Sport

2016.06.26. 16:10

A tudás és erőnlét viadala volt

Bázakerettye - Teljesen kihajtották magukat a csapatok az egész napot uraló kánikulában, így az erőnlét is befolyásolta a X. Kerettye Termál Kupa végeredményét.

Gyuricza Ferenc

A kispályás labdarúgótorna évek óta a térség legrangosabb és legerősebb rendezvényei közé tartozik. Idén némileg átalakult a 24-es csapatos mezőny, hiszen tíz új együttes nevezett, többségük Zalából - teljesen lefedve a megye területét - tudtuk meg a főszervezőtől, Marketti Zsombortól.

A fehér mezes Sasi-Benz csapata támad a későbbi ezüstérmes, tavalyi bajnok Sibaris Sárvár ellen a csoportmérkőzések során Fotó: Gyuricza Ferenc

A résztvevő csapatok először négy csoportban körmérkőzéses rendszerben játszottak egymással, ezt egyenesági kieséses forma követte, majd a végső sorrendet helyosztók döntötték el. A bajnok a Team Belucci lett, a második helyezett a tavalyi bajnok, a Sibaris Sárvár, a harmadik helyen pedig bronzmeccs hiányában a Lovászi Bányász SE és a Kanizsa Trend osztozott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!