Sport

2016.07.07. 16:40

Az NB III-asok is elkezdték - Vittman Ádám visszatér Andráshidára, Jánosa Tibor Hévízen

Zalaegerszeg - A labdarúgó NB III-ra készülő zalai együttesek is munkához láttak. Immár a Tarr Andráshida mellett a Hévíz is készül a harmadik vonal nyitányára.

Kerkai Attila

Az Andráshida csapata a Nyugati-csoportban legutóbb a 7. helyen végzett, ám az már a záráskor is tudott volt a klubnál, hogy a nyáron lehetnek változások. Dobos Sándor vezetőedző együttese szerda óta készül, a változásokról pedig a szakvezetőt kérdeztük.

- Bandics Ákos a Csács-NSE együtteséhez igazolt, Varga Márk is másutt folytatja, Vörös Máté pedig dániai főiskolai tanulmányai miatt távozik - sorolta az edző a távozókat, hozzátéve: a korábban kölcsönben lévő labdarúgók sorsa még bizonytalan. - A ZTE-től nálunk futballozók közül Pajor Imre úgy tudjuk, hogy Kozármislenybe kerül, Tóth Benjamin kölcsönadása is lejárt. Mi Szegleti Gergely és Bíró András ügyében szeretnénk tárgyalni a folytatásról. Érkezőnk is van, hiszen Horváth Dániel visszatér Lentiből, ahogyan Vittman Ádám is Ajkáról. Ő a múlt ősszel térdsérülést szenvedett, és szeretnénk újra felépíteni, ahogy korábban, amikor sikeres időszakot töltött nálunk.

Öthetes felkészülés vár a hidaiakra is, középen Török Tamás (3), aki ki tudja, hányadikat kezdte
Fotó: Pezzetta Umberto

Az Andráshida az öthetes felkészülés során három edzőmérkőzést játszik. Július 16-án fogadja a Nagykanizsát, majd 23-án Sárvárra utazik, 30-án pedig a Csács-NSE-vel meccsel.

A Hévíz együttesénél a hét elején jelentették be, hogy Székely Tibor veszi át a csapat irányítását. A hévízieknél egy érkező már biztos van, Jánosa Tibor kapus, aki Ajkáról igazolt hozzájuk. Érdeklődésünkre a keret összetételéről Damina László szakosztály-vezető csak annyit közölt: vannak próbajátékosaik, de még nincsenek megállapodások.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!