Rendőrségi

2014.11.24. 07:09

Elszabadult kutyák támadták meg

Egy 46 éves zalaegerszegi nő ellen javasolt vádemelést a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság, akinek két kutyája kiszökött az udvarból és megtámadott egy helybeli férfit.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2013. szeptember 2-án 19 óra körül egy 25 éves zalaegerszegi férfi kutyát sétáltatott a városban, miközben egy játszótér mellett haladt el. Először csak kiabálásokat hallott, közelebb érve pedig azt látta, hogy két kislány két skót juhász kutya támadása elől éppen egy mászókára mászott fel. A férfi hangos kiabálással próbálta elzavarni az ebeket, azonban a kutyák megtámadták; a csuklóját és a karját is megharapták. A két megvadult állatot végül egy járókelő fékezte meg, majd értesítette a rendőrséget. A fiatalember nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A kutyák gazdáját a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, aki elmondta, hogy nem érzi felelősnek magát, mert a kutyák kiszöktek, azonban sajnálja azt, ami történt.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányág Bűnügyi Osztálya F. Á. M. zalaegerszegi lakos ellen gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozási iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!