Sport

2016.02.11. 15:48

A hét (meg egy) zalai „mesterlövész”

Zalaegerszeg - Mint korábban jeleztük, a hétvégi országos bajnokság után a Magyar Sportlövők Szövetségének elnöksége hagyja jóvá a győri légfegyveres Európa-bajnokságon részt vevő magyar csapat összetételét.

Kerkai Attila

Mindez megtörtént és nem kevesebb mint nyolc zalai lövész került be a válogatottakba. Az a nyolc viszont inkább hét, s gyorsan tisztázzuk is, hogy miért. A remek formában lévő és bajnoki címet szerző zalaegerszegi Tátrai Miklós továbbra is a zalai megyeszékhelyen él és készül, de a Bp. Honvéd sportolója, így nem valamely zalai klub számára szállítja a sikereket. Az Eb lesz az utolsó olimpiai kvalifikációs verseny és Tátrai akár kvótát is szerezhet. A többiek viszont valamennyien azok, s nézzük is, hogy kik kerültek be a február 23. és 27. között Győrben sorra kerülő 10 méteres - régi nevén légfegyveres - Eb-re nevezett magyar csapatba.

Mint keddi írásunkban már jeleztük, Somogyi Péter, a ZTE Sportlövész Klub versenyzője teljesítette a csapatba kerülés feltételeit, így a Zalaegerszegre visszaigazolt versenyző a férfi puskások között állhat lőállásba. A Keszthelyi BEFAG Erdész LK többszörös világ- és Európa-bajnok junior futócéllövője, Major Veronika immár sokoldalúságára jellemzően indul a juniorok futócéllövő versenyében és a junior pisztolyos számban. vele kapcsolatban az is felmerült, hogy akár a felnőtt pisztolyosoknál indul, de végül az eredményességet tartották szem előtt, amit edzője, Keczeli Zoltán is megerősített.

Somogyi Péter immár zalai színekben is indulhat az Eb-n Fotó: Pezzetta Umberto

- Nagyon hosszú megbeszélés eredmény lett végül, hogy Veronika egyelőre induljon a juniorok között - mondta a keszthelyiek vezetőedzője, aki egyébként a futócéllövő szakág vezetőjeként elnökségi tag is a szövetségben. - Az eredményességi szempontok győztek, hiszen a juniorok között szinte biztos éremszerző, de egyedülálló módon a pisztolyosok között is bizonyíthat. Örülünk a döntésnek, de annak is örültünk volna, ha Veronikát csak a felnőtt pisztolyosok között indították volna. A döntés hátteréről annyit még tudni kell: az Eb-n minden versenyző csak egy korosztályban indulhat, így nincs „átjárás” a juniorok és a felnőttek között.

Major Veronika kezében pedig nem csak a puska áll jól, de most már a pisztoly is: mindkét fegyveres számban számolnak vele Fotó: Katona Tibor

Végezetül adósak vagyunk még a többi a zalai induló nevével, akik valamennyien a futócéllövő szakág képviselői és mind a Keszthelyi BEFAG Erdész LK tagjai. A felnőtt nők között indulhat Ángyán Nikoletta, a junioroknál Major Veronika mellett ott lesz Bekevári Lilla is. A junior fiúknál Sándor István, Mácsek Áron és Nagy Richárd keszthelyiként egyben a magyar együttest is alkotják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!