Rendőrségi

2016.12.12. 17:26

Öt év a lakásokban nevelt marihuánáért

Zalaegerszeg – Kábítószer-kereskedelemért öt év börtönre ítélték azt a férfit, aki két lakótelepi lakásban nevelte az indiai kendert.

Arany Gábor

Az egerszegi törvényszéken dr. Gergye Tamás büntetőtanácsa által hétfőn hozott ítélet nem jogerős. A jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel megvádolt 43 éves nagykanizsai F. Károly 2013 végén megrendült anyagi helyzetén kívánt segíteni a „fű" árusításával. Az ötletet ismerőse, N. Árpád vetette fel és később rendszeres vásárlója is lett. F. Károly az interneten rendelt kannabisz magvakat Angliából, majd beszerezte a termesztésükhöz szükséges eszközöket és kanizsai társasházi lakásában alakította ki a kenderültetvényt, ahol 2014 januárjában aratott először. A megszárított növényekre fogyasztókat keresett.

A korábban biztonsági őrként dolgozó N. Árpád lett az első vevője, aki hetente vett kannabiszt saját fogyasztásra 800-2500 forintos grammonkénti áron, havonta 15-30 grammot. Pár héttel később újabb vevője akadt, B. Bence havi 10 grammot vásárolt. Ők egyébként az F. Károly ellen indult büntetőügy szereplői voltak kezdetben, de sikeres elterelésen túljutva velük szemben megszűnt a büntetőeljárás.

A házi marihuána termesztés 2015. augusztus elejéig tartott, akkor a rendőrség lakossági bejelentés nyomán rajtaütött a kereskedőn, aki addigra már édesanyja használaton kívüli lakását is berendezte a kendertermesztésre. A házkutatáskor sátrakat, ventilátorokat, mobilklímát, csíráztató tálakat, valamint 56 tő növényt, ágvégződéseket találtak.

Ezekben kimutatták a delta-9-THC vegyületet, ami kábítószer. F. Károly ügyét a kanizsai járásbíróságon kezdték tárgyalni ez év tavaszán, ám akkor úgy számolták, hogy a lefoglalt növényi anyagok, valamint a vallomások szerint korábban értékesített mennyiség alapján a hatóanyag-tartalom meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát 81 százalékkal, és a súlyosabb megítélés miatt a törvényszék hatáskörébe került az ügy.

F. Károly elismerte, hogy marihuánát termelt, ám az eljárásban folyamatosan változtatott azt illetően, hogy mekkora mennyiséget értékesített. Az első nyomozati vallomások alapján a főügyészség két kilónál több marihuána eladását látta bizonyítottnak. A bírósági eljárásban azonban ezt már nem lehetett igazolni, illetve csak lényegesen kevesebbet. A vádlott és a tanúk folyamatosan módosították vallomásukat, emiatt rendre csökkent a marihuána súlya.

Pontosabban arról beszéltek, hogy a szárított indiai kender fűszernövényekkel bekeverve cserélt gazdát. F. Károly azt állította, hogy legfeljebb a teljes eladott mennyiség volt két kiló körüli, de ebből a marihuána a negyede, mert szárított fűszernövénnyel oregánóval, citromfűvel keverte. Erről az eljárás elején még nem beszélt, a vevői is csak később kezdtek emlékezni rá. Ők a marihuána illatát elnyomó citromfüvön kívül mentát, kakukkfüvet, majoránnát emlegettek.

Nemcsak a mennyiség meghatározása vált ingataggá, a „fű" hatóanyag-tartalma sem volt egzakt módon meghatározható, ami szintén a mérséklő tényezőnek számított a büntetés kiszabásakor. Ezért a kábítószer-kereskedelem alapesetében marasztalták el a

férfit. A szabadságvesztés mellett öt évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, közel kétmillió forint vagyonelkobzással is sújtották és meg kell fizetnie 970 ezer forint bűnügyi költséget. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a védő fellebbezést jelentett be enyhítés érdekében, a vádlott nem jelent meg a határozat kihirdetésén.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!