótermében (a pózvai körforgalomnál) 20-án, kedden 18 órától. Szó lesz a bélrendszer és az agy kapcsolatáról, valamint az elektromos tér egészségre gyakorolt hatásáról. A rendezvényen a részvétel ingyenes, a tolmácsolást biztosítják a szervezők.

Táncház a Tokos Zenekarral

Zalaegerszeg – A kolozsvári Tokos Zenekar, a 2014-es Fölszállott a páva tehetségkutató kategóriagyőztese tart kulturális, szórakoztató estet, táncházat 20-án, kedden 19 órától a Budapesti Gazdasági Főiskola zalaegerszegi Gazdálkodási Karán. A részvétel ingyenes.

OKTÓBER 19.

A Liszt-faktor megmutatja, ki miben tehetséges

Zalaegerszeg – A Liszt Ferenc Általános Iskola október 19-21. között iskolanapokat tart. Október 19-én kilenc órakor Könyv-kotta-kép címmel könyvtári vetélkedő és kiállításmegnyitó szerepel az iskolagalériában a 130 éves Zalaegerszeg emlékeiből. A megnyitót Kiss Gábor, a megyei könyvtár igazgatója tartja. Aznap délután kettőkor kezdődik a Vajda József megyei népdaléneklési verseny. Október 20-án Liszt Ferenc és a mai „lisztesek” címmel rendeznek közösségi napot. Ennek keretében élménybeszámolók hangzanak el nyári utazásokról és táborokról, London, Balatoni mozgásművészeti és erdei iskolák emlékei kerülnek elő. A Liszt-faktor a hangszeres „ki mit tud”-ot rejti, a Magyar fantázia pedig rajzpályázatot egy közelgő Liszt-koncertre készülve. Október 21-én ünnepi műsorok (1956,1989), azán helyesíró és szépíró valamint angol és német fordítói versenyt rendeznek.

Prágai bábosok fellépése

Hottó – Október 19-én, hétfőn 19 órakor Az üvegek címmel felnőtt közönségnek szánt zenés bábjátékot mutatnak be a prágai színművészeti akadémia diákjai a hottói faluházban. A Magamura Alkotóműhely által szervezett esten egy öreg, iszákos férfi emlékei és álmai ütköznek meg a valósággal. A ráadásban Európa egyik legismertebb bábjátékosa, Matija Solce produkciója látható. A belépés ingyenes.

Egy óra Máté Péterrel

Nagykanizsa – Pénteken 19 órai kezdettel Szívós Győző színművész előadásában csendülnek fel Máté Péter legnagyobb slágerei a Medgyaszay Házban.

OKTÓBER 18.

János vitéz a színpadon

Szentgyörgyvölgy  – A magyarföldi önkormányzat szervezésében vasárnap délután három órai kezdettel mutatja be a szentgyölgyvölgyi művelődési házban Varga Kata-Lina zenés, dalos, táncos mese-színháza Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeményét. A színházi előadást a Weszely Ernő által hangszerelt népzenei összeállítás kíséri.

Jubileumi program

A Zala Megye Népművészetéért Alapítvány ünnepséget rendez a keszthelyi Népművészeti Alkotóházban vasárnap 16 órakor, létrehozásának 25 éves évfordulója alkalmából. A rendezvényen felelevenítik az alapítvány és a ház történetét, valamint kiállítás nyílik népi iparművészek és a népművészet mestereinek munkáiból.

OKTÓBER 17.

Csokoládé napok

Zalaegerszeg - Lapcsoportunk október 17-én és 18-án rendezi meg a II. Zalaegerszegi Csokoládé Napokat. Részletekért kattintson ide!

Gyenesdiás a színpadon

Keszthely – Művészeti bemutató keretében ismerhetik meg az érdeklődők Gyenesdiás kulturális életét október 17-én 19 órakor a keszthelyi Balaton Színházban. Fellépnek a gyenesdiási művészeti csoportok, köztük kórusok, zenekarok, versmondók és táncosok.

