Sport

2017.02.10. 17:40

ZTE KK: a türelem nyerő "húzás" lehet

Zalaegerszeg - Vasárnap 18 órától a Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnokban ismét egy klasszikus párharc következik. A Zalakerámia-ZTE KK az Egis Körmendet fogadja, a telt ház pedig megint garantáltnak tűnik.

Kerkai Attila

A mai élvonalbeli szereplők között a legrégebbi múltra visszatekintő rangadó természetesen kiérdemli az örökrangadó megjelölést is. Felesleges elmagyarázni, hogy miért. A jelen pedig most mindkét csapatnak sokkal fontosabb, így gyorsan "rákanyarodtunk" az éppen aktuális feladatra Bencze Tamással, a ZTE KK vezetőedzőjével. Akit elsőként arról kérdeztünk, miként állnak a felkészüléssel, amire egy megnyugtató "Jól" volt a válasz. Bővebben pedig:

- A héten két fő feladatot jelöltünk meg magunknak, egyrészt készültünk a Körmend ellen, másrészt pedig az új játékos beépítését is igyekeztünk a leggyorsabb tempóban elkezdeni - mondta Bencze Tamás. - Mindkettővel jól állunk. Azt mondom, hogy Jerrell Wright nagyjából ötven százalékban már elsajátította azokat a taktikai elemeket, amit tudnia kell. Védekezésben talán még előbbre is tart, használható, jó kosaras. Nem mellékesen, jó szellemű srác, akit gyorsan elfogadtak a többiek. Ez lényeges szempont, hiszen érkezésével mások játékpercei rövidülnek. Ám ők is elfogadják ezt, hiszen az új fiú nem azért érkezett, hogy kitúrja őket a helyükről, hanem hogy a csapatnak segítsen.

Mohácsi Máté (a labdával) a Szolnok elleni találkozón, a háttérben Benke Szilárd. Mindkettejük az a játékos, akinek bármikor lehet nyerő megoldása, de a pillanatot ki kell várni és élni vele...
Fotó: Pezzetta Umberto

A vasárnapi mérkőzés előtt nem kell különösebben ecsetelni, milyen összecsapás jön. Elég két szóval jellemezni: Körmend és rangadó...

- Maximálisan egyetértek ezzel, ez mindent elmond - helyeselt Bencze Tamás a felvetésre. - Annyira szoros a mezőny, hogy itthon már nem férne bele nekünk egy botlás. A Körmenddel most nemcsak régi ellenfelek vagyunk, hanem közvetlen riválisok is, azonos mutatóval. Éppen ezért a játékosokat nem kell külön motiválni, s mindenki tudja, hogy ez a csata a szurkolókban is külön energiákat ébreszt.

A Körmend a héten hazai pályán, a FIBA EuroChallenge Cup-ban kapott ki viszonylag simán a francia Chalon együttesétől. Bencze Tamást arról is kérdeztük, számít-e, hogy a rivális hét közben meccselt, vagy vasárnapig ez már rég elfeledésre kerül.

- Minden számíthat - állapította meg. - Éppen a szerdai meccsre gondolva, szerintem most a mi kispadunk egy kicsivel hosszabb, nagyobb a rotációs lehetőségünk, mint a Körmendnek. Bár az is igaz, hogy nekik viszont nem kell most egy új játékost beépíteni. A Körmend erős csapat, játékosaimat arra készítem fel: nem kell türelmetlennek lenni, ha netán a mérkőzés elején vagy a közepén esetleg vezet az ellenfél. Az ugyanis biztos, hogy kiélezett meccs lesz, s meg kell találni azt a periódust vagy periódusokat, amikor döntésre kell vinni a dolgokat. Ez a játékhelyzet a meccs során bármikor eljöhet, ezért szükséges a türelem. Azt viszont megjegyezném: megint nem szerencsés, pénteken este és szombaton sem tudunk a sportcsarnokban edzeni egy ilyen rangadó előtt. Az ugyanis számít, ha két nap nem edzünk a megszokott környezetben, főleg egy hazai meccs előtt. Természetesen alkalmazkodunk, nem magyarázkodni akarunk. Van még valami, amit szeretnék elmondani. Óriási pluszt jelentett a csapatnak Szegeden szurkolóink jelenléte, hiszen vagy hatvanan ott voltak és buzdítottak bennünket. Most még többen lesznek és állnak majd mögöttünk. Biztos vagyok benne, hogy egy remek hangulatú derbi következik.

A 18. forduló további párosítása. Szombat, 18.00: Alba Fehérvár-Jászberény, Paks-Kaposvár, Falco KC- Szeged, Kecsekmét-PVSK, Szolnok-MAFC. Vasárnap, 16.00: Vasas-Sopron.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!