Sport

2015.10.08. 13:34

Fogathajtó ob-döntő lesz szombaton, Zalalövőn

Zalalövő - Az ország legjobb fogathajtói küzdenek meg egymással a hét végén az észak-zalai városban. A CAN-C kategória országos kettes fogathajtó döntőjét szombaton rendezik meg.

Gyuricza Ferenc

A versenyen 15 megye képviselteti magát összesen 47 fogattal. Megyénként általában két vagy három fogat vesz részt a versenyen, Zalát a rendező jogán hat fogat képviseli, köztük a megyei bajnok címet elnyert Lebics István. Az országos döntőről azok a megyék hiányoznak, ahol 2015-ben nem rendeztek bajnoki fordulókat, így onnan értelemszerűen nem is szerezhettek kvalifikációt a versenyzők.

Lebics István számára nem lesz ismeretlen a helyszín Fotó: Gyuricza Ferenc

- Nagy megtiszteltetés városunknak, illetve a két éve alakult Zalalövő és Környéke Lovassport Egyesületnek is, hogy mi megkaptuk a C Kategóriás kettesfogathajtó bajnokság országos döntőjének rendezési jogát - mondta Pintér Antal, a házigazda város polgármestere. - Talán nem tűnik szerénytelenségnek, hogy a több mint 22 éves versenyeztetési múltunk érdemessé tett minket erre, s munkálkodásunkkal igyekszünk maradandó nyomot hagyni a sportág történetében.

Az egész napos rendezvénynek a Zalalövői Ifjúsági és Szabadidőpark ad helyet. A program fél nyolckor technikai értekezlettel és pályabemutatóval kezdődik, majd 8 óra 50 perckor tartják az ünnepélyes megnyitót, ezen a Zala megyei közgyűlés alelnöke, Pácsonyi Imre köszönti a versenyzőket. Az akadályhajtás első fordulója 9 órakor kezdődik, a második fordulót a terv szerint délután negyed kettőtől tartják. Az eredményhirdetésre várhatóan öt és hat óra között kerül sor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!