Mikus Gyula emlékére

Keszthely – Október 17-én, szombaton 15 órakor a 110 éve született Mikus Gyula emléke előtt tiszteleg a Balatoni Múzeum. Megnyílik a festőművész munkásságát bemutató emlékkiállítás, valamint a Mikus Gyula tiszteletére megrendezett MŰSZAK V. Cserszegtomaji Nemzetközi Művésztelep nyári kollekciójából rendezett tárlat. A vendégeket Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere és Havasi Bálint, a múzeum igazgatója köszönti, a november 29-ig látogatható tárlatot dr. Kostyál László művészettörténész nyitja meg.

Városismereti vetélkedő

„Ismerd meg a Balaton fővárosát!" címmel kerékpáros városismereti vetélkedőt rendez a keszthelyi Balatoni Múzeum szombaton. A felfedezőlapok a múzeum portáján vehetők fel 9.30-15.30 között. A játékos verseny fődíja görögországi szállás lesz.

Hímzőkiállítás

Pártosfalván, a muravidéki település tűzoltóotthonában szombaton 14 órakor kiállítás nyílik a helyi Rózsa Kézműves Egyesület kézimunkaszakkörének munkáiból.

Emlékkiállítás

Száztíz éve született Mikus Gyula festőművész. Ez alkalomból nyílik meg az V. Cserszegtomaji Nemzetközi Művésztelep emlékkiállítása Keszthelyen, a Balatoni Múzeumban szombaton 15 órakor.

Autós találkozó

Szombaton 10 órától rendezik meg Nagykanizsán, a Vágóhídi utcában, a volt húsüzem területén a 9. szezonzáró márkafüggetlen autós találkozót és a III. évadzáró BMW-találkozót.

Szüreti mulatság

Felsőrajkon szombaton 14 órától szüreti felvonulást rendeznek. Hagyárosböröndön is szombaton 14 órakor indul a szüreti felvonulás a kultúrház elől. Este bálba várják a mulatni vágyókat, a zenét a Légió zenekar szolgáltatja.

A harcművészet egy napja

Zalaegerszeg – Szombaton nyílik meg hivatalosan a Belső Utak Iskolája elnevezésű harcművészeti központ. A volt Szakszervezeti Művelődési Központ földszintjének több termében hat harcművészeti ág helyi képviselőinek összefogásával jött létre a központ. A megnyitó ünnepséget 10 órakor tartják, amit 24 órás sportprogram követ. A különböző mozgásformák (kung fu, aikido, capoeira, karate, boksz, jujitsu, taichí) egy-egy órás bemutatókkal váltják egymást vasárnap délelőttig. És a program vendégei természetesen ki is próbálhatják a kínálatot. Szombatra rossz időt jósol a meteorológia, de ahogy az időjárás engedi, felvonulást is tartanak majd a belvárosban: a menetben lesz kínai oroszlántánc, a sportolók pedig dobokkal, fegyverekkel mutatják meg magukat.

Murcifesztivál lesz szombaton

Zalalövő – A Murcifesztivál az őszi időszak legnagyobb programja a városban, igazi közösségi ünnep, amely a civileket is megmozgatja. Többek között ezt mondta a szombati rendezvényről a tegnapi tájékoztatóján Bischofné Hesinger Katalin, a Salla Művelődési Központ igazgatója. Kiemelte: a 12 éves múltra visszatekintő program – amit a helyi Borbarát Körrel közösen szerveznek – szüreti felvonulásból nőtte ki magát a térség egyik legnagyobb és legfontosabb hagyományőrző rendezvényévé. A szombati program 13 órakor a hintós-szekeres felvonulással veszi kezdetét, ezen a helyi általános és művészeti iskola néptáncosai is aktívan közreműködnek. A felvonulókat dr. Pálfi Dénes, a Da Bibere Zalai Borlovagrend tagja köszönti. A nap folyamán lesznek kézműves és kulturális bemutatók, valamint egy szüreti makettkiállítás nyílik a murcifesztiválon a művelődési központban.

Hűség és hazaszeretet

Lovászi – Szombaton Lovásziban az önkormányzat és a Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület megemlékezést tart a hűség és hazaszeretet napja alkalmából. A temetővel szemközti parkban 14 órakor kezdődik a rendezvény. Az Olajbányász Művelődési Házban 15 órától a Néma harangok című színdarabot mutatják be, a programot dr. Göncz László előadása zárja.

