Aranykorszak köszöntött be a ZTE életében

2013. május 08., 15:13 forrás: Zalai Hírlap
hozzászólás
Zalaegerszeg - Napra pontosan huszonöt esztendeje, hogy a ZTE férfi kosárlabdacsapata története első bajnoki aranyérmét szerezte.

1988. május 8-án a kék-fehérek a Baja csapatát fogadták a bajnoki döntő harmadik összecsapásán, s aki valamennyire is jártas a zalai kosárlabdázás történetében, gyakorlatilag kívülről tudja a végeredményt: 102-72-re győzött a ZTE, és ezzel története első bajnoki címét szerezte. Csak azért nem lett az első vidéki bajnok, mert ezt a kitüntető címet „elorozta" előle az ősi rivális Körmend, amely 1987-ben végzett az élen, ami persze semmit sem von le a ZTE történelmi sikerének értékéből. Sőt, egy igazi aranykorszak köszöntött ezzel az elsőséggel az egerszegi kosárlabda sportra: 1988 után 1990-ben, majd 1992-ben szintén az élen végzett, akkor már mindkétszer ZTE-Heraklith néven. Aztán hosszú szünet, mígnem 2010-ben Zalakerámia-ZTE KK néven jött a negyedik bajnoki cím.

Felejthetetlen élmények és képek: Gellér Sándor kezében  virág, közben zajlik a döntő; és a csapat, amely a Baja elleni  mérkőzésre készül. Fotó: Zala Hírlap-archív

Ám vissza az időben, a fanatizmusáról is ismert Gellér Sándor edzette 1988-as bajnokcsapatban Bencze Tamás, dr. Bencze Ákos, Bérces István, Bodrogi Csaba, Dobi Antal, Gáll Tamás, Góczán Gábor, Farkas László, Földesi Attila, Kovács Attila, Szűcs József szerepelt, s bár nem léphetett pályára, hiszen leszerelése után tért vissza, de a csapattal készült Polster Péter is.

hozzászólás

Facebook

Hozzászólások