Sport

2013.07.01. 13:45

Hodola Richárd nem tudta befejezni a nagybányai Eb-futamot

Zalaegerszeg - Nem kísérte szerencse a motoros Hodola Richárd szereplését a tereprali Európa-bajnokság második fordulóján, az erdélyi Nagybánya környékén, a RomanianBaja elnevezésű viadalon. Az egerszegi sportoló bukott, és így nem ért célba a versenyen.

Varga Andor

Ismert: sokáig Hodola Richárd puszta indulása is kérdéses volt az erőpróbán, miután néhány héttel ezelőtt Zalaegerszegen ellopták versenymotorját. Aztán többszörös baráti és sporttársi segítséggel végül sikerült kölcsönmotorral rajthoz állnia, ám erősen kérdéses volt, hogy mennyire tud majd beleszólni a futam dobogójáért vívott harcba. Ám a festői környezetben 15 ország 37 motoros-quados versenyzőjének részvételével lezajlott viadalon ebből a szempontból rendben volt minden, Hodola és az új motor jól muzsikált együtt. De...:

– A pályák rendkívül veszélyesek voltak, köves, sziklás erdőben jelölték ki őket, és mindenütt vízfolyások, patakok, szakadékok szabdalták a terepet – mesélte Richárd. – Sajnos egy helyen sziklának vágtam a motort, ami annyira megsérült, hogy nem folytathattam a harcot, annak ellenére, hogy én magam szerencsére épségben megúsztam a kalandot.

Az Eb-futamot a címvédő portugál Pedro Bianchi Prata nyerte meg (emlékezetes: tavaly hazájában, az utolsó futamon tudta elvenni az elsőséget Hodolától). A versenyt egyébként a magyar bajnokság 3. futamaként is rendezték, illetve beleszámít a tereprali Világkupa-sorozatba, s utóbbit nem más nyerte meg, mint a motorral, illetve autóval összesen 11-szeres Dakar-győztes francia Stephane Peterhansel.

Az Eb mezőny most némi nyári szünetet tart, és augusztus végén hazánkban, a nem is túl távoli Pápa térségében randevúzik újra. Hodola Richárd reméli, hogy addigra sikerül kikeverednie az utóbbi idők rossz szériájából. Azon a viadalon egyébként Peterhansel már csak „megfigyelőként" lesz jelen, miután a 2014-es Dakar előtt (ahol autóval indul egyébként), a sérülésveszély miatt, július 31. után már nem versenyezhet. Barátnőjét, Andrea Mayert segíti majd tanácsokkal, aki a motoros mezőny egyetlen női tagja lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!