Sport

2014.06.30. 14:05

Két év után visszatér Kanizsára a military

Nagykanizsa - 2012 után ismét megrendezésre kerül július 4-6. között a dél-zalai városban a military verseny a Csónakázó-tónál, mely immár a tizenhetedik lesz a sorban. A hétvégén mindhárom nap kilenc órától rajtolnak a versenyek.

Dobri Lajos, a megyei lovasszövetség elnöke a hétfői sajtótájékoztatón kiemelte, a régióban nagy szükség van az ilyen eseményükre.

- Gyakorlatilag lovastusára született pályán rendezhetünk ismét rangos, nemzetközi military versenyt - fogalmazott. - Úgy vélem, ez jó Nagykanizsának, a Kanizsa Lovasklubnak is és bízom abban, hogy a néhány évvel ezelőtti itteni amatőr Európa-bajnokság szintjéig ér fel színvonalában az esemény. Az idei nevezések számából azt szűrhetjük le: érezhető, hogy a múlt évi alkalom kimaradt, de a színvonal nem lesz alacsonyabb a már megszokottnál. A KLK-nak pedig előnyére válik, hogy olyan versenyzőt indíthat, mint Egyed László, aki ezúttal egyedül képviseli a megyét péntektől vasárnapig.

- Hatvanhat versenyző nevezett, s mivel nemzetközi a megmérettetés, a magyar lovasok mellett érkeznek Ausztriából, Franciaországból, Szlovákiából és egy dél-koreai induló is leadta nevezését - vette át a szót Végh Csaba, a Kanizsa Lovasklub elnöke. - Tíz kategóriában teljesíthetik a feladatokat, melyek közül kettő lesz nemzetközi. A pálya kialakítása a napokban még folyik és bőven lesznek új elemek, akadályok.

Egyed László számára a kvalifikáció volt a fontosabb

 

A sajtótájékoztató tartogatott más fontos információkat is, hiszen a Kanizsa LK színiben versenyző Egyed László My Win nevű lovával a lengyelországi minősítőn ment remekül Strzegom településén.

- Kétszáznegyven ló indult hat kategóriában és a CNC hosszú, három csillagosok mezőnyében szereztem olyan minősítést, mely jogot ad a normandiai lovas világjátékok military mezőnyében az indulásra mondta Egyed László. A díjlovaglás nem sikerült valami túl jól, következett a tereplovaglás, amiben feljöttem a 14. helyre, a díjugratást követően pedig a kilencedik helyen fejeztem be versenyt. A kvalifikálón nem is a megszerzett pozíciókon volt a hangsúly, hanem, hogy a normandiai kiküldetéshez szükséges szintet teljesítettem.

Franciaország a lovas világjátékoknak amúgy augusztus 23. és szeptember 7. között ad otthont.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!