Rendőrségi

2015.04.27. 16:20

Vádat emeltek a lenti ügyvezető ellen természetkárosítás miatt

Lenti – Több ezer négyzetméteren semmisült meg Natura 2000-es védett területen a gyep, a felelőtlen gazdálkodó ellen nemrég emelt vádat az ügyészség természetkárosítás miatt.

Arany Gábor

A negyvenes éveiben járó szlovén férfi ügyvezetőként irányította a reszneki székhelyű gazdasági társaságot 2008-tól egy éven át, illetve 2012. februártól két évig. A cég egyebek mellett szarvasmarha tenyésztésével foglalkozott és ennek során a 2007-től Resznek, illetve Lendvajakabfa térségében kiemelten védett, Natura 2000-es besorolású területeket is bérelt. A kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területeken azonban a védelem céljaival ellentétes gyepgazdálkodást, silódeponálást folytatott a környezetvédelmi hatóság engedélye nélkül.

Ennek során 2008 novemberétől öt éven át az ügyvezető utasítására a cég alkalmazottai a védelem alatt álló réteken a gyepet nehéz munkagépekkel lesilózták, majd a többi takarmánytermelő szántóföldről betakarított silóval együtt Lendvajakabfa határában a gyepen tárolták. A szállításkor a munkagépek a védett területeken haladtak át. Ezzel a gépek a réteket nagy területeken felszabdalták, az útvonalakon a talaj összetömörödött, a gyeptakaró 4087 négyzetméteren megsemmisült. A silódeponálás miatt Lendvajakabfa határában a talaj szerkezete jelentősen megváltozott, tápanyagban jelentősen feldúsult, és a gyep 11035 négyzetméteren teljesen megsemmisült.

A károsítással érintett Natura 2000-es rétek többek között a fokozottan védett haris, a védett fürj és zanótboglárka, illetve vérfű-hangyaboglárka, valamint az utóbbi kettő fennmaradásához elengedhetetlenül szükséges, de nem védett őszi vérfű élőhelyének tekintendő.

A mezőgazdasági tevékenység következtében a fokozottan védett haris, védett fürj jelölő fajok élőhelye részlegesen megsemmisült. A gyepfelszínt károsító gazdálkodás a zanótboglárka és a vérfű-hangyaboglárka tápnövényének pusztulását és ezáltal védett élőszervezetek élőhelyének jelentős károsodását, részleges megsemmisülését eredményezte.

A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba közölte, a szlovén férfi ellen a Lenti Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette miatt emelt vádat. Ennek büntetési tétele a Btk. szerint egytől öt évig terjedő szabadságvesztés.

dr. Pirger Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!