Nosztalgiáznak a vonaton

Lenti – Szombat délelőtt az Ukk és Csáktornya közötti vasútvonal átadásának 125. évfordulója alkalmából a meghívott vendégeknek indított nosztalgiavonat érkezik 11.10-kor Zalaegerszegről Lentibe, ahol emléktáblát avatnak a vasútállomás felvételi épületénél. Ezután 11.45 órakor emlékülés kezdődik a vasútvonal múltjáról és jövőjéről a városi könyvtárban. Ugyanitt megnyílik „A lendvai vasút 125 éve” című kiállítás is.

Az alma ünnepe

Zalaegerszeg – Szombaton 10 órától önkéntes munkára várják a látogatókat, a falumúzeum portáin aktuálissá vált őszi tevékenységekre. Eszközökről, irányításról a szervezők gondoskodnak. Az alma ünnep 13 órakor kezdődik, 14.30-tól látható lesz a Paraszt Párisz, avagy a göcseji alma dicsérete című színdarab. Ezt követően 15.30-tól Alexander Horsch és barátai szolgálnak zenével. Emellett a délutáni kézműves táborban óriás almás kép készül.

OKTÓBER 16.

Deák Ferenc emlékműsor

Zalatárnok – Deák Ferencre, a Haza bölcsére emlékeznek születése évfordulója apropóján pénteken Zalatárnokon. A Deák emlékhelynél délután öt órakor kezdődő műsorban először dr. Szinku Mihály állatorvos, a Zalai Népfőiskolai Egyesület elnöke  tart előadást Deák Ferenc munkásságáról, majd Bekő Tamás levéltáros beszél Deák és Zalatárnok kapcsolatáról.

Fotókiállítás

Pénteken 10 órakor nyílik meg a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium Hyány Galériájában Szabó Zsolt természetfotós kiállítása.

Családi délután

Pénteken 14 és 17 óra között családi délutánt, azután civil információs napot rendeznek Letenyén, az Andrássy Gyula Általános Iskolában.

A Sixtus-kápolna

Pénteken 18 órakor a Sixtus-kápolna, avagy a félezer éves Hollywood címmel Miklósvölgyi János festőművész előadása kezdődik a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtárban, a Magyar Műveltség Kincsestára Szabadegyetemen.

Ujjlenyomatok

Pénteken 18 órakor Lentiben a művelődési központban nyílik meg Tóth Mónika kreatívalkotó Ujjlenyomatok című kiállítása.

Jubileumi közgyűlés

Nagykanizsa – Pénteken 15 órai kezdettel ünnepi közgyűlést tart a Nagykanizsai Honvéd Egyesület a Honvéd Kaszinóban, megalakulásának 45. évfordulója alkalmából. A rendezvény keretében elismerések átadására is sor kerül, illetve a hivatalos ceremóniát követően honvéd bált rendeznek.

Véget ér a horvát hét

Nagykanizsa – Pénteken 15 órakor a Kanizsai Horvát Tamburazenekar ad koncertet a Piarista-iskolában, ezzel zárul a horvát hét eseménysorozata. A hétfőtől péntekig tartó program keretében a horvát kultúra népszerűsítését tűzte ki célul a horvát nemzetiségi önkormányzat, így szerveztek az érdeklődőknek könyvbemutatót az anyaországról, valamint horvát nyelvű misét is.

OKTÓBER 15.

Az ország falugondnokai

Nova – A Zalai Falvakért Egyesület október 15-16-án először szervez országos falugondnoki szakmai konferenciát. A Csicsergő Szabadidőközpontba az ország minden részéből érkeznek falu- és tanyagondnokok, településvezetők, szakmai illetve politikai döntéshozók, közösségekért dolgozó szakemberek – és sok mindenki más, akik kiveszik részüket a vidéken élő emberek segítéséből. A program csütörtökön 10 órakor kezdődik és pénteken ebéd utánig tart – előadásokkal és pódiumbeszélgetésekkel.

Nálunk úgy zajlik az örökbefogadás, hogy első körben elküldjük az előre összeállított általános kérdéseinket és ha sikerül megállapodni akkor ez után lenne a személyes találkozó az Idimaminál. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy cicáinkat, legfőképpen a hátrányos helyzetűeket, Budapesten élő gazdihoz szeretnénk örökbeadni, örökbefogadási szerződéssel, kapcsolattartással.

