Sport

2017.02.13. 18:20

A vasárnapi NB II-es rajtig lesz munka bőven

Zalaegerszeg - A szombati Magyar Kupa-mérkőzés után immár célegyenesbe fordul a ZTE FC labdarúgócsapatának a felkészülése, hiszen vasárnap az NB II tavaszi nyitányán az egerszegiek a Siófok vendégeként szerepelnek.

Kerkai Attila

Múlt szombaton a ZTE FC hazai pályán 4-1-re kikapott az MK nyolcaddöntő első mérkőzésén az Újpesttől. A találkozón végig érződött a két osztály közötti különbség. Mindkét csapat esetében lehetne bajnoki főpróbáról is beszélni, ami viszont az egerszegiek szempontjából némileg árnyaltabb képet mutat.

Merthogy nem állt Csató Sándor vezetőedző rendelkezésére minden kerettag, hiszen sérülések miatt akadtak hiányzók, azt pedig éppen a szombati napon jelentették be a kék-fehérek, hogy megegyeztek két játékossal, az MTK-tól érkező Szatmári Istvánnak és a DVTK-ból átigazoló Oláh Bálinttal. Mindketten kölcsönbe érkeznek a nyárig, a találkozó után pedig Csató Sándor elmondta: a két új szerzemény kedden kapcsolódik be a munkába.

A szakvezető a mérkőzéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: a kapott góloknál akadtak hibák, ezeket ki kell javítani. Való igaz, olyan szituációk után kapták a gólokat a zalaiak, melyek megelőzhetők lettek volna, de persze azt is tudjuk a futballból: ha nem lenne hiba, nem esne gól sem. És mindenkor ott van a a pályán az ellenfél, esetünkben az Újpest, amely kihasználta a hazai megingásokat.

Enis Bardhi ezt "behúzta" Angyal mellett. A macedón utánpótlás válogatott játékos ollózós találata tényleg szép volt... Fotó: Pezzetta Umberto

A macedón Enis Bardhi ollózós találata kétségkívül a leglátványosabb találat volt a mérkőzésen. Az újpestiek 22 esztendős légiósa egyébként a meccs legjobbja is volt míg a pályán lehetett, hiszen egy korábbi sérülése miatt már az első félidőben lecserélték.

A ZTE most nem tudta valós tudását nyújtani, ám akadtak azért jó megoldásai. Bobál 88. percben esett szépítő találata jelezte, hogy az egerszegiek a meccs végéig nem mondtak le a gólszerzésről. Ám jobb volt az Újpest, erről pedig nem is lehet vitázni.

A héten nem lesz sok ideje Csató Sándornak, hogy összerakja a csapatot. Érkezik két új játékos, s remélhetőleg a sérültek közül is lesz felépülő. A Siófok elleni vasárnapi folytatás most abból a szempontból is érdekes, hogy a Balaton-partiaknál egy héttel a rajt előtt lecserélték a szakmai stábot. Távozott Goran Kopunovic vezetőedző, a helyét pedig az a Disztl László veszi át, aki 1999-ben egy szezonon át a ZTE FC-t is irányította.

Vasárnapig vélhetően mindkét klubnál mozgalmas napok következnek...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!