Sport

2017.06.13. 14:55

Testépítő vb: Orbán Krisztina ezüstje és bronza, Liszli Erika 5. és 6. helye Riminiben

Az INBA világszervezet az olaszországi Riminiben rendezte meg naturál testépítő világbajnokságát, melynek zalai indulói is voltak. A kanizsai Orbán Krisztina egy ezüst- és egy bronzérmet, továbbá ötödik helyezést szerzett, míg az egerszegi Liszli Erika ötödik és hatodik helyezéssel tért haza.

Kerkai Attila

A háromgyermekes, 41 esztendős Orbán Krisztina fodrászként dolgozik és négy évvel ezelőtt kezdett el sportolni, ugyanis szeretett volna megszabadulni a súlyfeleslegétől. Bár korábban futott, azonban jóval hatékonyabb módszert keresett, ekkor talált rá a testépítésre. Az edzők közül igyekezett hölgyet választani, ezért a fővárosi Palatinus Tünde edzőhöz vezetett az útja. A szakember szívesen segített a kanizsai hölgynek, edzéstervvel és étrend összeállításával. Bár kezdetben csak az alakformálásra törekedett, ám látta, hogy egyre szebb és formásabb izmai lettek a befektetett kemény munkától. Ekkor a trénere tanácsára, valamint a férje, Kurucz Attila biztatására nevezett egy versenyre.

Orbán Krisztina balról, jobbról pedig Liszli Erika a színpadon
Fotó: Kurucz Attila

A 14 éves Levente, a 8 éves Lázár és a 6 éves Kenéz édesanyja bemutatkozó évében már jöttek is az eredmények. Az első néhány viadalon az izomtónusok kidolgozottságára koncentráló body fitness kategóriában szerzett több első helyezést. A felkészülésben talán a legnehezebb a kemény diéta betartása volt.

- A tavalyi évem eléggé sűrűre sikeredett, hiszen öt nagyobb versenyen vettem részt, akkor már nehezebben reagált a szerveztem a diétára - tudtuk meg tőle. - Az idei év ugyancsak keménynek ígérkezett, hiszen az edzések mellett egy testépítő és fitnesz edző képzést is elkezdtem. Közben Palatinus Tünde felkérésére a hozzám hasonló édesanyák tréningezésében is közreműködtem. Ezeken túl igyekeztem maximálisan felkészülni az INBA szövetség naturál testépítő világbajnokságára. A versenyt megelőzte a magyar bajnokság Tatabányán, ahol három kategóriában is a legjobb öt között végeztem.

Orbán Krisztina ezzel kvalifikálta magát Riminibe. A felkészült anyuka a masters sportmodellek között a második lett, míg masters figure kategóriában bronzérmet szerzett. Fiatalabbakkal együtt indult a junior masters figure korcsoportban, ahol a szintén előkelő ötödik helyen végzett.

- Kemény mezőnyben bizonyítottam, nemcsak magamnak, hanem a családomnak is, akik végig mindenben támogattak, elégedett vagyok - fűzte hozzá a 41 éves hölgy. - A jövőben az edzéseket továbbra is folytatom. Célom a még jobb egyensúly kialakítása edzés és táplálkozás terén.

Orbán Krisztina büszkén mutatja érmeit

Az egerszegi Liszli Erikáról a vb-re történő elutazás előtt írtunk bővebben, arról, miként került kapcsolatba a testépítéssel, továbbá eddigi eredményeiről. Akkor úgy fogalmazott: nagy várakozással tekint a rimini világbajnokság elé, amely az első lesz számára. Nos, a fitness figure junior masters kategóriában hatodikként végzett, a sportmodell junior masters versenyben pedig ötödik lett.

- Nagy élmény volt számomra a világbajnokság, s noha a magyarokról sokszor azt tartják, hogy nem vagyunk igazán összetartók, amiről úgy gondolom, hogy nem igaz - hallottuk Liszli Erikától. - Én ugyanis azt tapasztaltam, hogy mindenki segített a másiknak, ahogy csak tudott. Az olaszok szervezőmunkája mondjuk nem volt éppenséggel német precizitású, ettől függetlenül nagyon élveztem a világbajnoki szereplést. Jövőre is szeretnék a vb-re kijutni, az itteni tapasztalatok alapján az edzésemet is átalakítom, hiszen változtak a pontozás kritériumai, amire szintén fel kell készülni a jövőben.

A férfiak mezőnyében volt még egy zalai induló, az egerszegi Gaál László, aki a men's physique kategóriában szintén első vb-jén indult, s most még nem jutott a döntőbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!