Sport

2016.12.15. 17:24

A ZTE KK a jó erőkből álló Sopront fogadja pénteken

Zalaegerszeg - Idei utolsó fellépésére készül pénteken este 19 órától a Zalakerámia-ZTE KK NB I A-csoportos férfi kosárlabda csapata amely a Soproni KC együttesét fogadja az egerszegi Városi Sportcsarnokban.

Kerkai Attila

A Sopron együttese a mostani szezonban is indult a FIBA Európa Kupájában, ám csoportjából nem jutott tovább. Mindezt csak amiatt említjük, mert az SKC keretét kellően erősre alakították ki, hogy a hazai pontvadászat mellett a nemzetközi porondon is megfeleljen. A továbbjutás nem jött tehát össze Sabáli Balázs legénységének, s éppen ez az, amit Bencze Tamás, a ZTE KK vezetőedzője is megemlített. Mármint, hogy most már csak a hazai bajnokságra összepontosít a Sopron, és ő is nagyon kemény ellenfélre számít péntek este.

Julian Norfleet (a labdával), a ZTE KK amerikai játékosa egyre jobb formában játszik, ami sokat segíthet pénteken csapatának is. Fotó: Pezzetta Umberto

- Kezdeném azzal, hogy a két csapat céljai nem azonosak, hiszen a Sopron az első négybe vágyik, mi viszont alapvetően a legjobb nyolcat céloztuk meg - hallottuk Bencze Tamástól. - Most már a kettős terheléssel sem kell számolnia soproni kollégámnak és a rotációs lehetőségük is bővebbek. Hazai pályán játszunk, természetesen győzni akarunk most is, hiszen idehaza mindenki ellen joggal készülhetünk úgy, hogy nem kell kishitűnek lennünk. Azt gondolom, hogy hatodik emberünkre, a közönségre most is számíthatunk, ami cseppet sem elhanyagolható szempont. Mindegyikünk akarja a sikert, de azt is tudjuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk a Sopron ellen. 
A ZTE KK egy balszerencsés vereséggel a háta mögött várja ezt a találkozót, hiszen a hosszabbításban kapott ki legutóbb a MAFC otthonában. Amit Bencze Tamás is nagyon bán, hiszen azt is elmondta, hogy már egy nyert meccset engedtek ki a kezükből. Ám azt is hosszátette ehhez: nem lett volna szabad elkövetni azokat a hibákat, melyek a rendes játékidő végén megbosszulták magukat. Ami a csapat keretét illeti, vannak nehézségeik a találkozó előtt a zalaiaknak, s ebből nem csinált titkot a szakvezető.

- Nem vagyunk jó hangulatban így az év végén - mondta Bencze Tamás. - Drungilas betegséggel küzd, ahogy a keret tagjai közül a héten több edzést kihagyott Mohácsi, Ubilla, és Szabó. Annyit tudok mondani, hogy aki játékra tud majd jelentkezni, az lesz péntek este a ZTE csapata, amely mindent elkövet majd a győzelemért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!