Sport

2017.02.15. 17:01

A ZTE KK csütörtökön az Alba Fehérvárral kezd

Zalaegerszeg - A Zalakerámia-ZTE KK férfi kosárlabdacsapata mindent feltesz az Alba Fehérvár elleni Magyar Kupa negyeddöntőre - jelezte Bencze Tamás, az egerszegiek vezetőedzője. A mérkőzést csütörtökön a győri Audi Arénában 18 órától rendezik meg.

Kerkai Attila

A Zsíros Tibor Férfi Kosárlabda Magyar Kupa 2017-es nyolcas döntőjének tehát Győr ad otthont, csütörtökön a negyeddöntőket, pénteken az elődöntőket, szombaton pedig a bronzmeccset és a finálét rendezik meg. A csapatok további programja a csütörtöki eredményeiken múlik.

Nem kivétel ez alól a Zalakerámia-ZTE KK sem, amely vasárnap hazai pályán szenvedett vereséget a Körmendtől, igazi, vérbeli rangadón.

- A hangulatunk lehetne jobb is, el kell ismerni - mondta el az újabb fellépés előtt Bencze Tamás, a ZTE KK vezetőedzője. - Sajnálom ezt a meccset szurkolóink miatt is, akik viszont láthatták, hogy mindent elkövettünk a győzelemért. A vereségből a tanulságokat le kell vonni, mert az Alba is nagyon gyors az átmeneti játékban, amit vasárnap a Körmend is nagyon jól csinált, mi pedig nem tudtunk elég hatékonyan védekezni. Csütörtökön tehát meg kell állítani a fehérváriakat, erre készültünk, hogy ez a védekezésünk már sokkal jobban működjön.

Az egerszegi Norfleet (a labdával) hagy faképnél két körmendit a rangadón. Levonták a tanulságokat Fotó: Pezzetta Umberto

Erre a találkozóra teszünk fel mindent, s a félreértések elkerüléséért: nyerni akarunk az Alba ellen, és a kupaküzdelmeket ugyanolyan komolyan vesszük, mint a bajnoki szereplést. Vasárnap kikaptunk, és ilyenkor az a legjobb, ha egy csapat a következő meccsén újra nyer, ezért lenne nagyon fontos nekünk is a siker. Egy hónapja játszottunk utoljára a Fehérvárral, s ugyan kikaptunk tőle, de volt esélyünk nyerni. Semleges pályán játszunk, a pillanatnyi forma és persze a napi dobóforma is rendkívül fontos lesz. Játékosaim készülnek és mindenki egészséges.

A Magyar Kupa nyolcas döntőjének lebonyolítása pedig roppant egyszerű lesz: a napi győztesek jutnak mindig eggyel előrébb, előbb a pénteki elődöntőbe, majd pedig a szombati fináléba.

A csütörtöki program: Szeged-PVSK (13.00), Szolnok-Kaposvár (15.30), Zalakerámia-ZTE KK-Alba Fehérvár (18.00), Falco KC-Körmend (20.30).

A ZTE KK sikere esetén pénteken (19.00) a Falco-Körmend meccs győztesével találkozhat az elődöntőben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!