Sport

2017.06.16. 13:05

A kézilabdázók a defibrillátorok után most szerelést adtak át iskoláknak

ZALASZENTGRÓT A Zala Megyei Kézilabda Szövetség nagy hangsúlyt fektet az utánpótlás nevelés megteremtésére és a biztonságosabb sportolási lehetőségekre. Pályázati úton elnyert összegből eszközöket és sportfelszerelést vásároltak.

Kerkai Attila

A Zala Megyei Kézilabda Szövetség több pályázatot is benyújtott a Magyar Kézilabda Szövetséghez, melyeket sikeresen bíráltak el. Ennek eredményeként két hete 5.200.000 Ft összegben sikerült hat félautomata defibrillátort átadni a megyében található hat városi intézménynek, ahol a kézilabda mérkőzések és események folynak. A hat készülék, melyeket a hévízi sportgála keretében Varga Sándor, a Zala Megyei Kézilabda Szövetség elnöke adott át, Hévízen a Városi Sportcsarnokban, Keszthelyen a Csokonai Sportcsarnokban, Nagykanizsán a Zsigmondy-csarnokban, Zalaszentgróton a sportcsarnokban, Lentiben az Arany János iskolában és a megyeszékhelyi Kölcsey-gimnáziumban helyezték el.

A szentgróti ünnepség résztvevői, elöl a gyerekek, a grótiak, a kanizsaiak, a keszthelyiek és az egerszegiek, mögöttük a vendéglátóik

A másik sikeres pályázat révén a ZMKSZ közel 2.000.000 Ft-ért tudott felszerelést vásárolni négy iskola részére, ahol kiváló szakmai munka folyik az utánpótlás nevelésben. A minap Zalaszengróton tartott ünnepségen Baracskai József Zalaszentgrót polgármestere mellett Varga Sándor, a ZMKSZ elnöke és Császár József főtitkár köszöntötte a négy kiválasztott iskola képviselőit. Az iskolánként 450.000 Ft értékben átadott sportfelszereléseket Marczinka Csaba (Nagykanizsa, Zrínyi-Bolyai), Pécsi Zsolt (Keszthely, Csány-Szendrey), Császár Renáta (Zalaszentgrót, Deák) és Újvári Csaba (Egervár) testnevelők és a velük érkezett tanítványaik vették át. A komplett felszerelés (mezek, nadrágok, melegítők, labdák, stb.) átadása után Varga Sándor, a ZMKSZ elnöke úgy fogalmazott: nagyon reméli, hogy azok közül a gyerekek közül, akiket most segíthettek később ismert és válogatott játékosok kerülnek ki. Arra kérte őket: ha majd később befutott játékosok lesznek, akkor is emlékezzenek arra, egykor honnan indultak.

Az ünnepélyes átadást követően Baracskai József fogadást adott a vendégeknek, s egyben gratulált a megyei szövetségnek, hogy ilyen módon is segíti az utánpótlás fejlődését a megyében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!