Sport

2011.12.04. 09:06

Lőni tudni kell

Azt talán túlzás lenne állítani, hogy Tátrai Miklós, a Polgári Lövész Egylet Zalaegerszeg légpisztolyosa berobbant a honi lövészsport élvonalába, az viszont tény, hogy az eddigi legnagyobb sikerét éppen egy hete érte el azzal, hogy a Móron rendezett országos bajnokságon az egyik legfontosabb, a 60 lövéses légpisztolyos számot megnyerte. A 25 esztendős zalaegerszegi fiatalember most újabb kihívások előtt áll, szeretne kijutni az Európa-bajnokságra.

Kerkai Attila

Hideg van az Ebergényi úti lőtéren (is), ám szerencsére a légfegyveresek zárt térben gyakorolhatnak, így a kinti mínuszok az ajtón kívül maradnak. A fagyos hangulatnak amúgy sincs itt az ideje, főleg nem Tátrai Miklós esetében, aki az egyik olimpiai versenyszám újdonsült hazai bajnoka. Nem lehet kétséges, hol találkozzunk, a lőtér a legalkalmasabb terep rá, ahol megismerkedett a sportággal is.
 
- Versenyszerűen 2005-től lövök, az érettségi után -  említi a kezdeteket Tátrai Miklós, amikor arra kérem, elevenítse fel találkozását a lövészettel. - Előtte azért egyszer-egyszer már kitévedtem ide az egyik osztálytársam révén, de komolyabban tényleg csak az érettségi után kezdtem el foglalkozni a sportággal. Egészen jól ment, jöttek az eredmények, gondoltam, nem kellene abbahagyni... Amúgy is, a lövészet megnyugtat, valamivel pedig ki kell kapcsolódni, másrészt ott a versenyzés, amely érdekel és a közeg is jó. Szóval, imádok lőni.
Szerencsére, s most már a magyar bajnoki cím sem hiányzik az eredménylistájából. Tátrai Miklós azt mondja, titkon számított a sikerre, de azt is elismeri, hogy ez az eddigi legjobb eredménye.
-  Gondoltam rá, hogy az idén összejöhet valami jó eredmény, mert sikerültek az őszi versenyeim - említi az előzményeket. - Két komoly versenyt is megnyertem, túl nagy meglepetés ezért sem lehetett az én elsőségem. Tavaly is döntős voltam, de akkor  - idézőjelben - sikerült az ötödik helyre visszacsúsznom a fináléban, most viszont a szó igazi értelmében is sikerült végig koncentrálnom. Mindezeket együttvéve nem csak egy kifutott eredmény a mostani, és az az igazság, hogy lőttem korábban már pontosabban is. A bajnoki aranyat 572 körös eredménnyel nyertem, a legjobbam viszont 581. Ahhoz, hogy a nemzetközi mezőnyben is eredményes legyen az ember, még 8-10 kört kellene fejlődnöm, de van időm, és szeretnék is előrelépni.

A versenyszezon ezzel viszont még nem ért véget számára, ugyanis szeretné megcélozni a jövő évi Európa-bajnoki részvételt. S hogy mi kell ehhez?
- Most decemberben lesz egy válogató, majd januárban még egy - ad meg két időpontot, hiszen ezek lesznek a legfontosabbak, hogy a finnországi Eb-n indulni tudjon. - Két verseny, melyeken eldől, hogy ki utazhat, de én remélem, hogy sikerülhet a kijutás. Az Eb egyben az utolsó kvalifikációs lehetőség az olimpiára, amire reálisan nézve most nem sok esélyem van. Hiányzik még a nemzetközi rutin, bár a tavalyi, Wroclaw-ban rendezett egyetemisták lövész világbajnokságán már indulhattam.


Tátrai Miklós esetében is fontos megemlíteni: hasonlóan a legtöbb hazai sportlövőhöz ő is munka mellett sportol, úgyhogy ez a helyzet számára sem újdonság. Azt azért megjegyzi, jobb lenne persze csak a lövészettel foglalkozni, de szerinte a munkával is összeegyeztethető, így ebben maradunk. Arról viszont nem esett még szó, kikkel készül fel és mennyit kell gyakorolni, de ezt is megtudjuk, s arra is fényderül, kitől kap hasznos tanácsokat.
- Heti három alkalommal nagyjából négy-négy órát töltök a lőtéren, persze nem folyamatos lövéssel - avat be a részletekbe minket. - A testhelyzeteket is kell gyakorolni és sok minden mást, szóval elmegy az idő. Jelenleg nincs edzőm, korábban Kontra Laci bácsi foglalkozott velem, aki az alapokra is megtanított, de most is segít, ahogy a társak, ha erre szükség van. Egyébként a Göcsej SE-ben kezdtem el a lövészetet, aztán tavaly igazoltam át a PLE csapatához. Többek között azért, mert csapatszinten itt nagyobb lehetőségeim vannak, például a mostani ob-n is indultam a 20 lövéses légpuskás számban. Jó, ha van egy kis változatosság.


LŐNI AZÉRT TUDNI KELL...

Nem szóltunk még a másik főszereplőről, a fegyverről. Tátrai Miklós jelenleg egy Pardini K10-essel versenyez, amit két hónapja kapott, ám azt mondja, nem sokat számít milyen fegyver van a kezedben. Egyrészt azért, mert versenyzője válogatja, kinek, melyik márka fekszik jobban, másrészt - Tátrai Miklós megfogalmazása szerint - a fegyverek mindig képesek lennének a maximális 600 kört meglőni, csak akiknek a kezében van, ők nem...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!