Programok

2015.09.06. 09:07

Programok, rendezvények Zala megyében szeptember 7-től

Zala megye - Tudja meg, mi történik Zala megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények szeptember 7-től. Böngésszen, és válogasson!

SZEPTEMBER 19.

Rákosi börtönei

Zalaegerszeg – Rákosi börtönei címmel nyílik új történeti kiállítás szeptember 9-én, szerdán 16 órakor a Göcseji Múzeumban. A Hódmezővásárhelyről érkező tárlat a korszak egyik legsötétebb oldalát mutatja be, azt tudatosítva, hogy az 1950-es évek Magyarországa önmagában is egyfajta börtön volt, ahol bárkit, bármilyen indokkal megfoszthattak személyes szabadságától. A megnyitón köszöntőt mond dr. Latorcai Csaba, kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár, és Kiss Bódog Zoltán, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének Zala Megyei elnöke.

Gyenesdiási burgonyanap

Gyenesdiás – Szeptember 19-én tartják a IV. Gyenesdiási Burgonyanapot a piactéren. Egész délután zajlik a keszthelyi burgonyafajták bemutatója és vására, emellett főzőverseny és számos kulturális program színesíti a rendezvényt.

SZEPTEMBER 18.

Szeretet, emberség és tudás

Nagykanizsa  - Jövő pénteken kezdetét veszi a Magyar Műveltség Kincsestára Szabadegyetem idei, új évada, melynek központi témája nagyon aktuális: hogyan lehet embernek maradni az embertelenségben?

Az új évad 18-án 18 órakor indul a szokott helyen, a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtárban Papp Gábor művészettörténész Szkítáktól Pannóniáig című előadásával. Az előadók között üdvözölhetjük még többek között Németh Ferenc zenetanárt, illetve magát a szervezőt,Rajnai Miklós Bánffy-díjas bölcsészt, Miklósvölgyi János festőművészt, dr. Makovitzky József orvosprofesszort, Szántai Lajosművelődéskutatót, dr. Kiss László fizikus-csillagászt, valamint Kovács Gyula pórszombati erdész-gyümölcsészt. Az előadók pedig olyan érdekes témákat járnak majd körül, mint a bartóki életmű, a Sixtus-kápolna, vagy éppen hogy mi dolgunk a világűrben? Kovács Gyula a Kárpát-medence ősi gyümölcsfajtáiról tart előadást, Morvai Ferenc, a Megamorv Petőfi Bizottság Egyesület elnöke pedig Petőfi Sándor és Barguzin kapcsolatáról.

- Más-más néven ugyan, de immáron 27. éve próbálunk szervezni egy olyan kulturális fórumot a városban, amely egyrészt elviszi Nagykanizsa hírét, másrészt a közösségi művelődésnek azt a terét teremti meg, amelyben emberi párbeszéd jöhet létre - hallottuk Rajnai Miklóstól. - Idei fő témánk a szeretet és az emberség, hiszen komoly problémákat tapasztalunk e tekintetben határainkon belül és azokon túl egyaránt. Hiszem ugyanis, hogy bármily nehéz az élet, akkor sem szabad a gyűlölet útjára lépni, mert az nem emberhez méltó.

SZEPTEMBER 15.

Érkezik a Bulibáró

Zalaegerszeg   – Lehet szeretni vagy gyűlölni – de kétségtelen, hogy Kis Grofó megkerülhetetlenné vált a hazai szórakoztatóipari, még azok is dúdolják a dalait, akik cikinek tartják. „Mulatási! Én a Bulibáró! Újra felöltöztem rajosan, de rajosan, mert így érzem jól magam” – szól egyre több szórakozóhelyen, rádióban és tévében is a Bulibáró című sláger, ami legalább olyan népszerű, mint korábban a No roxa áj volt. A mulatós zene sztárja szórakoztatni akar, ennek megfelelően remek dallamok és viszonylag egyszerű, de különleges szövegvilág jellemzi dalait. Ezúttal Zalaegerszeg is ízelítőt kaphat abból, hogy milyen fergeteges hangulatot képes teremteni fülbemászó dalaival, hiszen a mulatós énekes lesz a Club Angels szeptember 15-i egyetemi nyitóbulijának sztárvendége.

SZEPTEMBER 14.

Zalaegerszeg - A Landorhegyi úti József Attila könyvtárban szeptember 14-én 17 órától kezdődik az Örömkör foglalkozása. Ringató címmel Hochrein Judit tart foglalkozást.

A mesebirodalom vendége Vadadi Adrienn írónő, óvónő lesz, akinek könyvei a közös játék öröméről szólnak. Az őszről, az évszak szépségeiről Jakabné Somogyi Éva óvónő mesél. A játszóházban őszi dekorációt és madárkákat készíthetnek gyermekek Vöröss Ágnestanárnővel és Jakabné Somogyi Éva óvónővel.

SZEPTEMBER 13.

Vonyarci búcsú vasárnap

Vonyarcvashegy  – Vasárnap 10 órakor ünnepi szentmisével kezdődik a vonyarci búcsú. Utána megkoszorúzzák az I. és II. világháború áldozatainak emlékműveit. Délután a rendezvénytéren fellép többek között a M.É.Z. együttes, a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar, Sipos F. Tamás, a Nagyváthy Néptáncegyüttes, továbbá retro diszkó szórakoztatja a közönséget.

SZEPTEMBER 12.

