Sport

2016.08.29. 19:10

Egyre csak fiatalodnak - Készül az új kosárlabdaszezonra a Kanizsai Vadmacskák SE

Nagykanizsa - A Kanizsai Vadmacskák SE női amatőr NB I-es kosárlabda együttesének is jól jött a Zalakaros Kupa utánpótlás torna, hiszen azon a csapat is csiszolhatta tudását a szeptember utolsó előtti hét végéjén rajtoló új szezon előtt.

Kühne László

- Augusztus elsején kezdtünk és az első egy hét a Kanizsán telt - kezdte Gábor Erzsébet, a KVSE vezetőedzője, egyben a klub szakmai vezetője. - A következő két hétben már Karoson voltunk, s ezt a ciklust zárta a nemzetközi torna a fürdővárosban. A kupa keretében a Kanizsa DKK és a Vadmacskák is játszott meccseket például az utolsó pillanatban befutott Kecskemét ellen.

A felkészülésnek más szakmai vonatkozása is van, Gábor Erzsébet erről is szólt.

Fehérben Hegyi Vivien az egyik tavaszi bajnoki mérkőzésen. Az ő rutinja is segíthet a keret fiataljainak Fotó: archív/Szakony Attila

- Az biztos, hogy keményen dolgoztunk a lányokkal, s ezt azért is mondom, mert a Vadmacskák együttese a továbbiakban még inkább a fiatalokra építhet. Van két távozónk Herman Aliz és Kardos Réka személyében, de hál istennek nem kellett kétségbeesnünk, hiszen számos feljebb lépővel számolhatunk. A heti hat edzést mindenkitől megköveteljük, s ebbe belerázódnak a mind fontosabb szerepez jutók, így Bánhegyi Beatrix, Kovács Nikolett, Kovács Rebeka, Kötő Luca, Scheiber Eszter és Zsámár Lili is. Őket a rutinos játékosok, többek mellett Fekete Csilla, Fuisz Viktória és Hegyi Vivien egészíthetik ki és segíthetik jó teljesítményükkel.

A Vadmacskák további felkészülési mérkőzések várnak a bajnoki idény előtt.

- Megyünk még a Fűzy Ákos Emléktornára Győrbe, a Varga Ferenc Emléktornára Pécsre, illetve Szombathelyen is lesz még egy kupa a rajtig. A bajnokságban pedig szeretnénk úgy szerepelni, hogy minél több fiatalt tudjunk beépíteni a csapatba. Már a Kecskeméti KC elleni páros mérkőzésen is időnként kimondottan jól mentek a lányok, ezt a szezonban szeretnénk állandósítani náluk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!