Programok

2017.08.09. 12:41

Mura Menti Napok Letenyén: Mura-Art, bornapok és Diesel kerékpártúra

Jövő kedden 20 órakor Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő megnyitóbeszédével veszi kezdetét a XXXIV. Mura Menti Napok – Hármashatár Fesztivál az ország kapujában rendezvényfolyama.

Horváth-Balogh Attila

A hagyományosan augusztus 20-án, szent királyunk ünnepén záruló kavalkád megnyitója után Fekete Nándor orgonaművész látványkoncertjére kerül sor a Szentháromság templomban.

Szerdán a letenyei értéktárat és Zala népi kézműves értékeit bemutató kiállítások nyílnak, illetve a könyvtárban a horvátországi Podravka '72 Képzőművészeti Szekció és a Kud Delovi mutatkozik be festményeivel. Csütörtökön Mura-Art címmel nemzetközi festő szimpóziumot rendeznek az öreghegyi boronapincénél, pénteken délután pedig a Letenyei Művészeti Iskola és a Sheba Hastánccsoport lép fel a strandszínpadon.

Augusztus 19-én, szombaton 9 órakor rajtol el a XXIV. Diesel kerékpártúra, 16 órától pedig a Szent László Király Lovagrend mutatkozik be a Kastélyparkban. Délután öt órakor a borászok felvonulásával kezdetét veszi a Mura Menti Bornapok, este Bikini-koncert lesz.

Vasárnap, Szent István és az új kenyér ünnepén a forint születéséről nyílik kiállítás, a kastélyparkban tartják meg a városi ünnepséget, majd kulturális program estig, 20.30-kor a Karthago lép színpadra. A napot (és a hetet) tűzijáték zárja, este 22.30-kor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!