Sport

2017.02.08. 18:25

Csatárból kapus: Cseresnyés Alex még tovább fejlődne

Zalaegerszeg - Cseresnyés Alex nagy élményként élte meg, hogy a közelmúltban a futsalválogatott néhány napos összetartására ő is meghívást kapott. A Göcsej SK 20 éves kapusa eddig villámkarriert futott be, de szeretne még jobb lenni, s nem elégszik meg azzal, amit eddig elért.

Kerkai Attila

Hétfőn Cseresnyés Alex védései ellenére kikapott hazai pályán a Göcsej SK az NB I-ben, pedig ő is abban reménykedett, hogy az Aramis SE-t sikerül legyőzniük. A fiatal hálóőrről eddig csak pozitív véleményeket hallottunk, akiben még óriási lehetőség van. S hogy miért, arra Cseresnyés Alex szinte maga adta meg a választ, amikor találkoztunk vele.

- A ZTE FC-ben kezdtem el futballozni, hét évig játszottam csatárposzton az utánpótlásban - mesélt sportolói pályafutása kezdetéről a fiatal hálóőr. - Rövid időre abbahagytam a futballt, de a barátaim Gellénházán játszottak, ahová egyszer én is lementem. Éppen nem volt kapus, szóltak, hogy álljak be. Nem ment rosszul a védés, Molnár Zsolt edző pedig azt javasolta: ha van kedvem, járjak le hozzájuk edzeni. A Gellénháza ifiben váltakozva hol mezőnyben futballoztam, hol meg a kapuban álltam. Később a Göcsej SK tartott toborzót, a barátokkal arra is elmentem. Onnan sem küldtek el... Kópicz László és Major Gábor edzőt sokat segítettek és Balikó Milán kapustól is sokat tanulhatok.

Cseresnyés Alex a válogatott egyik edzésén bemelegítés közben. Reméli, hogy lesz még alkalma címeres mezt húzni
Fotó: Pezzetta Umberto

Olyannyira, hogy Sito Rivera, a magyar futsalválogatott szövetségi kapitánya és stábja is felfigyelt a bajnoki mérkőzésein remeklő Cseresnyés Alex teljesítményére. A közelmúltban Egerszegen tartott összetartást a válogatott, erre meghívták az egerszegi fiatalt is, aki nem titkolta, nagy élmény volt számára az a pár nap. És fárasztó...

- Amikor a Göcsej SK vezetőedzője, Bagó Gábor szólt, hogy Sito Rivera kapitány meghívott az edzőtáborba, éppen az iskolában voltam, s nagyon meglepődtem - mesélte az ifjú kapus. - Odahaza mindenkit felhívtam, de előtte azért megkértem Bagó Gábort: inkább mondja meg, ha át akar verni... Az a pár nap pedig nagyon jól sikerült, a srácok, a válogatott tagjai rendesek voltak, sokat segítettek, főleg a kapusok, Tóth Gyula és Matkovics Gábor. Ám nem tagadom, van erőnléti lemaradásom hozzájuk képest. Napi két edzés, ez is szokatlan volt és persze az iram is, de mint tudjuk, ez a válogatott. A spanyol Jesus Chus kapusedzővel az élen azt mondták, örültek, hogy velük voltam. Folytassam azt, amit eddig és akkor biztosan találkozunk még...

Cseresnyés Alex nem szeretne mást, mint dolgozni, fejlődni, aztán meglátja mi lesz. Céljairól kérdezve, a korábbiakat elevenítette fel...

- Körülbelül két éve, igazából még csak szurkolója voltam a Göcsej SK-nak, amikor az NB II-es meccseikre kijártam, de azt szerettem volna, ha én is védhetném a kaput - mondta Alex. - Bekerültem a felnőttekhez, közben a válogatottnak is szurkoltam, s néhány napra élvezhettem a legjobbak társaságát. Mi más célom lehetne, mint minél többet védeni és az, hogy még lehessek a válogatott keret tagja valamikor. Ehhez persze nagyon sokat kell dolgoznom, közben a megyei egyben is védek a Gellénháza csapatában. Ám igazából már futsal kapusnak tartom magam. Ám a nagypályás futballt egyelőre nem hagynám el és a Gellénházát sem. Mégiscsak nekik köszönhetem, hogy kapus lettem...

Az áprilisi Európa-bajnoki selejtező csoportkörre készülő magyar válogatott pedig hamarosan visszatér Zalaegerszegre. Újabb összetartást szervez Sito Rivera, de már leginkább azokkal, akikre számít az azerbajdzsáni tornán. A magyar válogatott az egerszegi sportcsarnokban két alkalommal is megmérkőzik Szlovénia legjobbjaival, ám mint megtudtuk, csak a február 22-én esedékes találkozó lesz nyilvános.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!