Sport

2017.05.17. 13:20

Benke "elszólta" magát? - Pénteken Szolnokon a ZTE KK lezárhatja a párharcot, 2-1-re vezet

ZALAEGERSZEG - Kedden este újra előnyt harcolt ki magának a férfi kosárlabda rájátszás negyeddöntőjében a Zalakerámia-ZTE KK együttese. Benke Szilárd, az egerszegiek ismét remekelő játékosa pénteken képesnek tartja együttesét arra, hogy Szolnokon lezárja a párharcot és továbbjusson.

Kerkai Attila

Elmondva persze könnyű, hogy kedden valamennyi negyedet megnyerte a ZTE KK a bajnoki címvédő ellen és végig kontrollálta a mérkőzést, és győzött 85-68-ra. Ugyanúgy 17 pontos előnnyel nyert, a ZTE KK, mint amennyivel múlt szombaton kikapott Szolnokon, s ugyanúgy most is el kell mondani: a különbség nem tükrözi hűen a mérkőzést egészét.

Mert Bencze Tamás együttesének nagyon meg kellett küzdenie ezért a sikerért. Ami egy remek hangulatú találkozón született meg, hiszen a zalai publikum ismét kitett magáért. Az egerszegi csapat rendkívül egységesen játszott, öten jutottak tíz pont fölé és azt is láthattuk, hogy fizikálisan is jobban bírták a mérkőzést a hazaiak.

És akkor nézzük, miként is látták ezt az összecsapást a főszereplők.

Benke Szilárd (a labdával) Vojvoda Dávid (9) és Luksa Andric között tör be, Jerrell Wright-nak igazából nem is kell besegítenie társának, csak biztosítania . Ez is csapatmunka...   Fotó: Pezzetta Umberto

- Nagyon fontos mérkőzés volt, amit ilyen koncentrációval nagyon nehéz végigjátszani - vélekedett Bencze Tamás, a ZTE KK vezetőedzője. - Játékunkban csak kis megingások voltak, minden negyedet nyertünk és végig kézben tartottuk a találkozót. Átalakítottuk kissé a támadásainkat, most nem volt annyi távoli kísérletünk, és a védekezési stratégiánk is módosult. Jól működtek ezek és bízom benne, hogy pénteken Szolnokon is így lesz. Szeretnénk élni a lélektani előnnyel.

Kmézics Zorán, a Szolnok vezetőedzője volt nehezebb helyzetben, amikor nyilatkozni kellett a találkozóról.

- A Zalaegerszeg végig uralta a mérkőzést, csapatom fáradtan játszott - mondta. Nem volt meg a kellő gyorsaság, elveszítettük az önbizalmat is, ugyanakkor a hazaiaknál, akik ebben a szezonban csak a bajnokságra koncentrálhattak, ez a fáradtság nem mutatkozott. Sajnos Vojvoda Dávid hat napja sérült bokával játszik, ezt is el kell mondanom. Pénteken sokkal jobban kell játszanunk.

Mint jeleztük, a ZTE KK csapatában többen is nagyon jó napot fogtak ki, közülük talán Benke Szilárdot egy kicsivel mi jobbnak láttuk társainál. Ő az egységben látta az "erőt" és el is szólta magát...

- Rendkívül örülök a győzelemnek, hiszen végig domináltunk a találkozón és a zóna elleni játékot is jobban oldottuk meg, mint korábban - mondta Benke Szilárd. - Én senkit sem emelnék ki a csapatból, mert azt gondolom, végig látszott, hogy elosztottuk egymás között a feladatokat. Itt most, kizárólag csapatemberek játszottak. Pénteken Szolnokon minden esélyünk megvan a győzelemre, hiszen ebben a szezonban már háromszor tudtunk ott nyerni...

A Benke mellett ülő Bencze Tamás mutatta játékosának, hogy még csak kétszer...

- Vagyis kétszer, csak én már egy kicsit előre gondolkodtam, úgy látszik megelőlegeztem magunknak ezt a sikert... - vágta ki magát a "bakijából" Benke Szilárd.

A pénteki, Szolnok-ZTE KK összecsapást 18 órától közvetíti az M4 csatorna is.

A további negyeddöntős párharcokban: Falco KC-Kaposvár 78-76 (az állás: 2-1), Körmend - PVSK 87-75 (2-1), Alba Fehérvár - Kecskemét 98-69 (a párharcot az Alba 3-0-ra nyerte).

Zalakerámia-ZTE KK-Szolnoki Olaj KK 85-68 (21-13, 26-25,19-17, 19-13)

Zalaegerszeg, 1900 néző. Jv.: Cziffra, Kapitány, Minár.

 

ZTE KK: Ubilla 12/6, Norfleet 10/3, Benke 15, Szabó Zs. 16/9, Drungilas 15. Csere: Wright 6, Mohácsi 3/3, Kis R. 2, Czinger 2, Gáll. Vezetőedző: Bencze Tamás.

 

Szolnok: Pavlicevic 8, Vojvoda 12, Eilingsfeld 8/3, Barnies 6, Andric 9/3. Csere: Tóth Á. 11, Popovic 3, Barisov 3, Wittman 9/3. Vezetőedző: Kmézics Zorán.

 

Kipontozódott: Norfleet (36.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!