Sport

2017.05.27. 18:45

Elmaradt az Andráshida meccse

A labdarúgó NB III Nyugati-csoportjában a szezon utolsó előtti, 33. fordulóját játsszák a hétvégén. A két érintett zalai csapat mérkőzését egyaránt tegnapra írták ki.

Varga Andor

A Tarr-Andráshida dolga volt egyszerűbb: a csapat ugyan elutazott a diósdi helyszínre, ám játszania nem kellett, hiszen a hazaiak - csakúgy, mint egy hete Kaposváron - nem álltak ki. Az ügyben hivatalos döntés még nincs, de a három pontot minden bizonnyal a vétlen zalaegerszegi alakulat kapja - mely már egy fordulóval ezelőtt biztosította bennmaradását az osztályban.

Nem ilyen kellemes a helyzete a Hévíz SK-nak, a fürdővárosi együttes ugyanis a tabella szerint már nem maradhat benn az NB III-ban. És a helyzetét csak nehezíti a mostani eredmény, 1-0-s vereség a III. Ker. TVE vendégeként. A fővárosiak négy vereség után győztek ismét, egy 85. percben szerzett találattal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!