Sport

2017.05.02. 18:55

A ZTE FC számára szerdán Békéscsabán alaposan fel van adva a lecke

Zalaegerszeg - Hétközi fordulóval folytatódik a labdarúgó NB II sorozata, melyben a ZTE FC nem éppen a legjobb előjelekkel utazik Békéscsabára. Az egerszegiek már csak a 13. helyen állnak a tabellán, sorozatban négy vereség áll a hátuk mögött. A szerdai Békéscsaba-ZTE FC találkozó 18 órakor kezdődik.

Kerkai Attila

Egy biztos, nagyon nem hiányzott a vasárnapi, Soproni VSE elleni hazai vereség az egerszegieknek, ami egyben kijózanító kudarccal ért fel. Mert arról beszélni ugyan lehet, hogy ez a keret sokkal többre hivatott, ám ettől még önmaguktól nem születnek pontok. Vasárnap ráadásul a hozzáállás terén is a ZTE FC fölé nőtt a Sopron, ami ebben a helyzetben enyhén szólva is aggasztó. Az egerszegiek már csak hét pontra vannak a kieső helyezéstől, vagyis harcolni kellene minden egyes pontért. Azt állítani, hogy vasárnap ne tette volna ezt a ZTE, hiba lenne, s nem is felelne meg a valóságnak. Ám, mint a példa mutatja, azt a bizonyos komfortzónát e tekintetben (akarat, küzdés), még inkább ki kell tolni...

Ha jobban belegondolunk, egy éve a ZTE FC ilyenkor - sőt, a legutolsó fordulóig - harcban volt az NB I-es tagságért. Ehhez képest nagy a kontraszt. És nagy a csalódottság is, hiszen a nézők egyre fogynak. A klub játékospolitikája révén pedig jelenleg nem tudni, ki marad, s ki megy a szezon végén. Egészen pontosan arra gondolunk, hogy a kölcsönjátékosok közül ki akar itt maradni, vagy éppen a klub kit akar közülük itt tartani.

Mostantól kettőzött erővel kell küzdenie mindenki ellen az egerszegieknek (a képen felül Nagy Tamás, elöl Oláh Bálint), hiszen egyre közelebb kerülnek a veszélyes zónához... Fotó: Pezzetta Umberto

A nagyobb állandóság talán szerencsésebb lenne, ám egyelőre a következő feladat a fontos, és persze az, hogy a ZTE FC mielőbb rendezze sorait. Az egerszegiek már biztosan nem lesznek élcsapat ebben a bajnokságban, de egyelőre már a középmezőny eleje is eléggé távolinak tűnik. Csató Sándor vezetőedzőt már a vasárnapi találkozó után kérdeztük, miként lehet kezelni ezt a helyzetet. A szakvezető csalódottságában nagyon nehezen találta a szavakat, de azt mondta, meg kell próbálni felrázni a társaságot. Amire nem volt sok ideje, hiszen kedden már úton volt a csapat Békéscsabára.

- Nehéz ezt a helyzetet kezelni, ám igyekeztünk tudatosítani a játékosokkal, hogy csak tiszta fejjel, akarattal és a megfelelő hozzáállással lehet esély bárki ellen, így szerdán Békéscsabán is - mondta a szakvezető a keddi utazás közben, amikor telefonon értük el. - A fejeket ugyanis rendbe kell tenni, ráadásul most egy olyan csapat vendégei leszünk, amelyik versenyben van a feljutásért. Ez a gyenge szereplés minket is megvisel, ráadásul éppen most egy újabb sérüléshullám ért el bennünket. Alig van olyan meccsünk, amelyikre ne esne ki valaki a csapatból. A helyzet nem egyszerű.

A vasárnapi találkozón Paudits Patrikot kellett lecserélni, akinek a térde roppant meg. Mint megtudtuk, a vizsgálatok nem mutattak ki komolyabb sérülést nála, de annyi biztos, hogy a játékos nem játszhat Békéscsabán.

Erre mondják, a lecke fel van adva a ZTE számára.

Az NB II 33. fordulójának műsora. Szerda, 16.00: Puskás Akadémia-Nyíregyháza Spartacus. 17.30: Kozármisleny-Balmazújváros, Budaörs-Cegléd, Soroksár-Szeged 2011, Kisvárda-Siófok, SZEOL-Vác, Cigánd-Csákvár. 18.00: Szolnok-Dorog, Soproni VSE-Mosonmagyaróvár, Békéscsaba-ZTE FC.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!