Rendőrségi

2015.09.30. 17:15

Fegyver a fészerben: orvhalászfogás hajnalban

Zalaegerszeg - Háromszáznál több lőszer, két revolver és egy Flobert pisztoly került elő egy alsórajki porta melléképületéből, a holmik svájci tulajdonosa ellen nemrég emelt vádat az ügyészség.

Arany Gábor

A vádiratba foglalt történet szerint a most 64 éves K. Peter még 1998-ban vásárolt ingatlant Alsórajkon, majd nyugdíjba vonulása után 2010-ben ide is költözött. Arra, hogy fegyvereket, lőszereket birtokol véletlenül derült fény. A szomszédja ugyanis ez év április 3-án bejelentést tett a rendőrségen, hogy a házához tartozó melléképületben papírtörlőbe tekert kézi lőfegyvernek látszó tárgyat talált. A rendőrök megállapították, hogy Sig Sauer típusú 9 mm-es kaliberű, svájci gyártmányú öntöltő pisztoly került elő. Mivel felmerült a gyanú, hogy a fegyver a szomszédban lakó svájci férfié, házkutatást tartottak nála. Ekkor Magnum kaliberű Smith and Wesson forgótáras revolver, valamint Flobert pisztoly került lő és találtak összesen háromszáznál több hozzájuk való lőszert, illetve a Sig Sauerhez két tárat is. Ezeket a holmikat a svájci férfi engedély nélkül tartotta és hozta be az országba két évvel korában. A szakértő megállapítása szerint A Sig Sauer és a Smith and Wesson lőfegyvernek minősülnek, a belőlük kilőtt lövedék emberélet kioltására alkalmas.

A történtek kapcsán dr. Pirger Csaba, a megyei főügyészség sajtószóvivője elmondta, a svájci állampolgár ellen lőfegyverrel, valamint lőszerrel visszaélés bűntette miatt emelt vádat a kanizsai járási ügyészség.

Az esetről adott tájékoztatáskor a szóvivő megemlítette, hogy a napokban orvhalász ellen is vádat emeltek a kanizsai járási ügyészségen. A megvádolt 48 éves nemesdédi férfi ez év augusztus 18-án délutántól éjfélig hálóval halászott az Ormándpuszta határában található Malomárokban és tíz darab halat fogott. A 23 ezer forint értékű tükörpontyot, amurt  és harcsát másnapra virradó hajnalban szállította volna haza, de két óra tájt rendőrjárőrökkel találkozott Varászlónál. Az igazoltatáskor fény derült a rapsickodására. Az emelőhálót és a halakat lefoglalták tőle, utóbbiakat megsemmisíttették, mert emberi fogyasztásra alkalmatlanná váltak. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság  tárgyalás mellőzésével  pénzbüntetést szabjon ki a férfira, közölte a sajtószóvivő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!