A virágos városért

Zalaegerszeg – Idén 98 nevezés érkezett a Virágos Zalaegerszegért versenyre. A díjkiosztó ünnepséget október 15-én, csütörtökön 11 órakor tartják a Széchenyi téri városi díszteremben.

Trendi vagy nem trendi?

Gellénháza – Trendi vagy nem trendi címmel tart előadást Krajczár Béláné stíluskommunikátor tanár Gellénházán a művelődési házban október 15-én csütörtök 18 órai kezdettel. A Gellénházi Nők Egyesületének őszi programjára minden érdeklődő várnak.

„A lámpás én vagyok”

Zalaegerszeg – Játszani is engedd - a lámpás én vagyok címmel csütörtök délután várják az érdeklődőket a Göcseji Múzeumba a múzeumpedagógiai tanév nyilvános megnyitójára. A program 15.30-kor köszöntőkkel indul, majd a hamarosan megnyíló „A körárkoktól a kőfalakig” című új időszaki kiállításról hallhatnak az érdeklődők részleteket Straub Péter régésztől, valamint Kissné Kovács Ágnes múzeumpedagógustól. Ezt követően múzeumpedagógiai kóstolót kínálnak a szakemberek, ízelítőt nyújtva szolgáltatásaikból, különös tekintettel az „Előttünk nincs titok” című sorozatra. A Múzeumi találkozások legújabb rendezvénye 17 órakor veszi kezdetét, ennek keretében „A kommunizmus áldozatai” címmel Kiss Bódog Zoltán, a Politikai Foglyok Országos Szövetségének Zala megyei elnöke tart előadást, kapcsolódva a „Rákosi börtönei” című időszaki kiállításhoz.

Tudományos előadások

Nagykanizsa – Ismét a dél-zalai város ad otthont a Pannon Tudományos Napnak, ahol a régió tudományos kutatásainak eredményeiről első kézből szerezhetnek információt az érdeklődők. Az előadások csütörtökön 10 órától kezdődnek a kanizsai kampuszon. A témakörök ezúttal is változatosak lesznek, így az információs műveltség fejlesztési lehetőségeiről, a lassú turizmusról vagy a BUDO harcművészet alkalmazásáról is lesz előadás.

OKTÓBER 14.

Az anyák és a pszichológia

Nagykanizsa – Szerdán 18 órakor Vida Ágnes babapszichológus tart előadást Anyapszichológia címmel a Hevesi Sándor Művelődési Központban, az Innovációs Társadalmi és Idegenforgalmi Egyesület szervezésében.

Botrány az operában

Zalaszentgrót – Ken Ludwig Botrány az operában című vígjátékát tekintheti meg a közönség szerdán 18 órakor a Városi Művelődési Központban. A budapesti Bulvárszínház előadását Mikó István rendezte.

Tűzzománc-kiállítás

Nagykanizsa  – Szerdán 17 órakor Ujvári Ildikó Ilona tűzzománc-kiállítása nyílik meg a Nagykanizsai Honvéd Kaszinóban. Az október 28-ig megtekinthető tárlatot Lengyák István, a magyar kultúra lovagja ajánlja az érdeklődők figyelmébe.

JazzSzerda, indul az évad

Zalaegerszeg  – Szerdán indul az idei JazzSzerda sorozat a zsinagógában. A 19 órakor kezdődő koncerten fellép a Budapest Saxophon Quartet és Marlies Claasen.

Szépkorúak hete

Keszthely – A szépkorúak hete keretében szerdán 15 órakor Edith Piaf életéről vetítenek filmet a Balaton Színházban. Csütörtökön 17 órakor László Gyula régész professzorról láthatnak portréfilmet az érdeklődők ugyanott, a vetítést beszélgetés követi. Pénteken 16 órakor a stresszkezelésről tart előadást Kreilné Szabó Melinda kineziológus, majd 19 órakor a Triók zongorával című koncert zárja a programot. Köreműködik Lőwenberg Dániel (zongora), Jenna Sherry (hegedű, brácsa), Varga Viktória (ének) és Götz Nándor (klarinét). A belépés valamennyi programra ingyenes.

