Sport

2016.07.26. 16:34

A két Kovács nagy napja - Benjamin a felnőtt, Marcell a junior atléták között volt a legjobb

A fővárosban megrendezett 32. Honvéd Kupa nemzetközi atlétikai viadalon remek zalai siker született: a Keszthelyi VDSE kiváló középtávfutója, Kovács Marcell óriási egyéni csúccsal győzött a juniorok között 1500 méteren, megnyerve a Rózsavölgyi István Emlékversenyt.

Kerkai Attila

Ezt leszámítva is különleges volt ez viadal Kovács Marcellnek és edzőjének, dr. Kardos Józsefnek, aki szinte duplán ünnepelhetett. Mert nevelőedzője annak a szintén Keszthelyről indult Kovács Benjaminnak is, aki ezúttal a felnőttek között győzött az Iharos Sándor Emlékversenyen, és történetesen Marcell bátyja. A Kovács testvérek nagy napja volt tehát a szombati, ráadásul Kovács Benjamin – aki jelenleg már az UTE versenyzője –, a Honvéd Kupa 32 éves történetében először ért el jobb időt (3:40,34 perc) 1500 méteren, mint volt az emlékverseny névadójának, Iharos Sándornak 1955-ben Helsinkiben futott 3:40,80-as világcsúcsa.

A két különdíjas Kovács testvér, nevelőedzőjükkel, dr. Karos Józseffel. Balról a jelenleg már az UTE színeiben futó Benjamin, jobbról pedig a KVDSE kiválósága, Marcell
Fotó: KVDSE

– Felemelő érzés volt, hogy két tanítványom, vagyis Kovács Benjamin és Kovács Marcell egyazon versenyen kapták a legjobb versenyzőnek járó díjat. Beni három éve igazolt el tőlünk, öccse, Marcell pedig nagyon jó úton halad afelé, hogy bátyja nyomdokaiba lépjen – hallottuk dr. Kardos Józseftől.

A Keszthelyi VDSE junior országos bajnok futója, Kovács Marcell nem egyszerűen megnyerte a fiatalok számára kiírt Rózsavölgyi-emlékversenyt, hanem 3:48,11-es időeredménye óriási egyéni rekord is. Idén futott legjobbját 10 másodperccel (!) szárnyalta túl, s a mostani időeredménye egyben a korosztályban is ritkán látott jó teljesítmény.

A juniorok 1500 méteres versenyének másik zalai vonatkozású eredménye, hogy a második helyen végzett Ott Benjamin, a Zalaszám-ZAC futója, aki szintén legjobbját érte el 3:58,22 perces idővel.

Címkék#atlétika

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!