Sport

2016.08.29. 19:10

A dobogóért játszanak - Értékes pontokat szerzett vendégként a ZTE FC

Zalaegerszeg - A sokat emlegetett bajnoki nyitómérkőzés után harmadik idegenbeli találkozóját is döntetlenre hozta a ZTE FC a labdarúgó NB II-ben. A vasárnapi, balmazújvárosi 0-0 a pontszerzés szempontjából jó eredmény, viszont az idegenbeli gólok hiányoznak egerszegi részről.

Kerkai Attila

És itt rögtön álljuk is meg. A Mosonmagyaróvártól elszenvedett vereséget követően háromszor utazott idegenbe a ZTE FC, s ezen találkozói közül játszott a jelenleg listavezető Nyíregyházával, a forduló előtt még első Balmazújvárossal, valamint a Szeged 2011 csapatával, amely most éppen harmadik. Vagyis három erősnek nevezhető együttessel meccseltek, és mindegyikkel ikszeltek az egerszegiek. E találkozók közül kettőn (Nyíregyháza és Balmazújváros) nem játszott a csapat leggólerősebb játékosa, Daru Bence, aki tehát most vasárnap is hiányzott. Azt kijelenteni, hogy vele nyertek volna a kék-fehérek persze erős lenne, de tény, hogy az ő erőteljes futballja, s legfőképpen fejjátéka igencsak elkelt volna együttesének. Daru remélhetőleg most már végleg kiheveri sérülését.

Balmazújvárosban egyébként a ZTE FC játéka fegyelmezett volt és összességében gördülékeny. Az más kérdés, hogy a házigazda is védte az alaphelyzetnek tekinthető 0-0-t, de nem volt eseménytelen a találkozó. Mondhatjuk azt is, hogy gólratörően futballoztak a csapatok, viszont a védelmek nem hagytak ki, vagy a kapusok védtek. Ebből a szempontból valamivel több dolga akadt Szappanos Péternek, a ZTE FC hálóőrének, s ez is kellett a pontszerzéshez.

Kékben Babati Benjamin a Cegléd elleni, múlt heti mérkőzésen. Most kell nagyon a három pont Fotó: Katona Tibor

Csató Sándor, a ZTE FC szakvezetője is azt emelte ki a találkozó után, hogy együttesének játéka nem nézett ki rosszul , a mezőnyben mutatott futballra lehet alapozni a későbbiekben is.

Előbb viszont a rövidtávú tervet kellene a zalaiaknak teljesíteni, hiszen csütörtökön visszatér hozzájuk a Cegléd együttese. A múlt héten, világítás hiányában félbeszakadt a találkozó, s a mérkőzésnek most nőtt meg a jelentősége. Az NB II-es mezőny olyannyira összesűrűsödött, hogy például a ZTE FC jelenleg (egy mérkőzéssel kevesebbet játszva) a 16. helyen szerénykedik. Amennyiben hozná - ami ugye eleve nem lehetetlen küldetés - a Cegléd elleni mérkőzését, azonnal a harmadik helyre léphet elő, s ez már sokkal jobban nézne ki.

Egy dologról még szólni kell, hisz eljött a szerdáig tartó átigazolási időszak hajrája. A sajtóban sorra jelennek meg szabaddá vált játékosok nevei, a kérdés az, hogy az NB II-es klubok mennyit merítenek még közülük. Az első hét fordulóban mindenki felmérhette, mely poszton kelne el az erősítés, és az erőviszonyokra kihatással lehet, hogy melyik csapat hogyan tudja terveit valóra váltani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!