Deák Ferenc emlékére

Zalatárnok – Deák Ferencre, a haza bölcsére emlékeznek születése évfordulója apropóján pénteken Zalatárnokon. A Deák emlékhelynél 17 órakor kezdődő programban dr. Szinku Mihály állatorvos, a Zalai Népfőiskolai Egyesület elnöke tart előadást Deák Ferenc munkásságáról, majd Bekő Tamás levéltáros beszél Deák és Zalatárnok kapcsolatáról.

MOZI

Zalaegerszeg: Art Mozi: 15.30 Victoria (német thriller); 18.00 Legenda (angol thriller); 20.15 Mentőexpedíció (amerikai sci-fi); Cinema City: 14.20, 16.20, 18.20 Hotel Transylvania 2. (amerikai vígjáték); 17.20, 20.10 Kötéltánc (amerikai film); 15.20, 19.50 Legenda (amerikai krimi-thriller); 13.50, 16.40, 19.30 Mentőexpedíció (amerikai sci-fi); 20.30 A kezdő (amerikai vígjáték); 14.40 Maze Runner – Az útvesztő: Tűzpróba (amerikai sci-fi thriller); 13.00, 18.00 Everest (amerikai film).

Kanizsa: Cinema: 16.15, 17.45 Hotel Transylvania 2. (amerikai vígjáték); 18.15, 20.00 Kötéltánc (amerikai film); 20.30 Mentőexpedíció (amerikai sci-fi) 

Hévíz: Fontana: 1. terem: 14.00, 20.00 Kötéltánc (amerikai film); 16.00 Hotel Transylvania 2. (amerikai vígjáték); 17.45 Mentőexpedíció (amerikai sci-fi); Kisterem: 17.00, 19.00 Zűrös olasz lagzik (olasz vígjáték)

OKTÓBER 13.

Országgyűlési mártírok

Budapest – Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc mártírjai címmel rendeznek tudományos konferenciát október 13-án, az Országház Deák-termében. A tanácskozáson Csány Lászlóról tart előadást Molnár András, a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárának igazgatója. Az emlékülést az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága szervezte a szabadságharc utáni megtorlás évfordulója apropóján.

OKTÓBER 12.

Egy hét a horvátság jegyében

Nagykanizsa - A Horvát Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében hétfőn 18 órától a szervezet Rozgonyi utcai irodájában Lendvai Béla két, az Adriáról szóló könyvének bemutatójával indul a horvát hét programsorozata. Szerdán 18 órától horvát szentmise lesz a Kórház kápolnában, melyen a kanizsai horvát tamburazenekar is közreműködik. Csütörtökön 14 órától pedig a Piarista-iskola horvát csoportja mutatkozik be, míg pénteken ugyanezen a helyszínen 15 órától a horvát népzenét népszerűsítik a diákok körében.

Egy hét az időseknek

Keszthely - Hétfőn kezdődik a Szépkorúak hete a Balaton színházban: ingyenes programokra várják az érdeklődőket. Hétfőn 17.00 órakor Fülöp Csenge kineziológus tart előadást: életről, halálról - őszintén. Szerdán 15.00 órakor az Edith Piaf életéről szóló Piaf címmel kedveskednek a szépkorúaknak. Csütörtökön 17.00 órakor Jelenczki István "Áldom a teremtőt" című portréfilmet nézhetik meg az érdeklődők, akiket a bemutató után beszélgetésre is várnak László Gyula régész professzorról. A hét hasznos tanácsokkal zárul: pénteken 16.00 órakor a mindennapi stresszkezelésről beszél Kreilné Szabó Melinda kineziológus.

Séta a mellrák elleni küzdelemért

Nagykanizsa - A Napfény Rákbetegek és Hozzátartozóik Nagykanizsai Egyesülete hétfőn 14 órától a mellrák elleni küzdelemért szervez sétát, mely az Erzsébet térről indul. A résztvevők innen a Medgyaszay Házba sétálnak, ahol a betegség megelőzésének lehetőségeiről esik szó.

