2013.08.01. 22:00
Kapust igazolt a ZTE
A ZTE FC labdarúgó csapata hároméves szerződést kötött a kapus Czirjék Zoltánnal. A 23 esztendős hálóőr már gyakorlatilag két hete a zalaiakkal készül, de csak csütörtökön született vele megállapodás.
A ZTE FC ügyvezetője, Dézsi Attila arról is tájékoztatott bennünket, hogy bár korábban megállapodtak Vayer Gáborral, de a támadó szerződésére is csütörtökön került rá véglegesen a felek kézjegye. A szerdai, Veszprém elleni találkozón szerepelt két próbázó, a védő Petrók Viktor és a támadó Huller Ádám viszont nem lesz a zalaiak játékosa, ugyanis a szakmai stáb nem javasolta a velük történő megállapodást.
A ZTE FC szombaton a horvát Medimurje Cakovec vendége lesz 17.30 órától Csáktornyán, azonban úgy tűnik, hogy Darko Pavicevic kihagyja a találkozót, ugyanis a szerdai találkozón a combjára kapott egy rúgást.
Az ügyvezetőt arról is megkérdeztük: mikor épülhet ki az új beléptetőrendszer. Mint beszámoltunk róla, a ZTE FC-nél jövő szerdától kezdik a bérletek árusítását, amit az új rendszerhez szerettek volna igazítani. Erre viszont egyelőre várni kell, ám hogy mit takar ez, erre voltunk kíváncsiak.
Simon Antal vezetőedző korábban is kijelentette: szeretné, ha leigazolnák Czirjék Zoltánt (elöl), ami most megtörtént (Fotó: Katona Tibor)
- Klubunk is bekerült az MLSZ biztonságtechnikai fejlesztési programjába, s valóban úgy volt, hogy a rajtra elkészül a rendszer - tudtuk meg tőle.
- A sporttörvény előírja, hogy 2013-tól kötelező a névre szóló jegyértékesítés, s ezt támogatná a nálunk is bevezetésre kerülő új beléptetőrendszer. Mindez annyit tesz, hogy a mostaniak helyett új kapuk lesznek a bejáratoknál és a szurkolók az általuk megváltott jegyekkel a meghatározott székeken foglalhatnak helyet. A beruházást az MLSZ finanszírozza és a kivitelezést is, amely most csúszik. Minden elő van készítve, s még az is lehet, hogy hamarosan, akár a rajtig kiépül a rendszer, de ennek most kisebb a valószínűsége. Ezért döntöttünk úgy, hogy nem várunk és megkezdjük a bérletárusítást a szokott módon. Amennyiben az új rendszer működésbe áll ennek megfelelően módosítjuk mi is a beléptetést.