Rendőrségi

2016.04.20. 08:13

Kocsikázni akartak a fiatalok, két autót is megrongáltak

Vádemelést javasolt a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság három fiatalember és egy 18 éves lány ellen.

A gyanú szerint 2015. június 3-ra virradó éjszaka Zalaegerszegen, a Gasparich úton az egyik 18 éves gyanúsított egy kővel betörte az ott parkoló kocsi ablakát, majd a vezetőülésbe ült, a többiek pedig megpróbálták betolni az autót, hogy azzal közlekedni tudjanak. Néhány nap múlva a fiatal fiú az Alsóerdei úton parkoló egyik jármű hátsó ajtajának ablakát törte be egy kővel, mialatt a társai a környéket figyelték. Egy lakó azonban megzavarta az elkövetőket, így a fiatalok elfutottak a helyszínről. A két autóban anyagi kár keletkezett.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a fiatalok ellen jármű önkényes elvételének kísérlete bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészségre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!