Sport

2015.10.19. 14:43

A ZTE FC valószínűleg Hévízen fogadja az Újpestet a kupában

Zalaegerszeg – Egy helyet rontott pozícióján a ZTE FC NB II-es labdarúgó csapata csákvári vereségével, ami a kisebb gond, a nagyobbnak az nevezhető, hogy nem gyűltek a pontjai.

Kerkai Attila

Ahogy a szombati, Csákvár–ZTE FC találkozó (3-2) alakult, azt kell mondani, hogy még a döntetlen is elfogadható eredmény lett volna a zalaiak részéről, s ezzel legalább egy pontot szerzett volna. Persze, az egerszegiek szempontjából az lett volna az ideális, ha elhozza mind a hármat, de ehhez – ahogy beszámolóinkban is írtuk – túl sokat hibáztak a kék-fehérek. Eleve nehéz körülmények között rendezték meg a találkozót, ugyanis a vizes, felázott talajon a játékban benne volt a hibázás lehetősége, de most nem ezen ment el a találkozó.

Szőllősi Ferenc lábában benne van a gól, főleg, ha szabadrúgásról van szó Fotó: Szekeres Péter

A ZTE FC felküzdötte magát az élcsapatok közé, ami valóban kedvezőnek mondható, és a zalai drukkerek is azt remélik, hogy tartósan ott is marad együttesük. Jelenleg a harmadik a ZTE FC, de tudjuk milyen sorozat előtt áll, ezért is bosszantó, hogy Csákváron nem szerzett pontot. A második félidőben játszott jobban Csank János együttese, s ekkor valóban benne volt a lehetőség, hogy akár nyerhet is, ráadásul kétszer is egyenlített. Lélektani szempontból a második egerszegi gól volt a fontosabb, hiszen egy olyan baki után kellett ezt meglőni, ami minden csapatot megfoghat. Szappanos Péter hibájáról van szó, aki még véletlenül sem bűnbak. Ám tény, hogy rosszul döntött, amikor kapujából kifutva középre gurított, ahelyett, hogy a labdát előrevágta volna, s erre csapott le a hazai játékosa, Bakos, újra előnyhöz juttatva a Csákvárt. Szappanos hozott már meccseket a ZTE-nek ebben a szezonban, s most sem csak miatta úszott el a pontszerzés reménye: Városi Viktor ugyan egyenlített, ám maradt még gól a csákváriakban, ami szintén egy védekezési hiba után jött. Városi most nem kezdett, ám a beállítása egyértelműen lendített csapata játékán és a később érkező Szőllősi Ferenc is jól teljesített. A középpályás lőtt egy gólt, s ez az, ami az erőssége, a pontrúgások. Kiváló rúgótechnikája van, viszont az is elmondható róla az eddigiek során, hogy sokszor eltűnik a mezőnyben. Csákváron viszont most ebben is jól teljesített Szőllősi. Végezetül azért is bosszantó a vereség, mert a ZTE FC, ha úgy nézzük, a játékában tudott újítani, csakhogy hibázni is.

Forgács András kiállításáról is szót kell ejteni. A védőre eltiltás vár, de tulajdonképpen azt tette, amit meg kellett lépnie. Az egerszegiek támadtak, hiszen 2-2-nél benne volt a játékukban a győzelem megszerzése is, de egy hazai megindulás után Makrai lépéselőnybe került. Forgács egészen addig a pontig várt, amíg még el lehetett követni egy taktikai faultot a büntetőterület előtt, de ez számára pirosat ért. Nem vitatkozott rajta sem ő, sem a zalaiak.

Vasárnap a ZTE FC Gyirmótra utazik, az éllovashoz, amely most négy ponttal előzi meg a zalaiakat. Nem kérdés, hogy mennyire nehéz feladat vár a ZTE-re, de ha úgy nézzük, a Gyirmótra is, hiszen rangadó következik.

A jövő szerdai, ZTE FC –Újpest Magyar Kupa-találkozóval kapcsolatban frissnek mondható információ, miszerint szinte biztosan Hévízen rendezik meg. A biztonsági szempontból kiemelt kockázatúnak minősített párharcot a rendőrség nem engedélyezte Andráshidán megrendezni, illetve csak zárt kapuk mögött, azt meg a ZTE FC és az MLSZ sem szerette volna. Mindezt Kocsárdi Gergely, a zalaiak klubigazgatója is megerősítette, aki elmondta: Hévízen tervezik megrendezni a mérkőzést október 28-án 13.30 órától.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!