Sport

2015.08.25. 12:45

Győztek a ZTE angyalai

Zalaegerszeg/Nagykanizsa - A női labdarúgó NB II-ben a hét végén kezdődnek meg a bajnoki küzdelmek, ám ezt megelőzően a Magyar Kupában rendeztek fordulót. A ZTE FC-Angels továbbjutott, míg az NTE 1866 együttese búcsúzni kényszerült.

Kerkai Attila

ZTE FC-Angels - Videoton 3-1 (2-0)

Zalaegerszeg, 100 néző. Jv.: Bors B.

ZTE FC: Fülöp Horváth K., Kovács, Gerencsér Horváth V. (Lempegh), Király, Harmath, Lukács Kerkai, Szegedi (Györgyfalvay), Gáspár. Edző: Kostorják Zsolt.

Zalai gólszerzők: Szegedi (2), Horváth V.

A ZTE FC-Angels együttese a tavalyi NB II-as bajnokság harmadik helyezettjét fogadta és már az első 15 perc végén 2-0-ra vezetett. A fiatal, mindössze 15 esztendős Horváth Vanessa nyitotta a gólok sorát, majd egy percre rá Szegedi Anita is betalált, s ekkor még hátra volt a mérkőzés java. A ZTE FC játéka végig dominált és a második félidő eléején Szegedi újabb találattal még biztosabbá tette a zalaiak fölényét, ami a folytatásban is megmaradt, a fehérváriak a 89. percben szépítettek csupán.

Az egerszegiek tehát készülhetnek az újabb körre, s már az is ismert ki ellen: a Szeged lesz a ZTE FC angyalainak következő ellenfele a kupában.

Jók: Horváth K., Szegedi.

Kékben a ZTE-Angels játékosai, szemben Király Ramóna harcol a labdáért fehérvári ellenfelével Fotó: Pezzetta Umberto

Monori SE - Nagykanizsai Torna Egylet 1866

2-0 (1-0)

Monor, 50 néző. Jv.: Peitli.

NTE: Balassa Sz. Balassa D., Veres, Somogyi Zs., Szabó Zs., Balassa A., Szollár, Vittman (Balogh E.), Takács D., Halász, Hozlár. Vezetőedző: Benedek József.

Az NTE 1866 együttese a női BLSZ nagypályás bajnokságában szereplő Monorhoz látogatott az MK első fordulójában, s Benedek József csapata igencsak foghíjasan érkezett a Pest megyei helyszínre. A jobbára mezőnyjátékkal telt találkozó első gólja egy átlövésből született, s a hazaiak előnyüket a II. félidő elején megduplázták. Ugyan a vendégeknek is megvoltak a lehetőségei, de azokat nem tudták kihasználni, így az amúgy jó erőkből álló Monor jutott a következő körbe.

Jó: Veres.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!