Etilén-oxid ömlött ki a Zala Megyei Kórházban: kiürítették a 2. és 3. szintet (frissítve, fotókkal)

2011. január 12., 20:00 szerző: MTI, zaol.hu, Péter Gyöngyi
Kiürítették a Zala Megyei Kórház egy részét, a zalaegerszegi intézmény második és harmadik szintjét a tűzoltók, mert etilén-oxid ömlött ki a diagnosztikai osztályon. A gáz mérgező, nagy koncentrációban megbetegedést okozhat, ám szerencsére viszonylag kis mennyiségű légnemű anyag került csak a levegőbe.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']:
G->reklam_mentes: 0

Kecskés Gábor, a kórház orvos-igazgatója elmondta: a diagnosztikai szárny harmadik emeleti, központi sterilizáló egységében, negyed 11 és fél 11 között történt a műszaki baleset, egy palackhoz tartozó vezeték meghibásodása miatt ömlött ki az etilén-oxid, rá az egyik férfi dolgozóra, aki ezt észlelve azonnal el is zárta a csapot.
   
Hozzátette: semmilyen komoly sérülést vagy egészségi károsodást nem okozott a baleset. Dolgozójukat azonnal orvosi vizsgálatnak vetették alá, ez igazolta, hogy nem történt baj.
   
Az épületszárnyat a tűzoltók közreműködésével áramtalanították, elővigyázatosságból nemcsak a harmadik és a második szintet, hanem minden alsóbb emeletet kiürítettek.
   
Csak kis mennyiségű légnemű anyag került a levegőbe, a szivárgás a csap elzárása után teljesen megszűnt. Potenciálisan azonban mérgező gázról van szó, ami nagy koncentrációban megbetegedést okozhat, ezért is értesítették a katasztrófavédelmi igazgatóságot.
   

A gázömlés helyszíne - Fotó:  Pezzetta Umberto
Wéber Antal, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője az MTI-nek azt mondta: az épület érintett két emeletét a tűzoltók és a katasztrófavédelem szakemberei átszellőztették. A két szinten csak kórházi dolgozók tartózkodtak, őket elővigyázatosságból küldték ki az épületből.
    


Védőfelszerelésben  - Fotó:  Pezzetta Umberto


Személyi  sérülés nem történt. A történtek miatt néhány műtétet elhalasztottak, illetve felfüggesztettek néhány vizsgálatot, s a központi sterilizáló működését.

A második szinten lévő központi laboratórium munkáját is szüneteltetni kellett az épületet érintő áramtalanítás miatt. A laborvizsgálatokat és a sterilizáló üzemeltetését délután folytatták, hogy a csütörtöki műtétekre elő tudjanak készülni.
   
Az első szinten lévő radiológiáról és a földszinti fizioterápiáról a betegeket is kiterelték az épületből, a megkezdett kezeléseket félbe kellett szakítani az áram kikapcsolása miatt. Az így elmaradt vizsgálatokat és kezeléseket csütörtökön pótolják, vagy ha ez nem lehetséges, akkor adnak új időpontot - tette még hozzá az orvos-igazgató.
   

Munkában a tűzoltók és a katasztrófavédelem szakemberei  - Fotó:  Pezzetta Umberto
A szakemberek a tűzoltókkal együtt gépi szellőztetéssel tisztították meg az épület levegőjét, és folyamatos méréseket végeztek, hogy a kiszivárgott etilén-oxid okozhat-e robbanásveszélyt. Kora délutánra a veszély teljesen elmúlt és 14 óra előtt nem sokkal visszatérhettek a dolgozók is az épületbe.


Az érintett emeletet átszellőztették - Fotó:  Pezzetta Umberto

 

TOVÁBBI KÉPEK ITT!


Az etilén-oxidról

 
Az etilén-oxid (összegképlete: C2H4O) egy szerves vegyület, egy gyűrűs éter. Heterociklusos vegyület, háromtagú, oxigéntartalmú gyűrűt tartalmaz. Az epoxidok legegyszerűbb képviselője. Színtelen vegyület, szobahőmérsékleten gáz halmazállapotú. Édeskés, éteres szaga van. Oldódik vízben és számos más oldószerben. Legnagyobb mennyiségben etilénglikol előállítására használják, de gyártanak belőle más vegyületeket is. Főként etilénből állítják elő közvetlen oxidációval.

Kémiai tulajdonságai:
Az etilén-oxid molekulája háromtagú gyűrűt tartalmaz. A gyűrű feszülése folytán a reakciókészsége nagy, maga a gyűrű könnyen felnyílik. Vízben oldva lassan hidrolizál, etilénglikollá alakul. Ha alkoholokkal reagál, az etilénglikol éterei keletkeznek (például metanol hatására monometil-éterré). Ammónia hatására etanol-amin képződik.

Felhasználása:
Az etilén-oxidot a legnagyobb mennyiségben etilénglikol előállítására használják. Emellett gyártanak belőle etilénglikol-étereket (ezeket oldószerként alkalmazzák), etanol-amint és számos más jelentős vegyületet. Növényvédőszerként, kártevők irtására is felhasználják. Korábban műtéteknél sterilizációkor használták, de mivel rájöttek, hogy meglehetősen mérgező anyag, ezért áttértek az ózon használatára.

(Forrás: wikipédia)

MTI, zaol.hu, Péter Gyöngyi

2011. január 12., 20:00 szerző: MTI, zaol.hu, Péter Gyöngyi

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...