RENDEZVÉNYEK

Zalaegerszeg

Göcseji Múzeum: Németh János Kossuth- és Munkácsy-díjas keramikusművész kiállítása; Központok a Zala mentén; Kisfaludi Strobl Zsigmond gyűjtemény (állandó kiállítások); „Rákosi börtönei" című történeti kiállítás

Keresztury Dezső VMK: „Belső fények örvényében – Duó” – Hadnagy György Pro Urbe díjas és H. Póka Emőke Zalaegerszegért díjas iparművészek kiállítása

Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum: „Rejtett kincseink" című kiállítás

Városi Hangverseny- és Kiállítóterem: „Forma – Szín – Harmónia" című képzőművészeti kiállítás

Móricz Galéria: „Természetközelben" címmel a Türjei Fotóklub kiállítása; Pintye Anna festőművész kiállítása

Kézművesek Háza: Vitrinkiállítás: Bujtor Tibor fafaragó, népi iparművész kiállítása

Nagykanizsa

Thúry György Múzeum: Emberek, utak, kapcsolatok, Dél-Zala évezredei; Egyszer volt... az ősember

Képzőművészetek Háza: Tájak, korok – Z. Soós István kiállítása; „Meseszerű látomások, valóság és képzelet játékai", válogatás Z. Soós István grafikáiból; Utazások négy kontinensen – Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet festőművészek kiállítása

Hevesi Sándor Művelődési Központ: Alkotó diákok – a Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanulóinak kiállítása; „Festmények bélyegeken" – Papp Ferenc gyűjteményének bemutatása

Magyar Plakát Ház: Image – Rudy Haynal ötvösművész és Valerie Haynal festőművész kiállítása

Dr. Mező Ferenc Gimnázium: Szabadon – Szekercés Krisztián fotókiállítása

Keszthely

Helikon Kastélymúzeum állandó kiállításai: Főúri életforma a 18-19. században (kastély); 18-19. századi kocsik, hintók és lovas szánok (Hintókiállítás); Öt földrész trófeái (Vadászati kiállítás); 19-21. század vasútjait szemléltető óriásmodell (Modellvasút kiállítás); Trópusi és mediterrán növényvilág (Pálmaház)

Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely állandó kiállításai: A növénytermesztés eszközei és gépei; Majorok és népe a 18-20. században; A keszthelyi agrárszakoktatás története; A gabonatisztítás-, tárolás- és mérés eszközei a 19. században; Szőlészet és borászat a Balaton-felvidéken; Állattenyésztési kiállítások; Kovács-, bognár-, és kádárműhelyek

Balatoni Múzeum: Aranyhíd – Fejezetek a Balaton történetéből; „Amiről a kövek mesélnek" című kiállítás (római és középkori kőtár); Balatoni halak akváriuma (állandó kiállítások); Árpád népe – Gyula népe – A honfoglaló magyarok emlékanyaga a Közép-Tisza vidéken című kiállítás

Balaton Színház: Mayer István szobrászművész kiállítása

Négy évtizede alkot

Keszthely – Negyven év a pásztorművészetben címmel nyílt meg az Országos könyvtári napok keretében Jankovics Tamás népi iparművész tárlata a Fejér György Városi Könyvtárban. Az alkotónak több csoportos kiállítás után ez az első önálló tárlata, melyet Bereczky Csaba, a Népművészet Mestere, a keszthelyi fafaragó szakkör vezetője ajánlott az érdeklődők figyelmébe. A kiállításon a művész által kedvelt fakéreg munkák mellett más faragások, alkotások is láthatóak november elejéig.

Hévíz

Festetics György Művelődési Központ: A világon egyedüli: Balneológiai és helytörténeti kiállítás (állandó kiállítás); Dr. Moll Károly orvostörténeti emlékszoba (Szent András Reumakórház „B" osztály)

Mandalák kiállítása

Zalaszentgrót – Az Őszi Tárlat keretében Kónya Zsuzsa zalaegerszegi alkotó mandaláiból és ékszereiből nyílt kiállítás hétfőn a VMK-ban. A megjelenteket Varga István igazgató köszöntötte, majd Szalay Csaba szólalt fel. Összefoglalta, hogy mit jelent a mandala a keleti vallásokban és a 21. század emberének, s megnyitotta a kiállítást. A Városi Kamarakórus és a Cimborák néptáncosainak műsora után Kónya Zsuzsa beszélt a műveiről, s felajánlotta, hogy a helyi Nőklub tagjait megtanítja mandalát készíteni. A tárlat november 6-ig látható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!