Rendőrségi

2015.07.23. 14:43

Villám csapott a Balatonban fürdőzők közé Vonyarcvashegyen (frissítve)

Vonyarcvashegy - A vonyarcvashegyi strandról öt embert vittek a keszthelyi kórházba, ketten súlyos, hárman könnyebb sérülést szenvedtek a Balatonba csapó villámtól csütörtökön - tájékoztatta Tóth Karolina, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) sajtóügyeletese az MTI-t.

MTI

Kora délután a másodfokú viharjelzés és a strand személyzetének figyelmeztetése ellenére, hogy a fürdőzök hagyják el a Balatont, többen a tóban maradtak. A vízbe csapott a villám, két nő megsérült, egyiküket, egy 21 éves nőt újra kellett éleszteni. A másik súlyos sérült egy 61 éves nő volt, akit szintén társai hoztak ki a vízből. Két másik nő és egy férfi végtagzsibbadásról számolt be vízimentőknek és a helyszínre érkező mentősöknek. Péter Károly polgármester lapunk érdeklődésére elmondta, hogy mindegyik sérült állapota stabil.

Negyed óra alatt átrohant a tipikus balatoni vihar a strandon délután négy óra körül, esővel, széllel, villámlással – közölte lapunkkal a helyszínről Major Lajos, települési üzemeltetési csoportvezető. Másodfokú viharjelzés volt érvényben, ráadásul a vízimentők is folyamatosan mondták hangosbemondón, hogy vihar közeleg, többen ezt mégis figyelmen kívül hagyták. Major Lajos hozzátette, az élet visszatért a korábbi kerékvágásba, ismét jó idő van, a viharjelzés még érvényes és most már az emberek nem merészkednek be a vízbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!