Rendőrségi

2016.02.03. 08:39

Levélben fejezte ki köszönetét

A zalaegerszegi rendőrök helyszínen végzett munkáját méltatta a vezérigazgató.

Mint arról korábban beszámoltunk, az ismeretlen elkövető 2016. január 29-én 18 óra 35 perckor ment be Zalaegerszegen, a Zrínyi utcai dohányboltba, majd a bent lévő alkalmazottat egy késsel megfenyegette és a bevétel átadására kényszerítette. Az eladó a fenyegetés hatására átadta a férfinak a kasszában lévő több százezer forint készpénzt, aki ezt követően futva távozott a Dózsa Liget irányába.

A zalaegerszegi rendőrök fél napon belül azonosították és elfogták a rablás elkövetésével megalapozottan gyanúsítható K. Enricot. A 21 éves türjei férfit, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte, a nyomozók őrizetbe vették.

Az eset kapcsán a napokban a dohányboltot üzemeltető cég vezérigazgatója levélben fejezte ki köszönetét dr. Sipos Gyula r. vezérőrnagynak, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének a zalaegerszegi rendőrök helyszínen tanúsított szakszerű, precíz, gyors intézkedése és eredményes munkája miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!