Kutyás találkozó

Nagykanizsa  – A Nagykanizsai Kutyás Szabadidő- és Sportegyesület nyílt baráti találkozót és tréninget tart szeptember 12-13-án kiképzőpályáján. A Récsei úti létesítményben szombaton 9 órakor kezdődik az idén harmadik alkalommal sorra kerülő program, melynek első napján a nyílt baráti találkozó zajlik majd le. Ennek keretében lesz kutya szépségverseny, többféle kutyás bemutató, engedelmességi és őrző-védő verseny, de még kutyás súly- és kötélhúzás, valamint falmászás is szerepel a kínálatban. Az érdeklődők a megyei rendőr-főkapitányság kutyás beavatkozó egységét, valamint a zalaegerszegi Göcsej Kutya Klub tagjait is láthatják.

Másnap 10 órakor ugyanitt tenyészszemle, karakterteszt és terelőösztön próba kezdődik angol pásztorkutya fajták részére. A program e részének szervezéséből az Angol és Ausztrál Pásztorkutyák Klubja is kiveszi a részét.

A magyar dal ünnepnapja

Hévíz  – Tavaly Hévíz volt a magyar fal fővárosa, s bár 2015-ben ez a titulus Bükre szállt át, ám a zalai fürdőváros sem marad programok nélkül. Szombaton este nyolckor Deák Bill Gyula és zenekara, vasárnap ugyanabban az időpontban a Tankcsapda (képünkön) ad koncertet a nagyparkolóban. Természetesen lesznek további rendezvények is, a mindkét nap délelőttje folyamán zenés játszóház várja kicsiket és nagyokat. Szombat délután négytől a Brumi Bandi Band, játszik még, vasárnap déltől gitárosok és harmonikások mutatkoznak be a Dottón, majd a Re-Folk dalos táncháza, illetve este hattól a Nils zenekar koncertje előzi meg a debreceni tankok színpadra lépését.

Több terem, több stílus, több sztárvendég

Fityeház  – Már kilencedik születésnapját ünnepli szombaton a Joy’s Café, s ennek apropóján nagyszabású partival várják a vendégeket. Több teremben több zenei stílus, s persze ezúttal is sztárvendégek sora gondoskodik a fergeteges hangulatról. A teraszon Éder Gabee és új énekes partnere, Zsófi kedveskedik az élő zenék kedvelőinek, a Namibia Bar-ban Elektro Groove és Steve Judge pörgeti a lemezeket, s házigazdaként Von Chris, illetve a Joy’s Café régi rezidense, Fábián Martin is beszáll a hangulatmesterek mellé. Lesz go-go dance show, s további meglepetés is.

SZEPTEMBER 11.

Előadás a porcelánokról

Keszthely – A Kőrösi Csoma Sándor Klub következő rendezvényén Kéri Andorné tart előadást a magyar porcelánművészet történetéről. A program pénteken 16 órakor kezdődik a Balaton Színházban.

RENDEZVÉNYEK

Zalaegerszeg

Göcseji Múzeum: Németh János Kossuth- és Munkácsy-díjas keramikusművész kiállítása; Központok a Zala mentén; Kisfaludi Strobl Zsigmond gyűjtemény (állandó kiállítások); Múltbéli arcok – Művészi arcrekonstrukciók és régészet című időszaki kiállítás (szeptember 27-ig)

Keresztury Dezső VMK: „Az agarak dicsérete, avagy agárki agármit mondAGÁR címmel Tóth Zoltán kiállítása (szeptember 12-ig)

Kézművesek Háza: Vitrinkiállítás – Sírjelek a Kárpát-medencében (szeptember 16-ig)

Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum: „Romániai Máramaros megye ásványgyönyörűségei" című időszaki kiállítás (szeptember 10-ig)

Nagykanizsa

Thúry György Múzeum: Emberek, utak, kapcsolatok, Dél-Zala évezredei (állandó kiállítás); Egyszer volt... az ősember (időszaki kiállítás, 2015 év végéig)

Képzőművészetek Háza: Meseszerű látomások, valóság és képzelet játékai, válogatás Z. Soós István grafikáiból

Magyar Plakát Ház: Augustin Juriga fotóművész „Lahorei arcok – Pakisztán" című fotókiállítása (2015. szeptember 30-ig)

Hevesi Sándor Művelődési Központ: A 25. Zalai Nemzetközi Művésztelepek zárókiállítása (szeptember 7-ig); „Nagyvadak és békák" címmel Tollár Eszter és Simon Bernadett fotókiállítása (szeptember 18-ig)

Keszthely

Helikon Kastélymúzeum állandó kiállításai: Főúri életforma a 18-19. században (kastély); 18-19. századi kocsik, hintók és lovas szánok (Hintókiállítás); Öt földrész trófeái (Vadászati kiállítás); 19-21. század vasútjait szemléltető óriásmodell (Modellvasút kiállítás); Trópusi és mediterrán növényvilág (Pálmaház)

Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely állandó kiállításai: A növénytermesztés eszközei és gépei; Majorok és népe a 18-20. században; A keszthelyi agrárszakoktatás története; A gabonatisztítás-, tárolás- és mérés eszközei a 19. században; Szőlészet és borászat a Balaton-felvidéken; Állattenyésztési kiállítások; Kovács-, bognár-, és kádárműhelyek

Balatoni Múzeum: Aranyhíd – Fejezetek a Balaton történetéből; „Amiről a kövek mesélnek" című kiállítás (római és középkori kőtár); Balatoni halak akváriuma (állandó kiállítások); A balatoni csata (szeptember 12-ig)

Hévíz

Gróf I. Festetics György Művelődési Központ Muzeális Gyűjteménye: A világon egyedüli: Balneológiai és helytörténeti kiállítás (állandó kiállítás); Dr. Moll Károly orvostörténeti emlékszoba (Szent András Reumakórház „B" osztály); Tavak titkos kertje – tavirózsa és lótusz a művészetben (szeptember 30-ig)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!