Rendőrségi

2015.07.10. 06:47

Olaszországba tartott az illegális bevándorlókkal

Egy 30 éves tunéziai férfi ellen javasolt vádemelést a Zala megyei Rendőr-főkapitányság, aki a gyanú szerint kilenc afgán férfit akart átcsempészni a magyar határon.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. április 3-án hajnali 1 óra 40 perckor a zalai rendőrök az M70-es autóút 3+800 kilométer-szelvényénél ellenőriztek egy Hyundai H1 Cirta típusú személygépkocsit, amit egy 30 éves tunéziai férfi vezetett. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a gépjárműben kilenc afgán férfi tartózkodik, akik nem rendelkeznek a magyar határ átlépéséhez szükséges okmányokkal.

A tunéziai férfit a rendőrök előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A gépjármű vezetője beismerő vallomást tett; elmondta, hogy Olaszországban élt és nehéz anyagi helyzetbe került, egy ismerősével azért jött Magyarországra, hogy munkát vállaljon. Később ez az ismerős ajánlotta fel neki, hogy néhány embert vigyen el Olaszországba. A 30 éves férfi azt állította a rendőröknek; nem tudta, hogy utasainak nincsenek rendben a papírjaik.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 30 éves tunéziai férfi ellen embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!