2014.09.03. 06:32
Randalírozott a kórházi ambulancián
Keszthely – Megtámadta az ápolónőket és a diszpécsert; közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal vádolták meg azt a 35 éves férfit, aki a keszthelyi kórházban feledkezett meg magáról.
A vádirat lényegét dr. Pirger Csaba, a megyei főügyészség sajtószóvivője ismertette érdeklődésünkre. Az eset tavaly december 28-án kora reggel, háromnegyed öt tájt történt, amikor az önbíráskodás, testi sértés miatt már büntetett F. Sándor élettársa kíséretében megjelent a keszthelyi kórház ambulanciáján. A férfi nem várta meg a személyzet jelentkezését, hanem a zárt ajtót berúgta az ápolónőt meglátva üvöltözni kezdett: hol vagytok, gyertek ki, megöllek.
dr. Pirger Csaba
A dolgozó emiatt bemenekült az ügyeleti szobába, majd a segítségére érkező kolléganőjével együtt menekültek el a férfi elől. Futás közben azonban egyikük elesett és lábujja törött. Az ápolónők végül a fürdető helyiségbe zárkóztak a megöléssel fenyegetőző férfi elől és telefonon hívták a rendőrséget. Közben megérkezett a kórház diszpécsere is, akire az élettárásának szitkozódva orvosi ellátást követelő F. Sándor nekitámadt, rálökte a székekre, amitől az alkalmazott könyöke megsérült.
A diszpécser ezután visszament a pultjához, hogy telefonáljon a rendőrségnek, de F. Sándor a készüléket lesöpörte az asztalról, próbálta megütni a dolgozót, ám keze a monitorba csapott, majd ez után feldöntötte a pultot és folytatta a durva szitkozódást, hogy orvosi ellátást kapjanak.A férfit a rendőrök megjelenése sem csillapította le, amit az is magyarázhat, hogy a gyors teszt kokain fogyasztását mutatta ki nála, amikor F. Sándort előállították a kapitányságra. Ezt követően pedig a bíróság egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte. A történtek miatt a férfi ellen nemrég a Keszthelyi Járási Ügyészség vádat emelt, mert közfeladatot ellátó személyt jogszerű eljárásában erőszakkal, fenyegetéssel akadályozott, illetve bántalmazott. Ez a büntető törvénykönyv szerint egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.